Annyira kifogytak az oroszok a rakétákból és drónokból, hogy öt nap alatt ötszázat lőttek ki Ukrajnára belőlük

Oroszország rakéták és drónok százaival támadta Ukrajnát a napokban – írta kedden Volodimir Zelenszkij az X közösségi oldalon.

"Az utóbbi öt napban az ellenség legkevesebb 500 rakétát, illetve drónt lőtt ki Ukrajnára" – közölte az ukrajnai államfő, miután Rishi Sunak brit miniszterelnökkel egyeztetett telefonon.

"Az ellenség úgy számította ki a röppályákat, hogy a lehető legtöbb kárt okozza. Ez szántszándékkal elkövetett terrorizmus" – mondta az elnök. Zelenszkij megköszönte Nagy-Britannia támogatását az ukrán légvédelemnek.

Hírdetés

A brit kormány közleménye szerint Sunak részvétét fejezte ki az ukrán áldozatokért, akik Oroszország "barbár légicsapásai" során vesztették életüket, vagy sebesültek meg a karácsonyi ünnepek alatt. Hangsúlyozta, hogy London 2024-ben és azon túl is Ukrajna oldalán fog állni.

Keddre virradóra újabb heves drón- és légicsapások érték Kijevet és Harkiv városát, kioltva legkevesebb öt ember életét és megsebesítve 130-at. Ukrán állítások szerint a rakéták és drónok több mint 70 százalékát sikerült lelőni.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »