A nyugati fősodor Angela Merkel német kancellárt is a Biden győzelméből osztozók közé sorolja. A Politico szerint Merkel nem kedvelte sem Trumpot sem az amerikai elnök sajátos stílusát. Kettejük személyes viszonya enyhén szólva sem volt felhőtlen, és a kommentátorok azt feltételezik, hogy Merkel ezért Biden győzelmében reménykedett.
Első ránézésre van benne ráció. Biden elkötelezettebb a nemzetek feletti együttműködési platformok és szervezetek iránt, és nyilván kevesebbszer olvassa majd Németország fejére, hogy nem költ eleget védelemre, nem tiltja ki a kínai Huaweit, és túl sokba kerül a német autóipar az amerikai gazdaságnak.
Csakhogy az amerikai elnökkel az amerikai érdekek még nem fognak megváltozni. Lehet, hogy retorikában kevésbé agresszív hangnemet ütnek majd meg az európai partnerekkel, de a németek Északi Áramlat 2 projektje továbbra is stratégiai fenyegetést jelent, az amerikai-német kereskedelmi mérleg továbbra is Berlin javára billen majd el, és az USA figyelmének középpontjában továbbra is a Távol-Kelet marad majd, nem pedig Európa.
Hogy mennyire érzéketlennek az érdekek a sajtó percepcióra, jól mutatja az is, hogy a Trump idején zátonyra futott Transzatlanti Szabadkereskedelmi Egyezményről Biden már a kampány idején elmondta, hogy nem lát esélyt a megvalósítására.
A Politico szerint Mette Frederiksen dán miniszterelnök is győzött Trump bukásával. Kettejük kapcsolata azután vált feszültté, hogy Trump feldobta annak lehetőségét, hogy felvásáolja Grönlandot Dániától. A komolytalannak ható ajánlatot Dánia elutasította, mire Trump lemondta a közös csúcstalálkozót.
Valójában a feszültség hátterében az állt, hogy Dánia nem akadályozta meg az Északi Áramlat 2 megépülését, egy kulcsfontosságú pillanatban ugyanis megvonhatták volna az engedélyt a projekttől, amivel minimum súlyos időbeli veszteségeket okozhattak volna. Dánia azonban némi kivárás után végül jelezte, hogy nem gördít akadályt a gázfolyosó befejezése elé.
Nem egészen világos, a Politico miért kizárólag a személyes sértődöttségre alapozza a „nyertesek” névsorát, de Emmaneul Macron is helyet kapott. Tény, hogy a francia elnök kisebb nézeteltérésbe került az amerikai elnökkel az amerikai techcégekre kivetendő európai adó kapcsán, és Trump volt az, aki megfúrta az iráni atomalkut, mégsem tartozik a nyertesek közé.
Először is, Amerika Trump elnöksége idején bekövetkező visszább húzódása tette lehetővé, hogy Macron középhatalmi ambíciói érvényesülhessenek Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. A francia elnök készséggel töltötte be az Amerika után maradt hatalmi űrt Európa legaktívabb külpolitikájának kiépítésével. Dél-Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában Párizs vált a mértékadó európai hatalommá.
Másodszor, Trumpnak köszönhetően gyengült meg eléggé a NATO-ba vetett bizalom ahhoz, hogy Macron az önálló európai hadsereg gondolatát sikerrel terjessze el. És ne feledjük, hogy Párizs, és nem Washington kapott főszerepet a mostani kaukázusi válság kapcsán (persze Oroszország és Törökország után).
Ezekhez az előnyökhöz a francia borokra kivetett importvámok esetleges eltörlése nem ér fel.
Már meg sem lepődhetünk, hogy a balliberális sajtó Biden győzelmét már a választási eredményhirdetés másnapján arra fogja használni, hogy a konzervatív országvezetők bukását vizionálja. És erre fogják építeni az európai választások kapcsán kialakított balliberális narratívájukat is. Hasonlót láthattunk Zuzana Čaputová megválasztása után is – bár már akkor sem jött be nekik ez a stratégia.
A legnagyobb „vesztes” a nyugati fősodor szerint Boris Johnson brit miniszterelnök. Ezt a Politico arra alapozza, hogy Trump nagy támogatója volt Johnsonnak, ami a valóságban abban merült ki, hogy erőltetett szuperlatívuszokban beszélt a brit miniszterelnökről.
Tény, hogy Donald Trump amerikai megválasztása indított el egy olyan dominót Európában, amely nagy változásokat hozott a briteknél, az olaszoknál és részben a németeknél is. Biden megválasztása azonban nincs akkora hatással a brit belpolitikára, mint azt sokan érzékeltetni akarják. A koronavírus és a Brexit körüli bizonytalanságok sokkal veszélyesebbek Johnsonék számára, mint a Bidenen lovaglo balliberális médiahullám.
Az pedig teljesen gyermeteg elképzelés, hogy az Oroszokkal kacérkodó Berlin, és az amerikaiak kivonulásából profitáló Párizs fontosabb lesz Biden számára, mint az európai hatalmi egyensúly tartópillére, London. Amely ráadásul kikerülve az EU blokkjából, teljesen új lehetőségeket is tartogat.
Meglepően óvatosan fogalmazott azonban a Politico Magyarország kapcsán, amely nyíltan Donald Trump mellett foglalt állást a választási kampány idején. A lap szerint „egyelőre nehéz megmondani, Biden mennyire fogja húzza fel majd magyar kormányt”. Más nyugati médiumok úgy vélik, hogy Biden folytatja majd az Obama-adminisztráció idején megszokott kemény retorikát Magyarországgal szemben. Tény azonban, hogy ez már akkor sem befolyásolta a magyar választópolgárok döntését.
Súrlódások azonban lesznek, amelyeket vélhetően inkább a Brüsszelhez közelebb álló sajtó és politikai csoportok fognak majd felerősíteni. De a kelet-európai szövetségek az USA számára fontosabbak lesznek, mint
Összefoglalva: Biden megválasztása legfeljebb a Fehér Ház eszközkészletét és retorikáját változtatja meg, érdekeit és céljait nem. Ezért, aki most Trump bukásának örül, idővel kénytelen lesz csalódni, és akit most vesztesnek kiáltottak ki, valójában sosem függött Trump sorsától.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
