Gondolom, rajtam kívül már senki nem emlékszik rá, de 2022 augusztusában, a Heti progresszió egyik korábbi részében (szám szerint a 142.-ben) arról írtam, hogy több amerikai államban hadjárat indult az LMBTQ-könyvek iskolai használata ellen. Többek között Texas számos iskolájában is készítettek listát arról, mi maradhat, és mi nem, így indexre került például a Biblia vagy Anne Frank naplója is.
A hír azért került a rovatba, mert nem igazán volt érthető, hogy LMBTQ címszó alatt miért került tiltólistára a napló vagy a Biblia. Nos, az előbbivel kapcsolatban most, több mint 1 év után sikerült rendet tennem, a Biblia tiltása azonban továbbra is talány marad.
„A döntés egyébként még nem végleges, addig maradnak a polcokon kívül, amíg meg nem erősítik, hogy megfelelnek-e a kiszabott új irányelveknek. Ez persze nem jelenti azt, hogy valaha visszakerülnek majd.” – írtam anno a Heti progresszió ominózus részében, Anne Frank a jelek szerint azonban továbbra is indexen maradt.
Azaz, hogy mégsem. Mielőtt belevágnánk a szaftos részletekbe, tartozom egy bocsánatkéréssel, ugyanis nem arról a könyvről van szó, amiről tavaly írtam, tehát nem a „hivatalos” naplóról. Ezt egyébként a 24.hu – ahonnan a hírt beküldte az egyik olvasónk – is ugyanúgy elrontotta, ami persze nem mentség (ahonnan ők vették, a Vice kanadai-amerikai magazin már helyesen fogalmazott, ám a hiba valószínűleg onnan ered, hogy egy erről szóló, hivatkozott X – akkor még Twitter – bejegyzés is pontatlanul fogalmaz, habár az ott mellékelt képen megint helyes címmel szerepel a könyv).
Tehát nem a naplót, hanem annak képregényes változatát tiltották be, amely az Anne Frank’s Diary: The Graphic Adaptation címmel jelent meg 2017-ben.
A hír azért lett ismét aktuális, mert elbocsájtottak Texasban egy rebellis tanárt, aki a tiltás ellenére felolvasott a műből nyolcadikos diákjainak, a könyv illusztrátora, David Polonsky pedig kiállt a művéért és a kirúgott tanárért.
Ez a 2017-ben, az Anne Frank Fonds (nem összetévesztendő az Anne Frank Foundation nevű szervezettel) gondozásában kiadott, képekkel illusztrált könyv azért látott napvilágot, hogy a „híres memoárt” hozzáférhetőbbé, népszerűbbé tegyék a fiatalabbak számára is (értsd: már jó korán agymosást lehessen végezni vele). Azonban a mű lapot húzott a 19-re, majd annak rendje és módja szerint célkeresztbe is került, persze nem a holokauszt miatt.
Gondolom, a zsidó tinédzsert senkinek nem kell bemutatni, a naplóját pedig lehetetlen, hogy ne ismerje mindenki, elég nehéz úgy valamit kikerülni, ha a könyvesboltok mind a mai napig az ember arcába tolják a kirakat kellős közepén. Azonban a könyv kihagyott bizonyos részleteket az eredeti feljegyzésekből (mivel Magyarországon a szólásszabadság és a demokrácia jegyében ezek hitelességéről még csak elméletben sem lehet értekezni, értelemszerűen az erre vonatkozó gondolatokat most és a jövőben is átugorjuk), amely a szexualitásra, illetőleg Frank a szexualitással kapcsolatos gondolataira vonatkozik.
Így például az egyik mellőzött részben arról értekezik, hogy a női aktok az „eksztázis” érzését keltik benne, máskor meg arra emlékszik vissza, hogy korábban egy barátnőjét arról győzködte, nézzék meg egymás mellét, majd amikor visszautasították, arra gondolt, hogy meg akarja csókolni az illetőt.
Nos, amikor az alapítvány megrendelte Polonskytól és Ari Folmantól (az adaptáció írója) a képregényt, Polonsky szerint mindketten fontosnak tartották azt, hogy a cenzúrázott részek is bekerüljenek a könyvbe, s ahogy ezt a mellékelt ábra mutatja, ebbe az alapítvány is belement. Egyébiránt, ha már adaptáció – szóljon bármiről – akkor valóban érdemes a kerek, egész képet az olvasók elé tárni.
Polonsky szerint „fontosnak tartották azt, hogy életben tartsák Frank történetét”, és hogy a tinédzsert „teljes értékű emberként tudják ábrázolni”. Sőt, még azt is hozzátette, hogy „Anne Frank nem a holokauszt kabalája, nem szimbólum”, és „bonyolult fiatal íróként” akarják őt ábrázolni.
Patthelyzet. Anne Frank neve – hiába írhatott sok mindenről – örökre összeforrt a holokauszt témakörével, erről pedig paradox módon pontosan a zsidó lobbi tehet. 1947-ben – az első kiadás megjelenésekor – semmi meglepő nem volt abban, hogy kivágták a szexualitásra vonatkozó részt, a grafikus kiadás alkotói pedig úgy gondolták, hogy ennek ábrázolása ma már nem lehet tabu az Egyesült Államokban. Beszédes, hogy Polonsky azt ugyan sejtette, hogy bizonyos környezetben lehet probléma ezen részekkel, de azt nem, hogy pont – és csakis egyedül – az USA-ban.
Csakhogy ahol létezik lobbi, ott van ellenlobbi is, ennek esett áldozatául most ez a könyv. Megjegyzem, ebben az esetben utóbbi részéről is merő hisztériáról van szó, ugyanis, ha elfogadjuk a naplóban leírtakat, és tényleg ezeket véste papírra, akkor így is kell ábrázolni, önmagában ez még nem LMBTQ-tematika, de hát ma már felesleges bárhonnan is logikát várni. Hovatovább megint másik kérdés, hogy miért is éppen az ő történetét volt feltétlenül muszáj a fiatalok elé tárni.
Egyébiránt Polonsky saját elmondása szerint „nagyon ügyelt arra”, hogy az ominózus részeknél „semmi ne legyen túl egyértelmű” a fiatalok számára. Amikor Frank a vagináról elmélkedik, azt fekete-fehér forgataggal ábrázolta, amit Georgia O’Keeffe amerikai festő „vaginális virágai” ihlettek, amikor pedig a női aktokon mereng, akkor egy ókori görög szobrokat felvonultató parkban sétál (a lány szerette a görög művészetet).
Természetesen a tiltólistás könyvekről szóló törvénynek és a felháborodott szülőknek (több tankerületben maguk a szülők is részt vettek annak kiválasztásában, mi maradhat az iskolai könyvtárakban és mi nem, ami abszurd) sem azzal volt a problémája (vagy csak a médiumok szándékosan nem írták le), hogy felülreprezentált a holokauszt témaköre (sőt!), hanem az említett szexuális tartalmú részekkel. Az összes panasz, kivétel nélkül erre vonatkozott, magyarul az alapproblémát sikerült egy alaptalan hisztivé silányítani, így a tavaly általam még „nagyon helyesnek” vélt LMBTQ-ellenes hadjárat egy kicsit most más színezetet öltött. Sőt, korábban még egy kóserkonzervatív jogvédő szervezet is megtámadta az adaptációt, mert „minimalizálja a holokausztot”, ennek eredményeképpen egy floridai iskola is levette a polcokról a könyvet. Randy Fine republikánus floridai képviselő pedig a Jewish Telegraphic Agency-nek adott interjújában „antiszemitának” és „Anne Frank pornográfiának” nevezte az adaptációt. Igen… ezek azok a pillanatok, amikor a kóserkonzervatívokat még a demokratáknál is messze jobban utálja az ember.
Tavaly ebbe már nem mentem bele, de már akkor is feltűnhetett volna, hogy ha tényleg az eredeti napló került le számos iskola polcáról, miért nem kezdtek visítani a zsidó szervezetek? Hát pontosan ezért a „relativizálás” miatt nem, amit az adaptáció elvileg „elkövetett”.
Polonsky amúgy reagált Fine képviselő szavaira is, amelyeket „nem tudott komolyan venni”, az egész ügyet pedig „színháznak” nevezte, „túl heves vitának, amelynek semmi köze a valódi dolgokhoz, szándékokhoz”. A helyzet paradox tragikomikumát pedig a legjobban az jellemzi, hogy igazat mondott.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Korábban írtuk: A zsidó lobbi ereje: visszavonta az Anne Frank elárulójáról szóló könyvet a hollandiai kiadó
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
