Ausztriában is meginoghat az oltási terv

Ausztriában is meginoghat az oltási terv

Ausztriában is meginoghat az oltási kampány, miután a svéd–brit AstraZeneca gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy az első negyedévben nem tudja vállalni a megígért oltóanyag leszállítását – írták a hétvégén az osztrák lapok.

– áll az egészségügyi minisztérium közleményében. Rudolf Anschober tárcavezető azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy Bécs minden beígért adag vakcináért „küzdeni fog”, és az oltási terv első fázisa, az idősek és az egészségügyi dolgozók immunizálása nem forog veszélyben. A Pfizer–BioNTech 1,2 millió vakcinájával ezt mindenképp biztosítani tudják.

Ausztria két tartományában, Stájerország és Kärnten összes idősotthonában már megkapták a bentlakók, valamint a dolgozók a koronavírus elleni első védőoltást, de a többi tartományban is hamarosan végeznek az oltás első körével. A részvételi arány az idős korosztály esetében 70-80 százalékos, míg az egészségügyi személyzet mintegy hatvan százaléka oltatta be magát.

Hírdetés

– idézik az osztrák lapok Sebastian Kurz kancellárt.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) január 12-én jelentette be, hogy megkapta az engedélyezési kérelmet az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcinára. Az EMA akkor azt közölte, hogy január 29-én fognak dönteni. Eközben Karl Nehammer osztrák belügyminiszer az Ö1 közszolgálati rádió adásában keményebb fellépést ígért a járványvédelmi intézkedéseket be nem tartó tüntetők ellen. A többi között megemlítette, hogy a jövőben akár ötszáz euró büntetés is kiróható azokra a demonstrálókra, akik nem viselnek maszkot, illetve nem tartják be a kötelezően előírt védőtávolságot, amely jelenleg már két méter Ausztriában. A miniszter felvetette a tüntetések létszámának korlátozását is.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 1202 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 404 714 esetet regisztráltak. A koronavírusos betegséggel kórházban ápoltak száma 1817, az intenzív kezelésre szorulók 320-an vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 29-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 7418-ra emelkedett.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »