„Stella cadit, tellus tremit: en ego malleus Orbis!” Avagy ahogyan a nagy költőfejedelmünk, Arany János tolmácsolta: „Csillag esik, föld reng: jött éve csudáknak! Ihol én, ihol én pőrölyje világnak!” A legenda szerint ezt mondta Attila az elé járuló, Rómáért könyörgő Leó pápának. Ha egy mondatban kellene összefoglalni ennek a kiállításnak a mondandóját, akkor az így szólna: „Ihol ő.”
Tisztelt Főigazgató Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Külföldről Érkezett Vendégeink!
Lelkesítő, hogy ez a grandiózus kiállítás, melyhez fogható ebben az évezredben még nem volt a világon, itt jött létre Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, pontosabban a magyar nemzet múzeumában. Jó látni, hogy mennyi ország képviselőjét gyűjtötte egybe Attila király öröksége. Külföldi vendégeinknek mondom, hogy mi, magyarok alapvetően szemérmes nép vagyunk. És ennek van egy árulkodó jele. Nyilván tudják, hogy a mi országunkat több nyelven is, de angolul úgy mondják, hogy Hungary. Rövidítve: HUN. Ez a rövidítés szerepel az olimpiai közvetítéseken is. Erről a szóról természetesen az egész világon, de különösen Európában és Ázsiában mindenkinek ugyanaz jut eszébe: Attila és a Hun Birodalom. Különös, hogy éppen itt, Magyarországon mégis milyen sokan vannak, akik zavarba jönnek, ha ez szóba kerül. Hiszen – gondolhatják ők – hogy’ is lehetne együtt említeni egy kevesebb, mint tízmilliós országot egy olyan hatalmas birodalommal, amely a Dunától a Balti-tengerig, Germániától a Kaszpi-tengerig terjedt, vagy még annál is tovább. Mielőtt pedig a hun–magyar rokonságot ferde szemmel néző irányzatok velociraptorai nekünk esnének, igen, igen, tudjuk: a Hungary szónak nincs köze a hunokhoz. Viszont a hunoknak annál több hozzánk, magyarokhoz.
„Hunor s magyar, két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia.” Minden magyar kisiskolás megtanulja Arany Jánostól, aki – szintén a külföldi vendégeinknek mondom – az egyik legnagyobb költőnk. De ugyanerről a testvériségről tanúskodnak középkori krónikáink és még számtalan irodalmi alkotásunk Heltai Gáspártól Kölcseyn át Gárdonyi Gézáig. Még nemzeti imádságunk is, amely Attila apjától, Bendegúztól származtat bennünket, nem is beszélve a székelyek himnuszáról, melyben a csillagösvényen visszatérő Csaba királyfi, Attila egyik fia ment meg bennünket a végromlástól. És ha már Attila családjából két nemzedéket említettünk, akkor ne hagyjuk ki a testvérét se, Budát – hiszen Budapesten vagyunk. Jól látható, hogy mi, magyarok úgy növünk föl, hogy Attila nagyfejedelem öröksége mindenütt ott van körülöttünk. A keresztneveinktől és helyneveinktől kezdve a mondáinkon és a meséinken át a képzőművészetekig.
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
