Azt hiszem, már írtam arról a jelenségről, hogy a közeli parkban az anyukák egymás között magyarul beszélnek, de a gyermekükhöz, valami rejtélyes oknál fogva, már szlovákul szólnak. Ők lesznek azok a szerencsétlen gyerekek, akiket a szüleik magyar létükre szlovák oviba íratnak, aztán pedig szlovák iskolába fognak járni. Ahol „természetesen” éreztetni fogja velük a többi gyerek, hogy ők azért nem szlovákok. Sőt, még a türelmetlenebb pedagógusok is, mivel nehezebben értik meg a tananyagot, és ezzel hátráltatják a többieket. A végén pedig már azt se fogják tudni, hogy szlovákok vagy magyarok.Azt viszont nem tudtam, hogy ez nem is annyira új keletű probléma, és már nyolcvan évvel ezelőtt is létezett. Pedig a régi újságokat böngészve ráakadhatunk olyan írásokra is, amelyek ezt a kérdést vizsgálják. Legújabban például egy jegyzetre, amiben a szerző azt írja le, hogy egy tátrai szállodában három testvérrel találkozott. A gyerekek a mamájukkal töltötték ott a téli szünidőt.Egymás között szlovákul beszéltek, a mamával pedig németül. A nemzetiségüket nem lehetett tudni. Azt, hogy a fiúk mégis magyarok, a nevük alapján csak sejteni lehetett. A három fiút Józsinak, Pistának és Bandinak hívták. És csakugyan, fültanúja volt, mikor a pincérrel magyarul beszéltek. Sőt, annak is tanúja volt, amikor a fiúk titokban Mikszáth-könyveket vittek a szobájukba.Ráadásul, azt is hallotta, amikor a mama a pincérrel szintén magyarul beszélt, ahogy máskor a világért se szólalna meg.A szerző összezavarodott, mert nem tudta mire vélni ezt a viselkedést. Az utolsó napon aztán szóba elegyedett az egyik fiúval, Bandival.„ – Milyen nemzetiségű vagy, Bandi? – kérdem a harmadik délelőtt, verőfényes napban.
Bandi mosolyog és vállat vont
– Azt én is szeretném tudni, bácsi.– Otthon hogy beszéltek?
– Magyarul, kérem. Természetes.– És itt mért tagadjátok le?
– Mi nem magyar iskolába járunk és a tanár úr megtiltotta, hogy magyarul beszéljünk egymás között s az uccán. Mi perfektek vagyunk kérem három nyelven. Legjobban szeretnénk magyarul, de nem lehet.– Miért nem lehet?
– Anyu azt mondja, hogy ha valaki mégis meghallaná, csak kellemetlenségünk lenne belőle az iskolában, meg ahol apu dolgozik. Elveszítené a megbízóit.– Szóval nem tudod, mi vagy?
– Szavamra, nem. Én már gondolkoztam is ezen, de mindenki mást mond. Ez biztosan internacionalizmus, ugy-e, bácsi… Apunak nem fontos.” Itt ér véget a hetven év előtti jegyzet, és én elgondolkodom: mennyire nem változik a világ.
http://felvidek.ma/
Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »
