Aszfaltozni fognak Haraly és Zabola között

Aszfaltozni fognak Haraly és Zabola között

Még a tél beállta előtt régi vágyuk teljesül a Haraly­ban és Hilibben lakóknak, aszfaltúton fognak közlekedni.

Javában zajlanak a Gelencéről Haralyon át Zabola felé vezető 7-es számú községi út aszfaltozásának előkészítési munkálatai a község közigazgatási határáig. A Haraly-patak fölé új hidat építenek. Ennek a beruházásnak köszönhetően az ingázók számára a távolság Zabola és Gelence között mintegy két kilométerrel megrövidül, ami jelentős idő- és üzemanyag-megtakarítást is jelent. Az 1,3 kilométeren zajló útkorszerűsítést, melynek áfa nélküli értéke 4,8 millió lej, az Anghel Saligny-programban valósítják meg.

Hírdetés

A községi út zabolai szakasza nemrég már elkészült, jelenleg Haraly irányából dolgoznak a terepen, hogy összekössék a két települést. Olyan útszakaszra kerül most aszfaltburkolat, ahol eddig még soha nem volt. Amint itt végeznek, a Gelence és Hilib közötti útszakasz korszerűsítése következik. Ez rendkívül jelentős a gelencei gazdák számára, hiszen a hilibi út mentén jelentős területeket művelnek. 

Ilyés Botond János polgármester tájékoztatása szerint a mostani projektben kerékpárút építése nem szerepel, de közel két méterrel megszélesítik az utat és vízelvezető sáncokat is kialakítanak, így biztonságosan lehet majd bringázni Zabola és Gelence között.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »