Tartalmas, mélyreható ünnepséget tartottak Komáromban 2024. október 23-án az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 68. évfordulója tiszteletére. A színvonalas emlékest a Széchenyi István Polgári Társulás szervezésében, a Selye János Gimnázium társszervezésével került megrendezésre a gimnázium dísztermében.
A rendezvény bevezetőjeként Ördögh Zsófia, a gimnázium második osztályos diáklányának előadásában Radnóti Miklós: Nem tudhatom című költeménye hangzott el. A tanulót Farkas Adrianna gimnáziumi tanár készítette föl.
Tarics Péter, a Széchenyi István Polgári Társulás elnöke nyitó szavaiban üdvözölte az est vendégeit, Keszegh Bélát, Komárom város polgármesterét, Andruskó Imrét, a Selye János Gimnázium igazgatóját, Langschadl Istvánt, a Gimnázium Öregdiákjainak elnökét és valamennyi megjelent vendéget.
Az elnök nyitó szavaiban utalt rá, hogy az ’56-os forradalom eseményei kapcsán a gimnázium díszterme valódi autentikus helynek tekinthető, amely szorosan kapcsolódik a forradalomhoz, hiszen az egykori diákok és tanárok hősies magatartást tanúsítva megtagadták a magyar forradalom elítélését. Tarics Péter az események felidézésére Andruskó Imrét, a Selye János Gimnázium igazgatóját kérte fel.
Az igazgató az egykori történéseket a minden korszakot átölelő komáromi magyar gimnázium tanári karának egyik legkiemelkedőbb, hatalmas tudású, karizmatikus személyisége, Gáspár Tibor tanár úr visszaemlékezése alapján foglalta össze, aki tanúja volt az akkori eseményeknek, és biztatta a diákokat, hogy tartsanak ki.
Ennek alapján tudhatjuk, hogy két nappal a forradalom kitörését követően, október 25-én felrendelték a gimnázium összes diákját a jelenlegi ünnepség színhelyére, ahol megjelent a kommunista párt két képviselője is, akik „a maguk szellemi színvonalán”(Gáspár T.) szóltak a diákokhoz és tanárokhoz.
„Értesüléseink vannak arról, hogy fasiszta provokátorok vonulnak fel és ragadnak fegyvert Budapest utcáin, amit természetesen a magyar kommunista párt meg fog akadályozni. A Varsói Szerződés országainak el kell ítélniük a magyar lázadást, a magyar ellenforradalmat. Ehhez az egyezményhez a Csehszlovák Szocialista Köztársaság is csatlakozott, ezért a mi feladatunk is, hogy elítéljük a Magyarországon történteket.“
Az elvtársak fölolvastak egy kiáltványt, aminek szövege a következő volt:
„Nyilatkozat a magyar ellenforradalom elítéléséről. Magyarország területén – de főleg a fővárosban, Budapesten – több száz fasiszta banda bujkál, akiknek egy része most előbújt, és randalírozik Budapest utcáin. Kommunistaellenes, szovjetellenes jelszavakat skandálnak, függetlenségre és a szabad gondolkodásra hivatkozva. Céljuk az, hogy a horthysta rendszert visszaállítsák. Csatlakozott hozzájuk az imperialista nyugati hatalmak által felhergelt bűnöző csőcselék is – a börtönökből kiszabadult bűnöző elemekkel együtt. Ők – kihasználva a lehetőséget – országszerte fosztogatnak, megzavarva ezzel a magyar nép szocialista építőmunkáját. Az ellenforradalmat volt horthysta katonatisztek és osztályidegen elemek robbantották ki, mégpedig a Nyugatról beszivárgott imperialista ügynökök irányításával, kihasználva a Magyar Dolgozók Pártja által a szocializmus építése során elkövetett hibákat. Bár az ellenforradalmi csőcselék átmenetileg meg tudta zavarni a szocializmust építő Magyar Népköztársaság törvényes rendjét, a párthoz hű magyar elvtársak – a dicsőséges Szovjet Vörös Hadsereg segítségével – vissza fogják állítani a rendet. Felhívunk minden magyar embert, munkást, parasztot, értelmiségit, tanárt, diákot, hogy ítélje el a magyar ellenforradalmárok tevékenységét, és vállaljon szolidaritást a magyar kommunisták jelenlegi küzdelmével. Nem engedhetjük meg, hogy néhány fasiszta provokátor felforgassa a Magyar Népköztársaság népi demokratikus rendjét, és ez befolyásolja a Varsói Szerződés államainak békés egymás mellett élését.”
Miután a politikai tiszt elmondta uszító, magyarellenes beszédét, arra szólította fel a diákokat, hogy ítéljék el a magyar forradalmat. A diákok azonban ezt nyilvánosan megtagadták. Erre a kommunista párt képviselője még egyszer követelte tőlük a forradalom elítélését, de a diákok ezt másodszor is megtagadták, mire a pártfunkcionáriusok elhagyták az iskola épületét.
A Selye János Gimnázium dísztermének falán emléktábla hirdeti, hogy az egykori diákok bátor magatartásukkal védték a magyar forradalmat. Az emléktáblát fél évszázaddal később, 2006. október 25-én helyezték el a közemlékezet tiszteletében ma is élő, mindvégig nemzethű Gáspár Tibor tanár úr kezdeményezésére.
Andruskó Imre gimnáziumi igazgató beszélt arról is, hogy e hősies helytállásért a Tóth Ilona emlékbizottság 2011. október 9-én Tóth Ilona emlékérmet adományozott az akkori diákoknak, s e díj jelenleg a folyosó vitrinjében tekinthető meg.
A tartalmas visszaemlékezést követően Tarics Péter, a Széchenyi István Polgári Társulás elnöke – rákapcsolódva a fenti témára – tágabb térséget felölelve beszélt az időszak felvidéki történéseiről. Megtudhattuk, hogy a csehszlovák – magyar államhatár mentén (ahol többségben, tömbben élnek-éltek felvidéki magyarok), az 1956-os magyar forradalom idején csehszlovák katonai csapatösszevonások voltak, megerősítették a katonai és karhatalmi alakulatokat, s természetesen a határ védelmét.
Szlovákiát – mint Csehszlovákia Magyarországgal határos tagállamát – a forradalom napjaiban teljesen lezárták az idegenforgalom előtt. Mindemellett a szlovák többségű katonai és karhatalmi egységeket cseh nemzetiségű katonákkal helyettesítették, illetve a magyar nemzetiségű sorköteleseket mellőzték a határ őrizetében. Ez egyértelműen azt jelentette, hogy a csehszlovák politikai vezetés úgy gondolta: a magyar forradalom sokkal nagyobb hatással lesz a szlovákokra, mint a csehekre, a magyarok mellőzésének pedig nyilvánvalóan az a félelem volt az oka, hogy a magyar nemzetiségű határvadászok átállhatnak a forradalom oldalára, valamint „nem kellőképpen védik majd az államhatárt, illetve Csehszlovákia szuverenitását.”
– mondta Tarics Péter fejtegetése során.
Szó volt arról is, hogy milyen volt Magyarország és Csehszlovákia között az információ áramlása a forradalom napjaiban: magyarországi sajtótermékek a forradalom idején nem jutottak el a Felvidékre olyan sűrűn, mint például Erdélybe, a magyar rádióadókat viszont szinte egész Szlovákia területén lehetett hallgatni. A felvidéki magyarság tehát bőséges információkkal rendelkezett a magyar forradalom eseményeiről.
A forradalom alatt a felvidéki magyar falvak többségében a miséken, istentiszteleteken a pap és a kántor a Himnuszt énekeltette a hívekkel. Nemcsak egyházi szertartásokon, hanem néhány kulturális rendezvényen is elénekelték a Himnuszt, ezzel (is) szolidaritást vállalva a magyar forradalommal – tájékoztatott a társulás elnöke.
Tarics Péter beszélt még több felvidéki diákmegmozdulásról, így a pozsonyi egyetemistákról, akik később közéleti emberek lettek. Koncsol László, Tőzsér árpád, Mag Ottó, Földes András, Csizmár Miklós, Kováts Miklós, Nagy János tervezgették, hogy átmennek Budapestre segíteni az ottani ifjak szabadságharcát – ezt végül a bekövetkezett szovjet megszállás miatt nem tudták megvalósítani. Szóba kerültek a pozsonyi középiskolások is, akik október 23-án piros-fehér-zöld kokárdát tűztek ki, és a forradalom vérbefojtásának idején, november 4-én a diákság gyász-szalag viselésével fejezte ki szolidaritását.
Nagyon érdekesnek bizonyult az Ipolysági gimnázium diákjainak magatartása, akik október 24-én intenzíven tárgyaltak az eseményekről, ugyanis a vidékről bejáró diákok hallották a rádióban, hogy Pesten az ifjúság fellázadt a kommunista diktatúra ellen, és harcok dúlnak a magyar fővárosban. A gimnáziumban minden osztályfőnök, minden párt-aktivista elmondta a tanítási órákon, hogy „a szocializmus Magyarországon veszélybe került”, s hogy az ottani diákokat félrevezetik, s hogy „Nyugatról beavatkoztak a magyar szocialista országépítésbe.”
Az iskolarádióba a nap folyamán többször bemondták, hogy a gimnázium diákjainak szigorúan tilos a vasútállomás közelében tartózkodniuk. Ezt azért tették, mert Ipolyságon a vasútállomás a szlovák-magyar határ mellett volt/van, s az utolsó sínektől 25-30 méterre elég forgalmas út található, ott naponta lehet látni teherautókat, munkásokkal, lyukas magyar zászlókkal, fegyverekkel felvonulni. Az ipolysági gimnázium vezetése tehát attól félt, hogy az iskola diákjai esetleg átszöknek a határon – tudhattuk meg a felvidéki történéseknek ezt a részletét is.
Tarics Péter, a Széchenyi István Polgári Társulás elnöke a továbbiakban részletesen beszélt még az Illyés Gyula által „ötágú sípként” szimbolizált külhoni magyarság, így Erdély, Vajdaság és Muravidék, Kárpátalja, valamint az Őrvidék 1956-os történéseiről, viszonyulásairól. A külhoni területeken talán az erdélyi történések voltak a legmeghatározóbbak, ahol okkal – ok nélkül közösségi szinten sújtottak le a román hatóságok az ottani magyarságra, sokukat börtönbe zárva. De természetesen a külhoni magyarság szolidaritása a lehetőségek viszonylatában mindegyik területen megmutatkozott.
Az ünnep zárásaként Tarics Péter az Imádság 1956 emlékezetére című költeményt szavalta el, majd pedig a gimnázium dísztermében elhelyezett emléktáblájánál a jelenlévő közösségek képviselői elhelyezték a tisztelet koszorúit.
A tartalmas rendezvény nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével fejeződött be.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
