Az agyongyalázott vezér

1889. április 20-án született az a nagy formátumú 20. századi német államférfi, akire annyi mocskot pakoltak az 1945 óta tartó időszakban, hogy az ember már pusztán emiatt is gondolkodóba esik, vajon miért gyűlölték őt ennyire. Számos esetben megnyilvánult már, hogy az ún. „demokraták”, polgári szalonjobboldaliak, szociáldemokraták, vérbalos marxisták stb-stb. igenis tudnak nagykoalíciót alkotni, ez alól pedig nem kivétel Adolf Hitler személyének megítélése sem, amelyhez még gyakorta csatlakozik az ún. „történészi szakma” is.

Utóbbi mindent sutba dob, ami kicsit is emlékezteti az általa amúgy fennhangon hirdetett „objektivitásra”, amennyiben az egykori Führer kerül terítékre, és a politika hathatós támogatásával egy olyan gusztustalan réteggel vonta be Hitler munkásságát (és magát Hitlert is), amely nagyon nehezen megbontható. Pedig kétségkívül egy rendkívül sokoldalú és érdekes személyről beszélünk, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a 20. század egyik legérdekesebb személyéről van szó, aki bőven differenciáltabb feldolgozást igényelne, mint ami végül is osztályrészül jutott számára.

Ahogy az lenni szokott, persze számos lehetetlen tévhit is köztudatba került vele kapcsolatosan, úgy, hogy a magát mindenkinél okosabbnak gondoló szánalmas tömegember olyan bizonyossággal böfögi vissza ezeket az állításokat, mintha ő maga személyesen is látta, tapasztalta volna őket. Volt ő már a saját unokahúgát molesztáló beteg pedofil, drogos, szőnyeg szélét rágó idegbeteg, zsidók által pénzelt rendbontó „szobafestő”, vagy csak szimplán „tömeggyilkos”, aki természetesen egyetlen személyben felel minden szörnyűségért, ami a II. világháborút kísérte.

A legszomorúbb, hogy Adolf Hitler torz megítélése az ún. „jobboldal” egy jelentős részére is igaz, sokan ezekből a körökből sem veszik a fáradságot az információk szűrésére, annak ellenére, hogy mennyien döngetik a mellüket és hangsúlyozzák, hogy „ők aztán semmit nem hisznek el, amit a zsidó média terjeszt”.

Pedig 2023-ban azért sok lehetőség van a szélesebb forrásból való tájékozódásra, jóval több, mint mondjuk az államszocializmus évtizedei alatt. Teljes és minőségi fordításban – magyarul, elérhető a Mein Kampf (de aki eredetiben akarja olvasni, az is hozzá tud jutni, és ehhez még csak nem is kell a „modern”, felesleges és okoskodó kommentárokkal, kiragadott részletekkel rondított jelenkori feldolgozásokat választani), szintén magyarul David Irving nagyszabású műve, a Hitler háborúja, vagy számos más, a Führerrel kapcsolatos munka, főként a Gede testvérek kínálatában.

Véleményem szerint – s ez talán közelebb is áll jelenünkhöz – a sokszor már agyontárgyalt politikai események mellett (melyeket az „agyontárgyalás” ellenére is gyakorta hibásan értelmeznek) legalább annyira, vagy talán még fontosabb annak bemutatása, hogy miként gondolkodott és milyen ember volt valójában Adolf Hitler, mi húzódott meg egy-egy nagyszabású beszéde közben, ergo ki volt ő a nagypolitika színfalai mögött. Ezzel kapcsolatosan forrásaink ugyan szegényesek, de mégsem konvergálnak a nullához. Az ifjúkori Adolf Hitler személyiségének lényegében egyetlen hiteles bemutatója August Kubizek, aki a későbbi vezér és kancellár barátja volt életének korai szakaszában. Emlékeit – hála a Teremtőnek – leírta egy könyvbe is, amelyet gyanítom, hogy azért már jó páran ismernek. Ebből, vagyis a Barátom, az ifjú Adolf Hitler című kötetből hoztam el most egy történelmi pillanatot, a két pajtás első találkozását. S hogy miért? Egyrészt, mert az első találkozások minden esetben ikonikusak, másrészt mert egy olyan helyen találkoztak, amely egyáltalán nem illik a világhódítók által lefestett, negatív, bugyuta Hitler-képbe.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info