Átrepülte a fél földgolyót. Leszállt Sydneyben a világ első, egyenes járata New Yorkból

Átrepülte a fél földgolyót. Leszállt Sydneyben a világ első, egyenes járata New Yorkból

Közel 20 órán át tartott a világ eddigi leghosszabb légiútja, melyet személyszállító repülőgép valaha is megtett.

A Qantas nevű ausztrál légitársaság Boeing 787-9 Dreamlinere helyi idő szerint szombaton este szállt fel New Yorkból, hogy 20 óra és 16 ezer kilométer megtétele után földet érjen az ausztráliai Sydneyben.

Az út egyelőre tesztelése volt annak, milyen hatással van egy ilyen extrém repülés a személyzetre és az utasokra. A gépen a személyzeten kívül csakalig pár tucat meghívott vendég utazott, főleg a légitársaság alkalmazottai.

A Qantas azt tesztelte, milyen fizikai és emocionális hatásai vannak az emberi szervezetre egy ilyen hosszú útnak. A légitársaság az elkövetkező hónapokban Londonból Sydneybe is hasonló utat tervez, ami még 800 kilométerrel és egy órával hosszabb lesz. A Qantas 2022-ben már szeretne kommersz célokra is elindítani ezeket a hosszú távú járatokat.

Hírdetés

Technikailag ugyan már semmi sem akadályozza nincs, kérdés azonban, hogy milyen reakciókat vált ki az emberi szervezetből.

A fő probléma ugyanis az ún. jet lag, azaz az időzóna betegség és az ezzel járó fáradság, álmosság, melyhez olykor zavar is párosul, hiszen a repülőgép több idősávon is áthalad.

A mostani tesztek arra hivatottak, hogy megtalálják a módját, hogyan csökkentsék a jet lag negatív hatásait.

ČTK/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »