Árpádok nyomában – értékfeltáró projekt a Garam és az Ipoly mentén

Árpádok nyomában – értékfeltáró projekt a Garam és az Ipoly mentén

2021. november 17-én ért véget az Orosz Örs vezette Sine Metu Polgári Társulás kutatási projektjének az idei szakasza. Az Árpádok nyomában elnevezésű nagyszabású, több helyszínes kutatómunkát október 6-ától végezték.

A Sine Metu Polgári Társulás aktivistái az Árpádok nyomában nevű projekt során eddig nem ismert vagy nem beazonosított Árpád-kori lelőhelyeket igyekeztek feltárni. Tizenkét község tizenhat helyszínét felkeresve georadaros és magnetométeres, tehát nem destruktív régészeti módszereket alkalmaztak.

A georadarral a föld alatt húzódó falakat, a megnetométerrel pedig a beásások nyomait kutatjuk hosszú távú partnerünkkel, Dr. Stibrányi Máté régésszel és felkészült csapatával. Ezek a technológiák ilyen minőségben jelenleg Szlovákiában nem elérhetők, úgyhogy reméljük, hogy a műkedvelőkön kívül a szakmának is tudunk majd újat mutatni”

– fogalmazta meg közösségi oldalán a polgári társulás elnöke, Orosz Örs.

A projekt egyik ötletgazdájaként Juhász Gábor helytörténész is közreműködött a kutatásokban. Az ő szűkebb pátriájában, Lekéren is végeztek méréseket, ahol a jelenlegi templomhoz kapcsolódva egy korábbi, háromhajós román bazilika maradványait rejtheti a föld. Eddig több korabeli kőelem is előkerült a feltételezett bencés kolostorból…

Hírdetés

Juhász Gábor hívta fel a figyelmet arra a monumentális középkori templomra is, ami a 19. századi elbontásáig a mai garamsallói református templom helyén állott. Az érdekes alaprajzú épületről a Vasárnapi Újság 150 évvel ezelőtt egy metszetet is közölt. A kutatók méréseket végeztek a templom és a helyi óvoda udvarán, de az Ipoly menti Százd községben is kutattak középkori emlékek után.

A »lidar« felvételen – mely a növénytakaró nélküli földfelszín domborzati viszonyait mutatja – egy jellegzetes kőkorszaki körárkot láttunk, legalábbis egy pillanatra azt hittük. Mindez olyan látványos volt, hogy még a növényzet is különbözött a »deméndi Stonehenge« egyes gyűrűi között. Rövid extázisunkból aztán a történelmi térképek áttekintése, valamint a Megyei Műemlékhivatal metodikusával, Mgr. Pavel Paterkával való konzultációnk után józanodtunk ki. A rejtélyes helyszínről ugyanis a végén kiderült, hogy egy rendkívül atipikus, kör alakú, rég elfeledett faiskoláról van szó, melynek a különféle koncentrikus ültetvényeit szántott barázdával választották el egymástól”

– írta Orosz Örs, aki azt is elárulta, hogy szakmai partnerükkel, Dr. Stibrányi Máté régész geofizikus csapatával fantasztikus felfedezéseket tettek:

Voltak olyan helyszíneink, amelyeket már korábban a Szlovák Műemlékhivatal szakemberei lokalizáltak, most azonban az általunk használt csúcstechnológia bevetésével még pontosabb, részletgazdag felvételeket készíthettünk. Három helyszínen azonban vadonatúj felfedezéseket tettünk, melyeket hamarosan be is fogunk mutatni.”

Mint megfogalmazta, a legizgalmasabb helyeken – a Barsi Múzeummal és a Műemlékhivatallal karöltve – jövő tavasszal ásatásokat is kezdeményeznek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »