"Antiszemita szórólapot" osztott meg egy kölni zsidó – az ügyészség ellene is eljárást indított

"Antiszemita szórólapot" osztott meg egy kölni zsidó – az ügyészség ellene is eljárást indított

Németország törvényileg előnyben részesíti az egykori Szovjetunió utódállamaiból, a többi volt kommunista országból, illetve Izraelből érkező, elsősorban a jobb anyagi lét után vágyó zsidó bevándorlókat. Berlinben és más német nagyvárosokban manapság népes oroszországi, lengyelországi, illetve izraeli zsidó kolóniák élnek. Néhány nappal ezelőtt Köln egyik villamosán a berlini kormányt bíráló szórólapokat terítettek, amelyet egy öngyűlölő „német” antifa mozgalom – elrettentő szándékkal – közzétett a Twitteren. A szórólapot egy lengyelországi zsidó is megosztotta, mire az államügyészség „népuszítás” miatt ellene is eljárást indított – írja a 24rhein.de hírportál. A sajtóhír nyomán utánanéztünk annak, hogy miképpen viszonyulnak Németországhoz az oda bepofátlankodott zsidók.

A legújabb antiszemita cselekedet története valójában azzal kezdődik, hogy a Nagyik a Jobboldal Ellen (Omas Gegen Rechts) nevű, egész Németországban – sőt még Ausztriában is – regionális szervezetekbe tömörölt antifasiszta és rasszizmusellenes mozgalom egyik harcos tagja politikai üzenettel bíró szórólapot talált a kölni villamoson. A „nagyik” természetesen azonnal büntető feljelentést tettek” – írja Twitterén a Hessen tartománybeli Wetterau egyik antirasszista, antifa, antiszemitizmusellenes és migránssimogató „nagyija”.

A „nagyik” csiripelése nyomán többen is megosztották a tudósítást, illetve a mellékelt szórólapot, mintegy igazolva azt, hogy rájuk, az elszánt antifasisztákra, antirasszistákra és antiszemitizmus ellen küzdőkre milyen nagy szükség van ebben az egyre inkább újranáculó Németországban. A legtevékenyebb megosztók a német újraegyesítés (1990) után, elsősorban megélhetési szempontokat figyelembe véve Németországba Kelet-Európából bepofátlankodott zsidók voltak. Alább majd bemutatunk közülük két jellegzetes piócát, de előbb nézzük, mi olvasható a kölni villamoson talált „antiszemita szórólapon”.

Nehezen találtuk meg az eredeti példány másolatát, mert miután a kölni ügyészség közösség elleni uszítás, vagy, ahogyan ott mondják, „népuszítás” címén a szórólapot elrettentő szándékkal megosztók ellen is büntetőeljárást indított, a harcos antifák, de még a „nagyik” is gyorsan törölték az oldalukról. Német hírportálokon és közösségi oldalakon nem is találtuk meg a szórólap szövegét, de a Vlaamse Vrienden van Israel (Izrael Flamand Barátai) nevű belgiumi honlapon igen.

Íme a Kölnben terjesztett szórólap szövege magyar fordításban:

Hát valóban csak a koronavírus a mi problémánk?

Vagy nem mindenekelőtt a zsidóprobléma a mi gondunk?

Angela Merkel (CDU): a B’nai B’rith szervezettel összefonódott, lengyel származású zsidónő.

Jens Spahn (CDU): meleg zsidó, aki a többi között részt vett a Bildenberg-csoport Háború az információkért elnevezésű témát megvitató konferenciáján.

Heiko Maas (SPD): hazudozó zsidó, a Kahane nevű Stasi-zsidónővel együtt a Hálózati Végrehajtási Törvény megalkotója.

Christian Drosten: a kormányzat elvárásainak megfelelő virológus és szócső. Megjelenési alakja szerint ugyancsak zsidó.

Tudják meg! Minél több a zsidó a politikában és a médiában, annál rosszabb a helyzet!

Azért, hogy a magyar olvasó jobban megértse a szórólap mondanivalóját, néhány állításához magyarázatot fűzünk:

Németországban sokan mondják, hogy Angela Merkel Danzigban született édesanyja, Herlind Kasner, leánykori nevén Herlind Jentzsch zsidó volt. Merkel édesanyja valószínűleg nem volt zsidó, de az tény, hogy a kancellár eddig több mint ötven kitüntetést kapott zsidó, illetve izraeli szervezetektől, így az ominózus szórólapon is említett, igen nagy befolyással rendelkező B’nai B’rith nevű szabadkőműves zsidó szervezettől is. Több németországi történész szerint Merkel az NDK idejében „Erika” fedőnéven az Kommunista Ifjúsági Szövetségben betöltött magas rangú beosztása mellett az Állambiztonsági Minisztérium (német rövidítése: Stasi) beszervezett, nem hivatásos munkatársa (Inoffizieller Mitarbeiter – IM) is volt. Éppen ezért Merkelt szokás „IM Erika” néven is emlegetni.

Jens Spahn, a német szövetségi kormány egészségügyi minisztere, Merkel egyik bizalmasa. Spahn „férje”: Daniel Funke újságíró.

Hírdetés

Heiko Maas, a német szövetségi kormány külügyminisztere. A „gyűlöletbeszéd” visszaszorítását célzó Hálózati Végrehajtási Törvény (német rövidítése: NetzDG) törvény tervezetét mások mellett Heiko Maas dolgozta ki. A népáruló Merkel-kormány a 2018 januárjában hatályba lépett törvénnyel a német lakosság (egy részének) a Németországba áramló migránshullámmal szembeni bírálatát kívánja cenzúrázni a közösségi oldalakon.

Anetta Kahane (66), zsidó újságíró, harcos antirasszista 2015-2017 között oszlopos tagja volt a Heiko Maas vezette törvényalkotó munkacsoportnak. Korábban az NDK hírügynökségének (ADN) tudósítója Új-Delhiben, majd Rio de Janeiróban. Az Állambiztonsági Minisztérium (német rövidítése: Stasi) 1974-ben beszervezte, amelynek kötelékében mint IM (Inoffizieller Mitarbeiter – nem hivatásos munkatárs) fejtett ki áldásos tevékenységet a nemzeti érzelmű németek ellen.

A német újraegyesítés (1990) után az ügynökmúlt a zsidó Anetta Kahane társadalmi megítélését egyáltalán nem befolyásolta. 1998-ban létrehozta a rasszizmus ellen küzdő Amadeu-Antonió Alapítványt. A Berlini Szenátus az antirasszista munkássága elismeréseként a Moses Mendelssohn-díjjal tüntette ki. 2015 decemberétől kezdve – amint fentebb már említettük – a Német Szövetségi Igazságügyi- és Fogyasztóvédelmi Minisztérium felkérésére részt vett a közösségi médiákban megjelenített gyűlöletbeszéd elleni munkacsoport tevékenységében. Anetta Kahane jelenleg a Berliner Zeitung és a Frankfurter Rundschau című újságok állandó jegyzetírója.

A kölni „antiszemita szólólap” bemutatása előtt a történetet fentebb ott hagytuk abba, hogy a Nagyik a Jobboldal Ellen mozgalom Twitterére – nyilván önigazoló és elrettentő céllal – kitették a hírt, s melléje a szórólapot is. A hírre és a közzétett szórólapra azonnal lecsapott egy Sammy Ahren (44) nevű, Lengyelországból az ingyenélés reményében bevándorolt zsidó. Először is nézzük, mit lehet tudni erről a németek vérét szívó, nagypofájú, Kölnben (sic!) harcos cionistáskodó, a kenyéradó németekkel heccelődő, igazi zsidó provokátorról.

Sammy Ahren (nevének héberesített változata is fel van tüntetve: Smuél Áháron) Twitter-oldalára bemutatkozásként a legnagyobb betűkkel angolul ki van írva: „Zsidó vagyok, és ezt büszkén kimondom. S örökkön örökké az is leszek!” Nem tudjuk, hogy kiknek szánta ezt a kinyilatkoztatást angolul, de a biztonság kedvéért az angol mellett héberül is feltüntette, hogy „Zsidó vagyok!”, majd a sort egy izraeli zászló zárja le. A fekete, Dávid-csillaggal ékesített körben kék és fehér betűkkel írva, németül ez olvasható: „Emeld fel a szavadat: Soha többé zsidógyűlöletet!”

A fekete kör alatti sorban hat darab (!) izraeli, majd egy sorral lejjebb egy-egy izraeli, lengyel, angol és kanadai zászlót láthatunk. (Csak éppen annak az országnak a zászlóját nem tette ki, ahol cionistáskodik, és produktív munka nélkül él.) Ja, a zászlók mellé héberül (helyesírási hibával) ki van írva: „Nincs még olyan ország, mint a Szent Izrael Országa.” (Itt nyilván a Szentföld-változat jött be a zsidónak, de azt nem így kell írni és mondani – J. B.). Sammy, Fb-oldala tanúsága szerint a kölni Antolevy nevű, luxusautókat értékesítő zsidó cég alkalmazottja, a Makkabi Németország sportklub fotósa és a Makkabi Köln elnökségi tagja. Magyarán, kemény kétkezi munkát végző személy.

Ez a Sammy Ahren nevű provokátor a „nagyik” közlése után, február 11-én gyorsan kitette a kölni villamoson talált „antiszemita szórólapot” a Twitterére, mire az kölni ügyészség azonnal lecsapott rá, s megindította ellene az eljárást, úgynevezett „néplázítás” (Volksverhetzerung) bűncselekményének elkövetése miatt. A német törvények szerint ugyanis a gyűlöletkeltésre alkalmas anyagok megosztóit is büntetőjogi eljárás alá vonják.

Nézzük, hogyan reagált erre Twitter-fiókján a hirtelen mártírrá vált antifasiszta zsidó:

Most hivatalosan is vádlott lettem néplázítás dolgában – mert tegnap megosztottam a Twitteren ezt a kimondhatatlan (sic!) korona-szórólapot –, s az imént közölte velem a kölni bűnügyi rendőrség, hogy a Kölni Államügyészség formai okokból eljárást indít ellenem.

Egy nappal később, február 12-én már így sajnáltatja magát Twitterén a zsidó:

Engem, az antifasisztát és demokratát néplázítással vádolt meg a kölni ügyészség…, miután tegnapelőtt itt, a Twitteren kiposztoltam dokumentumként ezt kimondhatatlanul antiszemita korona-cédulát.

A „nagyik” sirámára érkezett sok válasz közül csak egy Daniel (DM) nevű, Sammy Ahrenhez hasonlóan Németországba Lengyelországból bepofátlankodó, a Twitter-oldalán magát focirajongóként, újságíróként, játékvezetőként, illetve AfD- és nácigyűlölőként feltüntető zsidó. A profilképe és felhasználóneve mellett három zászló van kitéve: az izraeli, a ferde hajlamúak zászlója és az EU-zászló. Akárcsak Sammy, az eltartói, a németek zászlóját ő sem kedveli.

Íme, Daniel (DM) twitteres csiripelése:

Zsidógyűlölők uszító propagandát terjesztenek a Kölni Közlekedési Vállalat járatain, mire az államügyészség az ellen indít nyomozást, aki erre felhívta a figyelmet. A Sammy ellen indított eljárást haladéktalanul be kell szüntetni.

Josef Beitser – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »