Azt gondolom, hogy egy beteg társadalom, akárcsak egy szó szerint vett betegség, csak akkor lesz gyógyítható, ha felismerjük, hogy baj van, illetve merünk őszintén beszélni a valódi problémáinkról. Ezen gondjainknak csak egyike az exponenciális növekedés, hogy fogyasztásunkat mindenből húszévente megduplázzuk. Sajnos van számos más, hasonlóan kemény dió is, mint például a jelenlegi akkumulátoraink igen szerény energiasűrűsége.
De mielőtt ezt érintenénk – és mielőtt olvasónk kardjukba dőlnének –, gyorsan szeretném leszögezni, hogy én hiszek magunkban, hiszek az emberi ész erejében és lehetőségeiben. Abban, hogy ha kellő mennyiségű ember ismeri fel a ránk váró polikrízis (több területre kiterjedő egyidejű válsághelyzet – szerk. megj.) igen összetett problémáit, valamilyen megoldás is csak megszülethet majd. Mindenképpen több esély lenne rá, mint ha továbbra is bekötött szemmel nyomjuk tövig a gázpedált. Mert ha itt-ott kitekintünk a hangzatos szlogenekből és illúziókból font szemellenzők mögül, bizony csak közeledő falakat fogunk látni magunk körül. De ez a felismerés, lehet bármilyen fájdalmas és elborzasztó, azt akkor sem szabad megtennünk az utánunk jövő nemzedékekkel, hogy pusztán kényelemből vagy a hedonista örömök kedvéért visszadugjuk a fejünket a homokba…
Legelőször is legyünk büszkék arra, hogy a magyar az anyanyelvünk! Az, hogy milyen nyelven gondolkodunk, egyértelműen befolyásolja és meghatározza gondolkodásmódunkat. Valahogy úgy, ahogyan az Érkezés (Arrival, 2016) című filmben Louise Banks nyelvész gondolkodását is megváltoztatta a heptapodáktól ajándékként megkapott fegyver, ami maga a nyelvük volt. Teller Ede (1908–2003) világhírű magyar fizikus, a hidrogénbomba atyja mondta egyszer, hogy sikereit a magyar nyelvnek köszönheti, és ha nem magyarnak születik, valószínűleg csak egy átlagos középiskolai fizikatanár vált volna belőle. Valóban, szavaink önmagukat magyarázzák, egyértelműen leírják a fizikai folyamatokat, amelyek őket létrehozzák. Gondoljunk példaként a felhő szavunkra: a felhő valóban úgy jön létre, hogy a hő felmegy, miközben magával viszi a hő hatására elpárolgott vizet is.
Nem véletlen, hogy nemzetünknek ennyi képviselőjét láthatjuk a nagyvilág Nobel-díjasainak sorában: csak az utóbbi három évben három magyar tudós vagy író kapott Nobel-díjat (Karikó Katalin – 2023, fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj; Krausz Ferenc – 2023, fizikai Nobel-díj; Krasznahorkai László – 2025, irodalmi Nobel-díj). De a második magyar űrhajósunkról, Kapu Tiborról se feledkezzünk meg, mert a világűrből közvetített egyszerű fizikai kísérleteit vele együtt, valós időben, több ezer csillogó szemű magyar diák végezhette el. Ők saját szemükkel láthatták, hogy egy kihúzott rugó közepe a Föld felszínén lehajlik, míg a Föld körül állandóan zuhanó űrhajóban nem. Ferencz Orsolya Ildikó korábbi űrkutatásért felelős magyar miniszteri biztos szavait idézve: ezek között a csillogó szemű diákok között biztosan ott vannak már a következő évek új magyar Nobel-díjasai is.
A továbbiakban nézzük meg közelebbről az akkumulátorokban kilogrammonként tárolható energia mennyiségét. Néhány számot és egyszerű fizikai mennyiséget fel kell ugyan sorolnunk, de ezek nem jelentenek majd gondot olvasóinknak, mert csak a hetedik osztályban tanult matematika és fizika szintjég merészkedünk el. Ettől lesz hiteles a gondolatmenetünk. A természeti törvényeink ugyanis a matematika nyelvén íródtak, így a valóságot is csak akkor fogjuk tudni megragadni, ha folyékonyan beszéljük ezt a nyelvet. Sajnos az interneten és a médiában elérhető minden és egyben mindennek az ellenkezője is: rajtunk múlik, hogy melyik felét fogjuk elhinni a hallottaknak és melyiket ítéljük hamisnak. A józan paraszti ész – és néhány egyszerű számítás – sokat segíthet ebben. Mert elbeszélés, narratíva sokféle van, valóság azonban csak egy. Gelencsér András egyetemi tanár, légkörkutató akadémikus, a veszprémi Pannon Egyetem korábbi rektorának szavait idézve: a valóság nem ellenség! Ahogyan a természeti törvényeink sem azok.
Az akkumulátorokra vonatkozó várakozások egyelőre nem tudják kielégíteni a hozzájuk fűzött reményeinket, fajlagos energiasűrűségük ugyanis roppant kevés. A fajlagos energiasűrűség azt jelenti, hogy egy eszköz vagy energiahordozó (tüzelőanyag, üzemanyag, bármi, amiből energiát lehet kinyerni) mennyi energiát képes tárolni egységnyi tömegben (egy kilogrammban). Az ólomakkumulátort már 1859-ben kitalálta egy francia fizikus, Gaston Planté. Akkor 40 Wh/kg volt annak az energiasűrűsége (a Wh azt jelenti, hogy az eszköz 1 watt teljesítményt biztosít 1 órán keresztül). A modern akkumulátorforradalom fejlesztései révén ezt az értéket 167 év alatt a hatszorosára, 240 Wh/kg körüli értékre sikerült feltornáznunk. De mi is az, amit ki szeretnénk váltani velük? A benzin fajlagos energiasűrűsége ugyanis 12000 Wh/kg, tehát ötvenszer több energia nyerhető ki egy kilogramm benzinből, mint ami egy kilogramm akkumulátorban tárolható.
Gyakorlatilag 1 tonna akkumulátor energiatartalma megegyezik 20 kg benzin energiatartalmával (így a két hatótáv is nagyjából egyenlő: annyit mehetek egy feltöltött egytonnás aksival, mint 20 kilogramm benzinnel). Gyakorlatilag ezért nem lesz soha villanyárammal működő utasszállító repülőgépünk: ha a 26 tonna kerozin helyett 1300 tonna akkumulátort kellene a levegőbe emelnie (természetesen az utasokon és a csomagokon kívül), nem lenne képes felemelkedni a földről. De egyetlen tank sem lenne képes sokáig maga után húzni azt az akkumulátorpakkot, amely kiválthatná a beletankolt gázolaj energiamennyiségét.
Jelenleg, ha összeadnánk a világban fellelhető összes akkumulátor tárolókapacitását, a világ energiafogyasztását csak 17 percig tudnánk biztosítani! Lássuk be, hogy ez nem valami sok. Az éjszaka például ennél sokkal hosszabb ideig tart.
Az elmondottak alapján úgy tűnik, hogy az akkumulátoros energiatárolás inkább illúzió, mint megoldás. Ha viszont mégsem így lesz, az már a magyaroknak köszönhető! Nemrég debütált ugyanis a Planet Budapest rendezvényen az Edortech Kft. hatalmas világszenzációnak számító új találmánya, az ONLi ANODE TECHNOLOGY, amelyet Vida Ádám ügyvezető és Lak György Bálint kutatásfejlesztési igazgató mutatott be. Az általuk kifejlesztett ónalapú anód, amit képesek egyetlen lépcsős technológiai folyamatban legyártani, feltekercselt formában – ragasztás, oldószerek és besütés nélkül, sokkal kevesebb energia felhasználásával, így sokkal olcsóbban és környezetkímélőbb módon – máris gyorsabbá tette az akkumulátorok feltöltését, és majdnem megduplázta a tárolható energia mennyiségét! Egyáltalán nem mindegy, hogy az elektromos autónk egy feltöltéssel elérhető maximális hatótávolsága csak 600 km vagy akár 1000–1100 kilométer is lehet!
Az elmúlt húsz évben a figyelem kizárólag a katód fejlesztésére irányult. Ebben a versenyben keserves küzdelem zajlik még 5 százalék hatékonyságnövekedésért is. Ezzel szemben a magyar csapat az akkumulátor újragondolásával, az On-Li Solution kitalálásával (az On- előtag a magyar ón szavunkból ered) máris majdnem 100 százalékos hatékonyságnövekedést ért el. Ráadásul az új anódjuk könnyedén integrálható a meglévő gyártási folyamatokba, a jelenlegi gyártósorok átalakítása nélkül is. A magyar emberek fejéből valóban mindig nagyon értékes gondolatok pattantak ki!
De ha már friss magyar sikerek kerültek szóba, mindenképp meg kell említenünk a robotika világát jelenleg lázban tartó világraszóló magyar találmányt, az új magyar robotkezet. Amit ezek a fiúk tettek, az nem semmi! Még Elon Musk is azon siránkozott nemrég, hogy a robotika legnehezebb feladata az emberi kéz lemásolása és összecsavarozása lesz. Valóban, kezünk a maga 27 csontocskájával és ugyanennyi ízületével, valamint az őket összetartó kötőszövetekkel és a mozgásért felelő komplex izomzattal maga az evolúció csodája: egyszerre képes leheletfinom mozdulatok elvégzésére és több száz kilós súlyok megfogására és felemelésére is! Tasi Benedek ügyvezető igazgató, az Allonic cég alapítója, Pelyva Dávid, a cég fejlesztésért felelős igazgatója, Holló Dávid termelésért felelős igazgató és a csapatuk többi tagja mind-mind húszas éveik elején járó fiatal magyar emberek, de máris a Meta és a NASA kutatómérnökeivel egy súlycsoportban játszanak. Az ötletük az volt, hogy ha már kötőszövetekről van szó, hát megszövik azt a robotkezet (pontosabban megfonják). Ráadásul olcsón, gyorsan, egyetlen lépésben. Találmányuk révén egy robotvégtag olyan egyszerűen és olyan költséggel lesz cserélhető, mint az a kesztyű, amelyet ráhúzunk. Ugye érezzük, hogy csodálatos anyanyelvünk olykor a leghatalmasabb segítőnk egy-egy feladat lényegének megragadásában, és egyben a megoldáshoz vezető utat is megmutatja számunkra? Hajrá, magyarok!
Erdőközi Zoltán Csaba
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
