Napóleon egyiptomi hódításai megnyitotta az egyiptomi történelem kapuit az európaiak felé. Abban az időben azonban az ősi múmiák még korántsem kapták meg azt a megérdemelt tiszteletet, mint manapság: tulajdonképpen nem volt túl ritka látvány, hogy az utcákon árulták őket a helyiek. A 18. században a tehetősebbek például gyakorta „múmia kicsomagoló partit” tartottak, amely során – miután a hangulat a tetőpontjára hágott és a lerészegedett meghívottak felállva tapsoltak – hozatták az előre bekészített múmiát, és megszabadították olykor több ezer éves gyolcsaitól.
Nem ez volt azonban az egyetlen felhasználási módszere a manapság ritka kincsnek számító múmiáknak. Több esetben porrá zúzták őket és gyógyszerként lehetett megvásárolni. Egy időben annyira népszerű volt a múmiagyógyszer, hogy elhunyt koldusok húsával helyettesítették a mumifikált egyiptomiakat.
Az ipari forradalom előrehaladtával a kereslet még tovább nőtt, és a felhasználási módszerek is egyre csak sokasodtak. Nagy-Britanniába és Németországba például tonnaszámra szállították a jobb sorsa érdemes leleteket, amelyeket többnyire műtrágyaként adtak el. Az Egyesült Államokba a múmiák kötéseit exportálták, amelyet az ottani papíripar használt fel. Mark Twain pedig arról is beszámolt, hogy saját hazájukban, Egyiptomban a gőzmozdonyok üzemanyagaként is alkalmazták.
A 19. század második felében egyre több magángyűjtő érkezett a fáraók földjére, hogy egyfajta szuvenírként vigyék magukkal őket. Azok, akik nem engedhettek meg maguknak egy egész múmiát, egy darabkáját – például a fejét, kezeit vagy lábait – is hazavihették. Egy idő után akkora európai kereslet alakult ki a múmiákra, hogy a folyamatos és egyre élénkülő sírrablás sem tudta már fedezni. Az igény kielégítésére hamisították Egyiptom széthordott örökségét, így számos lelkes utazó már csupán néhány hete elhunyt idősekből vagy meghalt betegekből készült utánzatokat tudott hazavinni.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
