A Szlovákiai Magyar Írók Társasága arcképcsarnok-sorozatának rövid bemutatását a szlovákiai magyar írókat felvonultató kiadvánnyal folytatom. A vaskos album 2009-ben látott napvilágot, pontos címe: SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÓK ARCKÉPCSARNOKA – Szerkesztette, valamint az életrajzokat, a bibliográfiákat és az irodalomjegyzéket összeállította Tóth László.
A bevezetőben olyasmit ír, ami természetes, és „korrespondál” a tartalmat jegyző többi szerkesztő, szerző gondjával:
Valahonnan valamit kiválasztani – mindig is nehéz feladat. Száz írót is az, száz magyar írót szintén, száz (cseh)szlovákiai magyart nemkülönben. Milyen célból került sor a válogatásra, hogyan, milyen szempontok figyelembe vételével állunk neki a munkának – alapvető kérdések ezek. Miközben biztosak lehetünk abban, hogy valaki érdemtelenül mindig kimarad a névsorunkból, álljunk neki bármelyik oldalról is, legyünk bármennyire is elvszerűek, következetesek.
Mindenekelőtt természetesen arra kell legfőképpen ügyelnünk, hogy a kiválasztott részben valamiképp s mindig benne legyen az egész. Esetünkben arra törekedtem, hogy a kereken kilenc évtizedes történetre visszatekintő (cseh)szlovákiai magyar irodalom (…) száz alkotója egyúttal ennek a nemzetiségi literatúrának, a magyar irodalomnak a Magyarország mai – 1918–1919 utáni – határain kívül születő részei közül a Csehszlovákiában illetve Szlovákiában keletkezett fejezetét egészében is képviselje és jellemezze.”
Előző írásaimban többször is felhívtam a figyelmet az arcképcsarnokok dokumentumértékére. Nos, úgy vélem, ennek is megvan ez az aspektusa, de ennél a kiadványnál nem annyira markánsan mutatkozik meg, hiszen amíg a többi album esetében a szerkesztők, szerzők számára sok kutakodást, böngészést jelenthetett az adatok „beszerzése”, főleg a két világháború között alkotóknál, (hiszen az adott témában kevesebb forrásanyag, vagy lexikon állt rendelkezésre), addig az írók vonatkozásában rengeteg a forrásanyag. Amíg a többi arcképcsarnok szerzőjének idejét feltehetően a kutatás, a böngészés kötötte le, Tóth Lászlónak valószínűleg a bőség zavara jelenthetett gondot, bár az ő sok évtizednyi irodalmi kutatói munkája bizonyára könnyedén átlendítette ezen a nehézségen. (Persze lehet, hogy csak én gondolom így.)
Ha az előző albumok bemutatásánál azt is megjegyeztem, hogy hasznos kiadványokról van szó, hiszen a nagy méretű képek és az eligazító szövegek a borítók hátsó oldalán kétségkívül sok vonatkozásban és helyen felhasználhatóak, ennél az albumnál ez még inkább így van.
Elsősorban persze az oktatásban jöhetnek jól, de könyvtárakban, kultúrházakban, egyes rendezvényeken is haszonnal forgathatók az egyes albumok lapjai.
A hat kiadványban pontosan 600 fénykép és eligazító életrajz, szöveg szerepel. Lehet miből válogatni. És persze az élet más területéről is „meríteni” lehetne, nem lenne talán rossz ötlet egy arcképcsarnokban felvonultatni sikeres sportolóinkat.
De térjünk vissza az írók albumához, és idézzünk ismét Tóth Lászlótól:
(…) a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának kiadványa mindazok – pedagógusok, könyvtárosok, a közművelődésben dolgozók, diákok, a tájékozódni vágyó olvasók – figyelmébe biztosan ajánlható, akik munkájukhoz, tájékozódásukhoz a magyar irodalom e vidékeken létrejövő műveinek, illetve az innen induló alkotói törekvéseknek, jelenségeknek, értékeknek a szélesebb körű megismeréséhez és megismertetéséhez keresnek támpontokat”.
Az arcképcsarnokok megalkotásánál a szöveges rész az „eligazítás”, és ha úgy tetszik a „domináns” elem pedig a fénykép, a fotográfia. Ezek a fényképek zömében nem műtermi, „beállított” fotók… Az írókat többnyire egy-egy találkozás, esemény, rendezvény alkalmával kapta lencsevégre a fotográfus: Görföl Jenő, Gyökeres György, M. Nagy László, Németh Márton… Volt, aki maga küldött fényképet.
Ahogy az ember lapozgatja, olvasgatja a tömör életrajzokat, a bibliográfiákat, akarva-akaratlanul is kirajzolódik egy ív, amely a 20. század húszas éveitől csaknem napjainkig ér el. S vele „haladnak” a változó időben az írók és műveik, megtelepedve az ív egy-egy szakaszában. És változnak a nevek is, a stílusok is, a szemléletmód, a témák… De marad az örök emberi tartalom. Mert az irodalom maga az Élet.
Van szerző, akinél a reális élet a meghatározó a műben, van akinél a gondolat, a fantázia, a belső világ tartalmai. Különböző elképzelések, megvalósítási „stratégiák”, olykor ütközések, meg nem értés a stílusbeli különbözőségek miatt, korosztályok egymás elleni berzenkedése, nekifeszülése…
De itt, ebben az albumban, az Idő „ívére” kapaszkodva megférnek és „beszélgetnek” egymással a már a „halálon átesett” alkotók a még élők tíz-egynéhány évvel ezelőtti arcképével. És „beszélgetnének” velünk is, ők, mindannyian. Remélem, lesz kedvünk a „beszélgetéshez”.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
