Áprilisban 3,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta

Több mint 2,3 milliárd dollárnyi forrást vontak be a nemzetközi pénzügyi piacokról az állami fejlesztési bankok. A szlovákiai buszbaleset utolsó sérültje is megérkezett Magyarországra.

Több mint 2,3 milliárd dollárnyi forrást vontak be a nemzetközi pénzügyi piacokról az állami fejlesztési bankok– ismertette a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A tárca szerint rendkívül jelentős nemzetközi érdeklődés övezte a kibocsátásokat, így az ország nagyon kedvező kamat mellett juthatott fejlesztési forrásokhoz. Az EXIM és az MFB az idén már nem tervez további kötvénykibocsátásokat.

Áprilisban 190 ezer volt a munkanélküliek száma, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalékot ért el – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A február-áprilisi időszakban a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 4 százalékra nőtt. Eközben az év negyedik hónapjában a 15-74 éves korosztályban 4 millió 710 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma. Ez 29 ezerrel több, mint egy éve.

A hónap végéig kell elszámolniuk a 2021-ben 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek – hívta fel a figyelmet az adóhatóság. Az elszámolásra kötelezett kedvezményezettek májusban két alkalommal kaptak elektronikus levelet a NAV-tól az elszámolandó összegekről, utoljára május 25-én.

Összesen 8 településen marad el a már kitűzött időközi választás a pénteken hatályba lépett törvény alapján – közölte a Nemzeti Választási Iroda. 3 helyen polgármestert és egyéni képviselőket választottak volna. A többi helyen a képviselőválasztás marad el. Két faluban a roma települési nemzetiségi képviselő választását nem tartják meg.

A szlovákiai buszbaleset utolsó sérültje is megérkezett Magyarországra – közölte a kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár. Menczer Tamás közösségi oldalán arról számolt be, hogy az Országos Mentőszolgálat szervezésében 16 sérült érkezett Magyarországra, négy beteget légi, tizenkettőt földi egységek szállítottak.

Továbbra is Ókovács Szilveszter vezetheti a Magyar Állami Operaházat. A főigazgatói megbízatás augusztus elsejétől öt évre szól – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. Ókovács Szilveszter 2012 óta igazgatja a Magyar Állami Operaházat. A vezető főbb céljait ismertetve hangsúlyozta, hogy az intézmény egy európai színvonalhoz méltó intézmény kíván lenni.

Hírdetés

A svájci Lausanne-ból Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség központja – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter kiemelte: Magyarországon 2 nemzetközi sportszövetségnek van központja, emellett 10, ENSZ-hez kötődő szervezet is működik itt, és mindannyian elégedettek a körülményekkel. Az úszószövetség elnökségének egyhangú döntését a kongresszus véglegesítheti.

Véget értek a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái. A 16 vizsganapon 1.163 helyszínen mintegy 111.100 érettségiző vizsgázott. Az érettségi június 7-e és 14-e között az emelt szintű, majd június 19-e és 30-a között a középszintű szóbelikkel folytatódik.

Jövőre a fiúk HPV-vírus elleni oltása is bekerül az immunizációs rendbe – írja a Népszava. A helyettes országos tisztifőorvos egy háttérbeszélgetésen azt mondta: akik szüleik mulasztása miatt maradtak ki az iskolai oltási programból, azoknak pótlási lehetőséget biztosítanának. A HPV-vírus elleni vakcinát 2014 óta ajánlják fel az iskolákban a 12. életévüket betöltött lányoknak és 2 és fél éve a fiúknak is.

Új, nyári toborzókampányt indít a BKV. A társaság június 1-e augusztus 31-e között bruttó 500-500 ezer forintot fizet a fővárosi az autóbusz- és trolibuszvezetőknek és az őket ajánló BKV-s kollégáknak is. Az egyetlen feltétel, hogy fél évig a vállalatnál kell maradni. A BKV-nál jelenleg 2 ezer autóbuszvezető és 280 trolibuszvezető dolgozik, átlagos bruttó keresetük már 730 ezer forint.

A tervezettnél 3 hónappal korábban, már ma visszakapták a gyalogosok a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő járdákat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A kivitelező a reggeli órákban nyitotta a gyalog közlekedőknek a Széchenyi István tér oldalában futó új járdákat, valamint az azokhoz kapcsolódó gyalogosátkelőket is. A társaság ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a hídon való átkelés még a gyalogosok számára sem engedélyezett.

Több mint 4700 szabálytalanságot tapasztaltak a rendőrök a gyalogátkelőhelyeken a három napon át zajló ellenőrzésen. Az ORFK az ország 1485 helyszínén ellenőrizte az előírások betartását. Összesen 1662 járművezető ellen kellett közigazgatási bírságot kiszabni, 1559 fő esetében pedig szabálysértési bírságot. A rendőrök 161 gyalogost is helyszíni bírsággal sújtottak.

Gyalogosan, vonattal, lovon és kerékpárral is elindultak a szombati csíksomlyói ünnepi búcsúra, Erdélybe. Magyarországról három zarándokvonat szállítja Csíksomlyóra a híveket. A Kárpát-medence legnagyobb vallási eseményén és zarándoklatán Novák Katalin köztársasági elnök is részt vesz.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »