Autóklub: szakmailag megalapozatlanok a fővárosi lezárások

Autóklub: szakmailag megalapozatlanok a fővárosi lezárások

Környezet- és balesetvédelmi szempontból rossz döntés a rakpart lezárása az autós forgalom előtt – nyilatkozta a Magyar Nemzet megkeresésére Gyulainé Tóth Zsuzsa, a Magyar Autóklub jogi képviselője.

Útdíj: a Magyar Autóklub is hiányolja a hatástanulmányokat - autopro.hu

A napilap keddi számában megjelent cikk felidézi, hogy múlt héten Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt: nem kell félni a rakpart lezárásáról. Mint mondta, jelenleg a tervezési folyamatban vannak, és várhatóan 2023 második felében indulnak el a munkálatok. A főpolgármester annak ellenére ragaszkodik a tervéhez, hogy az intézkedés ellen már több szervezet is, köztük a Magyar Autóklub is szót emelt.
   
A Magyar Autóklub jogi képviselője a Magyar Nemzetnek elmondta, nem tudtak a tervekről. „Szakmai előkészítésről sincs információnk, többek között forgalomszámlálási adatokról sem tudunk” – hangsúlyozta.
   
Gyulainé Tóth Zsuzsa is furcsállja, vajon Karácsony Gergely mire alapozza azt, hogy a budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését.
   
A Magyar Nemzet szerint a főpolgármester sajátosan értelmezte az általa megrendelt kutatás eredményét, amire a Fidesz budapesti frakciója a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet, ugyanis a Karácsony Gergely által megrendelt felmérés alapján a válaszadók többsége az autóforgalom megtartására szavazott: a Medián ezerfős reprezentatív mintán végzett kutatása alapján a megkérdezettek 43 százaléka az autóforgalom megtartására tette le a voksát, 32 százalékuk egy szakaszt átadna a gyalogosoknak, míg csupán 17 százalékuk adná át teljesen a gyalogosoknak a rakpartot.
   
A Magyar Autóklub jogi képviselője erre reagálva emlékeztetett: egy évvel ezelőtt ők is készítettek egy felmérést, ahol a 11 ezer válaszoló hatvan százaléka utasította el a rakpart lezárását, és a napokban több médium közvélemény-kutatása is ezt támasztotta alá. Gyulainé Tóth Zsuzsa kifejtette: fellépésüknek a hatása vitathatatlan, ugyanis a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és az Országos Taxis Szövetség is a tervezet ellen szólalt fel.

Hírdetés

Gyulainé Tóth Zsuzsanna: Az autósok többsége nem hobbiból közlekedik  Budapest belvárosi részén - Hír TV

Gyulainé Tóth Zsuzsa – hirtv   

yulainé Tóth Zsuzsa szerint arra lenne szükség, hogy megvizsgálják azokat a terveket, amelyek értelmében a rakpart lefedésével oldanák meg a lezárást, hogy a zöldfelület és az autóforgalom is megmaradjon. Hozzátette: erre van több példa külföldön.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »