Antiszemita és koronavírus-gyűlölő latinókkal csapott össze a zsidó gárda Jew Yorkban

Antiszemita és koronavírus-gyűlölő latinókkal csapott össze a zsidó gárda Jew Yorkban

A rendőrség letartóztatott egy latin-amerikai származású házaspárt, miután vallásos zsidó járókelőkre támadtak – írja a zsido.com.

A gyanúsítottak a brooklyni Williamsburg egy utcáján autózva pillantottak meg három, hagyományos hászid viseletbe öltözött férfit. Kiszálltak a járműből, antiszemita rágalmakat kiabáltak, majd fizikailag is a férfiakra támadtak és megpróbálták letépni a szájmaszkjaikat – szörnyülködik a héber lap. „Ti vagytok az oka, hogy megbetegszünk, a polgármester is megmondta, hogy a zsidók miatt betegszünk meg” – üvöltötték.

Hírdetés

Az incidens miatt a járókelők értesítették a rendőrséget és a Shomrim (Őrök) nevű, zsidó közösségi biztonsági szolgálatot is. Végül a Shomrim tagjai tartóztatták fel a támadókat, és adták át őket a kiérkező rendőr járőrnek. Ekkor már jelentős tömeg gyűlt a házaspár autója köré, akik emiatt szintén kihívták a rendőrséget. A támadók könnyebb sérüléseket szenvedtek, miközben megpróbáltak ellenállni a Shomrim önkénteseinek, s kórházi ellátásra szorultak, ahol egyiküknél kéztörést állapították meg.

„Nem fogadjuk el a gyűlölködést New York utcáin. A gyűlölet-bűncselekmények ellen fel kell lépni. Komolyan vesszük, ami történt és az elkövetőket bíróság elé állítjuk” – állt Bill de Blasio polgármester Twitter-üzenetében.

A polgármester őszinteségét azonban sokan megkérdőjelezték a zsidó közösségben, hiszen nem sokkal korábban ő volt az, aki kiemelte a zsidók felelősségét a járványügyi előírások be nem tartása kapcsán. Bár valóban történt több incidens a város hászid lakónegyedeiben, ám ugyanez volt a helyzet máshol, más közösségek esetében is. A zsidókat tehát igazságtalanul bélyegezte meg de Blasio, aki később sem kért elnézést és kiállt vitatott kijelentése mellett. Ez feltehetően bátorítólag hatott a járvány terjesztésével a zsidókat vádoló összeesküvéselmélet-hívőkre is, s több antiszemita incidenst is kiváltott a közelmúltban New York-szerte – panaszkodik a kaftános portál, sajnos az alábbi cikkeink ellentmondanak a – víz és szappan nélküli – önmosdatásnak.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »