Cikk az Indexen: 9 mondat, ami azonnal szimpatikussá tesz mindenki szemében.
Akár az is lehetne a címe: „Miért népszerűtlenek az autisták?”. Mert ez majdnem csupa olyan dolog, amit egy autista sose ejtene ki a száját, s ha ki is ejtene – mert azt olvasta, ilyeneket jó mondani -, akkor is úgy tenné meg, hogy abban köszönet nem lenne.
Íme a mondatok a cikk szerint:
Na most ezek közül 8 mondatot csak kényszer alatt mondana ki az autista:
- Örülök, hogy végre megismerhetlek/találkozunk! – Miért nem mondaná? Mert ezt mesterkélt és szinte sose igaz udvariassági fordulatnak hiszi.
- Észrevettem/hallottam, hogy milyen jó vagy ebben. Lenyűgöz az, hogy… – Miért nem mondaná? Ugyanaz, ez mesterkélt és szinte sose igaz udvariassági fordulat.
- Nagyon tetszik a ruhád/hajad/táskád… (itt mondhatsz bármit, amivel megdicséred) – Miért nem mondaná? Ez pont ugyanaz, mint az előző eset csak objektívizálva. Autista ilyet csak legközelebbi ismerősnek mondani és neki is csak akkor, ha tényleg így gpndolja ezt.
- Tényleg? Ez nagyon érdekes! – Miért nem mondaná? Mert ha a tartalom őszinte is, a forma mesterkélt.
- Teljesen egyetértek! – Miért nem mondaná? Mint az előbbi: az „egyetértek” az igazmondó alak, a „teljesen egyetértek” már hamiskás, sokszor egyenesen szarkazmusnak hat.
- Neked mi a véleményed arról, hogy…? (mondj olyat, ami témába vág, és szívesen beszél róla a másik, de kerüld a kényes témákat) – Miért nem mondaná? Mert ez egy érzelmi trükk, aljasság. Az autista utálja az aljasságot.
- Mesélj még erről! – Miért nem mondaná? Mint az előző, mert ha érdekel a téma, akkor ezt nem így fejeznénk ki.
- Teljesen átérzem a helyzetedet. – Miért nem mondaná? Mert nem igaz. Sose senki se képes más helyzetét teljesen átérezni, ez képtelenség, így ilyennek a kimndása a másik ember lenézése, nem más, mint a „gyertek máskor is bármikor” a vendégség végén.
Alapvetően az autizmus legfőbb jellemzője a korlátozott társadalmi kommunikációs készség. Az autizmusról számtalan hamis kép létezik a nem-autista nem-szakemberek körében: egyrészt azt hiszik, az autisták szuperintelligens magányos emberek, másrészt félhülye tömeggyilkos idegbetegek, pedig egyáltalán nem igaz egyik se.
Itt is erről van szó: egyes bevett társadalmi normák másképp felfogása. Az egészséges embereknek az a viszonya egyes magatartásokhoz, hogy ezeket nem szabad komolyan venni, ezek csak amolyan szokások. Lásd, ahogy szokás utcán ruhát viselni akkor is, amikor a nagy meleg meztelenséget indokolna, meg akkor se fingunk mások előtt, ha nagyon kell, miközben a fingás egy teljesen természetes dolog, vagy hogy agyon kell dicsérni a vendéglátó ételét, akkor is, ha az nem is érdemelne kiemelt dicséretet.
Élés határvonal nincs egyébként. Az átlag autista is tesz dolgokat csak szokásból, irracionálisan. Csak a nagyon durva fokú ateisták nem tesznek semmit racionális ok nélkül. S a másik vég is ilyen: még egy teljesen a közszokásokba beágyazott egészséges ember se teljesen rabja a társadalmi szokásoknak.
A határvonal ott van, hogy az autista a szürke zóna egyik végéhez közelít, míg az egészséges ember a másikhoz. Az egészséges ember nem érzi, hogy egyes udvariasnak számító magatartásokat, mondatokat komolyan kellene gondolni, ő abban hisz, a társadalom normái szerint ezek a normális együttélés részei. Miközben az autista számára kellemetlen lenne ezeket a normákat használni, mert ő ezeket komolyan veszi.
Az autista csak akkor akarja az ebédet „nagyon finomnak” minősíteni, ha az szerinte tényleg az, míg az egészséges ember abban hisz, hogy a „nagyon finom” jelentése nem „nagyon finom”, hanem az, hogy „köszönöm, hogy meghívtál ebédre”.
Egészséges ember ezt könnyedén átérezheti. Mégpedig kultúrsokk révén. Ez azt jelenti: egy x kultúrában szocializálódott ember átköltözik olyan y kulturális környezetbe, ahol egyszerűen nagyon más az össztársadalmi konszenzus abban, mi a „szokás”.
Németországba költözött amerikaitól hallottam, hosszú ideig kellett szokni: nem szabad „csevegni”, mert a németek vagy furcsán néznek, vagy – s ez a rosszabb – komolyan veszik. Amerikában pl. a „hogy vagy?” egy tartalmatlan köszöntés, nem valódi kérdés, a szabványos válasz rá az, hogy „hogy vagy?”. Németországi amerikai mondta, a németek vagy szemtelen tolakodásnak vették a kérdést, azaz kb. „mi közöd hozzá hogy vagyok???”, vagy komolyan vették, s leálltak hosszú percekig magyarázni hogy vannak.
Az autizmus kb. ugyanez, csak nagyobb mértékben. Az autista tehát a legrosszabbul olyan közösségben érzi magát, ahol sok az „értelmetlen” szokás. De neki alapvetően az emberi társadalom mint olyan okoz „kultúrsokkot”.
Az autisták egyébként 2 módon szokták a helyzetet kezelni:
- megpróbálják megtanulni mikor szokás egy adott dolgot tenni, szinte tanulják a „normális” viselkedést utánozni: ennek a kockázata azonban nagy, mert mivel továbbra se érzik át a szokást, csak gépiesen másolnak, sokszor akkor is csinálják, amikor éppenséggel éppen nem kellene,
- beletörődnek az „udvariatlan, kellemetlen, antiszociális nagyképű alak” képbe.
Mint magam is autista, jól szoktam szórakozni az ilyen kultúrsokkos élményeken. Hiszen a mi szempontunkból itt arról van szó: az egyik értelmetlen szokáshoz szokott ember döbbenten áll a másik értelmetlen szokást alkalmazó közösséghez és viszont. Hát nem lenne egyszerűbb legalább egyeztetni írásban az értelmetlent, ha már nem lehet beszüntetni?
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
