„Van egy véleménydiktatúra, amin belül ők döntik el, hogy mi az, amivel lehet viccelődni, és mi az, amivel nem lehet.” 1996 óta minden év november 16-án tartja a nyugati világ a tolerancia világnapját. Ennek alkalmából vettük mi is górcső alá azt a bizonyos sokat emlegetett toleranciát.
Mivel az 1996. december 12-i 51/95-ös számú határozatának értelmében az ENSZ Közgyűlése hivatalosan is felszólította a szervezet tagállamait, hogy minden év november 16-án ünnepeljék meg a tolerancia nemzetközi napját, valamint a határozattal a közgyűlés egyben arra is felkérte a tagállamokat, hogy az oktatási intézmények és a szélesebb nyilvánosság számára egyaránt tartsanak tevékenységeket ezen a napon, ennélfogva hírportálunk is kiveszi a részét a tolerancia megünneplésében.
A tolerancia fontos. De mit is jelent? Latin eredetű szó, jelentése: türelem. Türelem. Tehát nem hallgatás, minden szótlan eltűrése, mindennel egyetértés, semmiről ítéletet nem mondás. Hanem türelem a másik ember iránt. A szó egyáltalán nem jelenti, hogy az általános emberi értékek meggyalázása iránt kellene türelmet tanúsítanunk! A türelemben egyáltalán nem foglaltatik benne, hogy nem is tesszük szóvá a gyalázatot.
És nézzük csak, hogyan értelmezik ezt ma azok, akiktől ezt legtöbbször halljuk! A fennforgó helyzetekből azt láthatjuk, hogy toleránsnak csak a hagyományos, hazaszerető, keresztény értékeket felforgató ténykedésekkel szemben kell lenni. Ezek mellett állást foglaló megnyilatkozások ellenben rögtön intoleránssá válnak a tolerancia-rajongók szemében. Észre sem veszik, hogy közben ők is egyfajta értékrendet állítanak fel, amely értékrendnek értékei éppen ellentétesek a hagyományossal.
A probléma az, hogy éppen azok, akik azt kérik mindenkitől, sőt, egyenesen KÖVETELIK, hogy legyenek toleránsak, a legkevésbé sem toleránsak másokkal szemben. Az a liberális értékrend, hogy mindenkinek csak olyat szabad tennie, amivel másokat meg nem bánt, egész egyszerűen egy félrevezetés. Ami mögött az a soha be nem vallott meggyőződés húzódik (akár még saját maguk előtt sem tisztázott módon), hogy csak azt lehet megtenni, ami az ő, liberális „érték”-rendjükbe beleillik. Kezdve az Andrássy úti meztelenkedéstől, a Szentkorona- és Szűzanya-gyalázó pólókon át a vallási szentségeket gyalázó Charlie Hebdo-ig.
Azt, hogy az állítólagos „sajtószabadságnak” is van „értékrendje”, jól fémjelzi ez utóbbi botránnyal kapcsolatos két kiadvány. Az első esetben nem vonták vád alá a rajzolókat, a második esetben ezzel szemben előállították (egyébként még legalább további 68 embert állítottak elő hasonló okokból ebben az ügyben).
Vona Gábor így fogalmazott az N1TV november 13-ai műsorában:
„Az zavar engem, hogy amikor a heteroszexualitáson viccelődnek különféle plakátokon – vannak ilyen plakátkiállítások sokszor akár a Hősök tere mellett – vagy akármin, ami nemzeti, keresztény, normálisa mi értékrendünkben, azon lehet viccelődni, és ha mi nem értjük ezt a viccet, akkor nekünk nincs humorérzékünk. Na most fordítva, ha valaki esetleg a mi oldalunkról viccel, vagy tesz valami vicceset, ami a mi értékrendünk alapján egyébként egy nagyon humoros és nagyon kreatív kis rajz, akkor úgy látszik, hogy azok, akik tőlünk a humorérzéket folyamatosan számon kérik, azok azonnal elveszítik a maguk humorérzékét. Ez is azt mutatja, amit mondtam, hogy van egy véleménydiktatúra, amin belül ők döntik el, hogy mi az, amivel lehet viccelődni, és mi az, amivel nem lehet.”
Legyünk toleránsak tehát! Legyünk toleránsak azokkal szemben, akik hazájuk iránt elkötelezettek, de ezt még nem tudták megfelelő mederbe terelni, akik az igazságot szeretik, de ez a szeretet még gyakran faragatlan, kiforratlan formákat ölt, és legyünk toleránsak mindenki iránt, akiben már megszületett a szándék, hogy rossz tulajdonságait levetkőzze, jó énjét pedig kibontakoztatni igyekszik. Ne legyünk toleránsak viszont – azaz ne tűrjük el őket – azokkal az indulatokkal, értékrombolásokkal szemben, amelyek nyomorba sújtják az embert, és amelyek egy kisebbségi érzésből fakadva akarják az egész világot saját „kisebbségük” szintjére lehúzni! Találjuk meg a megfelelő helyét, és – ami éppúgy fontos – megfelelően kifinomult, büszke és győzedelmes formáját az intoleranciának is, amikor azt kell mondjuk: „Nem! Ezt már nem tűröm!”
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
