109 éve, 1914. május 25-én halt meg Kossuth Ferenc mérnök, miniszter, a szabadságharcot vezető Kossuth Lajos fia. A magyar közvélemény bizakodással várta az Európa-szerte elismert mérnök hazaköltözését, de csalódnia kellett: a politikában nem bizonyult apja méltó utódának, csak egy nagy név középszerű képviselője maradt.
Pesten született 1841. november 16-án. A szabadságharc leverése után, kisgyermekként testvérével rövid ideig osztrák fogságba került, de a nemzetközi felháborodás miatt a hatóságok engedélyezték kiutazását szüleihez Törökországba.
Ferenc Párizsban és Londonban tanult, majd mérnöki diplomát szerzett. Először Angliában dolgozott, 1861-ben apját követve ő is Olaszországba költözött.
Jelentős szerepet játszott az olasz vasútépítésekben, egy ideig a dél-itáliai vasúthálózat kormánybiztosának tisztségét is betöltötte.
1873-tól Cesenában modernizálta a kénbányászatot, a veszélyes környéken 1879 őszén személyesen fogta el egy gyilkosság tetteseit. Két tisztviselőjét gyilkolták meg, az egyiket leszúrták, a másikat lelőtték, míg a két tettes elmenekült.
Az egykori kormányzó rendkívül büszke volt fiára, és annak bátorságáról is gyakran beszámolt leveleiben Helfy Ignácnak. Erről az esetről így írt: „Feri nem az az ember, aki meghátrál. (…) kocsisával, inasával maga ment a gyilkosok egyikét felkeresni, saját kezével fogta el, saját kezével kötözte meg, behajtatott véle saját házába és megizente a rendőrségnek: legyen szerencsém, elfogtam én, vigyétek el!”
1877-től Nápolyban volt egy hídépítő cég vezetője, Európa-hírű mérnökként ő nyerte meg a nílusi acélhidak tervezésére kiírt pályázatot. Vagyonos és megbecsült ember lett, még az olasz lovagi címet is megkapta.
A magyar emigráció életében is jelentős szerepet játszott, a kiegyezés után kétszer is megválasztották képviselőnek, de a mandátumokat nem fogadta el.
1894-ben apja halála után ő kísérte haza a koporsót, és úgy döntött, visszaköltözik. Itthon – már csak neve okán is – hatalmas ünneplésben volt része, országjárása során Aradon százezer ember várta.
Apa és fia: Kossuth Lajos (j.) és Kossuth Ferenc (b.)
Kossuth elvállalta az ellenzéki, kettészakadt Függetlenségi és 48-as Párt Justh Gyula vezette frakciójának elnöki tisztségét. 1895-ben megválasztották képviselőnek, publicisztikáiban és beszédeiben „a nemzeti demokrácia” a magyar fülek számára kedves jelszavát hangoztatta.
Amikor 1905-ben megbukott az 1875 óta folyamatosan kormányzó Szabadelvű Párt, a „szövetkezett ellenzék” pártközi bizottságát vezető Kossuth Ferencet audiencián fogadta I. Ferenc József.
Az uralkodó néhány mondat után útjára bocsátotta Kossuthot, aki azonban még félórát várt egy teremben, s csak azután hagyta el a Burgot – a magyar lapok így „nyájas és kedves” beszélgetésről írhattak. A király végül hozzá hű „darabont” kormányt nevezett ki, de ezt a nemzeti ellenállás egy év alatt ellehetetlenítette, s 1906-ban hivatalba léphetett Wekerle Sándor koalíciós kormánya.
A kormányzást folyamatos belső viták nehezítették, a koalíció a valósággal szembesülve egyre többet volt kénytelen elveiből és programjából feladni.
A kereskedelmi és közlekedési tárcát vezető Kossuth minisztériuma 1907-ben vám- és kereskedelmi szerződést kötött Ausztriával annak ellenére, hogy a függetlenségi program nem ismerte el a közös ügyeket. Kossuth 1909 végén szakított Justh Gyulával, de a pártban kisebbségben maradt.
Az 1910-es választási vereség után az egyre többet betegeskedő Kossuth Ferenc már nem játszott fontos szerepet a politikában. A világháború kitörése előtt, 1914. május 25-én halt meg. Hamvai a Kerepesi temetőben, az apjának emelt mauzóleumban nyugszanak. Nevét viseli a főváros XVIII. kerületének egy városrésze, mert az ő minisztersége alatt parcellázták fel a területet.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
