Arizona után Wisconsinban is hitelesítették Biden győzelmét

Arizona után egy másik csatatér államban, Wisconsinban is hitelesítették Joe Biden amerikai demokrata elnökjelölt győzelmét.

Helyi idő szerint hétfő késő este Wisconsinban is közzétették az eredményeket, amelyek hitelességét Tony Evers demokrata kormányzó igazolta.

Az államban a november 3-i választáson Biden körülbelül 20 ezer szavazattal nyert Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnökkel szemben. Trump két wisconsini körzetben követelte a szavazatok újraszámlálását választási szabálytalanságokra hivatkozva. Ez megtörtént, de a hivatalos eredmények szerint Biden így is nyert.

Evers a Twitteren azt írta: eleget tett kötelességének, és egyúttal megköszönte a választás lebonyolításában és a szavazatok feldolgozásában részt vevők fáradhatatlan munkáját.

Hírdetés

Arizonában Katie Hobbs választásvezető hozta nyilvánosságra a hivatalos eredményt helyi idő szerint hétfőn, amit Doug Ducey konzervatív kormányzó ellenjegyzett.

Biden 10 500 szavazattal nyert az államban. Bill Clinton 1996-os győzelme óta ő volt az első demokrata elnökjelölt, akinek sikerült megszereznie a hagyományosan republikánus szavazóbázisnak számító Arizonát. Donald Trump amerikai elnök az eredmények közzétételét követően csalást emlegetett, és Duceyt ostorozta, aki szerinte túlságosan sietett az eredmények hitelesítésével.

Arizonát és Wisconsint megelőzően Georgiában, Michiganben és Pennsylvaniában is hitelesítették a választási eredményeket, ami egy fontos formális lépés az elnökválasztást követően.

Az Egyesült Államokban az 538 tagú elektori testület választja meg az elnököt. A testület december 14-én ül össze. Biden 306 elektor támogatására számíthat, a győzelemhez 270 elektori szavazat szükséges. A politikust várhatóan január 20-án iktatják be hivatalába, és ezzel ő lesz az Egyesült Államok 46. elnöke.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »