Autós üldözés Komáromban – Több mint 180 km/órával hajtott a rendőrök elől Mészáros Richárd2023. 06. 16., p – 14:54
Menekülés közben a szemközti forgalmi sávba haladó autók elé is többször kitért.
A komáromi rendőrök a Rákóczi utcában teljesítettek szolgálatot, amikor kiszúrtak egy Mercedes Benz típusú járművet, amely nagy sebességgel vágott át a kereszteződésen. A rendőrök ekkor megpróbálták megállítani a járművet, mire a sofőr a Komenský utcába tért, majd hajtott tovább. Rövid időn belül megállt, bekapcsolta az elakadásjelzőt, majd miután a rendőrök megközelítették, tolatásban beléjük hajtott, majd ismét menekülőre fogta. Eközben veszélyeztette a forgalom többi tagját, a szemközti forgalmi sávba haladó autók elé is többször kitért. A vasúti megállóhoz érve kiugrott a járműből, és a vasúti sínekhez rohant, ahol a rendőrök elfogták.
A vizsgálat során kiderült, hogy az érintett egy 37 éves román férfi volt, akinek vérében drogot találtak, a jármű rendszámtáblája lopott volt, sőt, korábban körözést adtak ki ellene.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »