András-nap a keresztény egyházban és a népi hiedelemben

András-nap a keresztény egyházban és a népi hiedelemben

A keresztény katolikus egyházban november 30-a Szent András apostol liturgikus ünnepe, mely advent közeledtét jelzi, az utána következő vasárnap már advent első vasárnapja.

Az advent kezdete előtt eleink ezen a napon még András-napi vigadalmat, mulatságot, disznótorokat szerveztek. Mint minden nagyobb böjti időszaknak, adventnek is voltak szigorú szabályai: „András bezárta a muzsikát” vagy „bezárta a hegedűtokot”, mondták, ami azt jelentette, hogy véget értek a zajos mulatságok, így „tilos volt a lagzik tartása, a citerára való járás, s minden más vigadalom.”

Böjtöltek, zsír és hús nélküli, olajjal, tejjel készített ételeket fogyasztottak. Az egyház a VI. század óta ünnepli meg liturgikus emléknapját november 30-án.  A Kárpát-medencében épített első keresztény templomok nagy része Szent András tiszteletére épült.

Mit árulnak el az evangéliumi levelek András apostolról? Jézus első tanítványa volt, egyike a tizenkettőnek. Testvérével, Simon Péterrel galileai halászok voltak, akiket Jézus hívott el, hogy kövessék őt. Tanúja volt Jézus Krisztus földi művének, számos csodájának. Az utolsó vacsorán is jelen volt, és elsőként ismerte fel Jézust Messiásként.

Szent János szerint András egyike volt azoknak a tanítványoknak, akik először követték Jézust. Kezdetben Keresztelő János tanítványai közé tartozott, de amikor meggyőződött róla, hogy Jézusban megtalálták a Messiást, hozzá csatlakozott. Ezért vitte el Jézushoz a testvérét, Simon Pétert is (Jn 1,35–42). A kenyérszaporítás előtt András jelentette Krisztusnak, hogy „van itt egy fiú, akinek van két árpakenyere és öt hala” (Jn 6,8–9).

Szent Márk és Máté olvasatában Jézus maga hívta meg Andrást Simonnal és Zebedeus fiaival, Jakabbal és Jánossal együtt a Galileai-tó partján (Mk 1,16–20, Mt 4,18–22). András jelen volt, amikor Péternek, Jakabnak és Jánosnak az utolsó időkről beszélt Jézus az Olajfák hegyén (Mk 13,3), és Fülöppel ő vitte a pogányokat Jézushoz az utolsó napokban (Jn 13,22).

Biztosnak látszik a hagyományban élő adat, hogy 60-ban az achaiai Petra városában keresztre feszítették. Keresztjének szárait nem derékszögben, hanem átlósan, X alakban ácsolták, ezért nevezik András-keresztnek ezt a formát.

Ereklyéit a 4. századtól Konstantinápolyban őrizték, majd 1208-ban erőszakkal átvitték az itáliai Amalfiba. 1964-ben a keleti és nyugati egyház kiengesztelődésének jeleként az apostol ereklyéi visszakerültek Petrába, vértanúsága helyére.

Hírdetés

Szent Andrást az ortodox egyház védőszentjeként tiszteli, valamint Skócia, Románia, Görögország és Oroszország védőszentje, ezért hivatalos ünnepként ülik meg a jeles napot. Az évszázadok folyamán alakja a képzőművészeket is megihlette, festmények és szobrok őrzik emlékét.

A Magyar Királyságban az Árpád-kortól kezdődően a leggyakoribb férfinevek egyike volt. Három Árpád-házi király viselte ezt a nevet: I. András (1046–1060), majd II. András (1205–1235) és végül III. András,Magyarország utolsó Árpád-házi királya. Nagy népszerűsége a következő évszázadokban is megmaradt. Ma is gyakori férfinév.

A népi kultúrában András-napját a legjelentősebb házasságjósló, varázslatűző napként tartották számon. Tájegységenként különböző jóslási szokások voltak, köztük legismertebb az András-napi gombócfőzés vagy az ólomöntés. A közös jóslások többnyire a fonóban történtek. A gombócba egy-egy férfinevet rejtettek, s amelyik elsőnek jön fel a víz tetejére, az lesz az illető férjének a neve. Az ólomöntésnél az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására igyekeztek jósolni.

Mint a legtöbb jeles napon, így Andráskor is következtettek a várható időjárás alakulására.

Ellentétes időjárás-rámutató hagyományt is ismerünk erre a napra, miszerint, ha András napján fagy, a karácsony esős lesz, és fordítva.

Magyarország északi vidékein András-napkor szokás volt a fonóból kisurranni, és kendermaggal hajigálni az ablakokat, várva, hogy a bennlevők mit mondanak. A „csengős lovon vigyenek” vagy hasonló jókívánságok kiáltást várták, de sokszor a házbeliek tréfából ilyeneket mondtak: „vess fattyút!”, „vénülj meg!”, „vessz vénlánynak!” Ezt a vidám szokást András-hányásnak nevezték. Egyes tájakon ezen a napon az ollók pengéjét is összekötötték, mivel úgy tartották, hogy a nyitott állapotú ollók balszerencsét hoznak a házhoz.

Szent András napját disznóölő Andrásnak is nevezték, ugyanis ekkor már elég hideg volt ahhoz, hogy a megkezdődjenek a disznóvágások. Ám András-nap után már nem igazán tarthattak zajos disznótorokat, vidám lakomákat, zenés mulatságokat, mert András-nap jelezte a csend, a várakozás, a lelki felkészülés idejének beköszöntét, hisz a hagyomány így tartotta: András leteszi a hegedűt, mert beköszönt az advent, beáll a csendesség ideje.

Forrás: Magyar Kurír, Néprajzi lexikon

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »