Milyen indíttatásból olvas egy bukaresti román nő Madáchot? És miért érzi lélekben magyarnak is magát egy oltyán férfi? A válasz természetesen sokrétű lehet, esetünkben azonban a Fehér Holló Médiaklub Egyesület „rábeszélő munkája” a közös fogódzó.
A román–magyar kapcsolatok elmélyítését, a két kultúra közötti párbeszéd elősegítését zászlajára tűző kolozsvári szervezet többek között a tavalyi év végén útjára indított küldőkönyvtárával igyekszik elérni célját. Eme egyedülálló és hasznos kezdeményezés révén megismertetik a magyarokkal a román irodalmat, de főleg a román közönséggel a magyart, olyan olvasóknak postázva ingyen a románra fordított magyar remekműveket, akik érdeklődést mutatnak a téma iránt.
A Szabó Csaba televíziós újságíró vezette egyesület román-magyar kontaktportált (www.corbiialbi.ro), Világhírnév néven pedig kiadót is működtet, legnemesebb küldetésének talán mégis az tekinthető, hogy ösztöndíjat nyújt a szomszédos országokban – Magyarországon, Szerbiában, Ukrajnában – élő román fiataloknak. „Többek között annak az Andrei Sebastian Csiplónak, akinek reményeink szerint részben a mi támogatásunkkal sikerül megőriznie román identitását Magyarországon. Erre én magyarként különösen büszke vagyok” – vallja Szabó Csaba, aki szombaton gálaműsort rendezett a kincses városban „fehér hollói” megismertetése érdekében.
A Kolozsvári Rádió stúdiótermében rendezett eseményen a magyarországi fiatalember többek között elárulta, hogy a gyulai, battonyai közintézményeken zavartalanul lobog a román zászló, az ottani románok többnyire román és magyar szavakból álló kevert, „fele-fele” nyelvet beszélnek, a magyar többség pedig nem üzeni nekik azt, hogy „ki a románokkal az országból”.
Az egyesület Kolozsvárt bemutatkozó „fehér hollói” közül a craiovai Marius Dobrin egymás nyelvének, kultúrájának megismerését nevezte az előítéletek lebontása egyik leghatékonyabb eszközének. Karinthy írásainak kedvelője Kennedy elnök híres berlini beszédét parafrazálva elárulta: a magyar irodalom megismerése révén kicsit magyarnak is érzi magát. Hasonlóképpen érez Erdély és a magyarok iránt a különböző nemzetiségekben ugyancsak gazdag Dobrudzsa multietnikumú világát dicsérő konstancai Silviu Măcrineanu is, aki nem átallotta a székely zászlót népszerűsíteni blogján.
És hogy milyen út vezet a kisebbségekkel szembeni gyanakvástól a mienktől eltérő etnikumú ember iránti tiszteletig, arra kiváló Adriana Macsut példája. A bukaresti nő bevallotta: egy családi kirándulás során, négy évesen még amiatt verekedett össze egy hasonló korú magyar kislánnyal, mert mindketten azt harsogták, hogy „Erdély az enyém” – miközben egyikőjük sem tudta, kicsoda-micsoda Erdély. Ehhez képest felnőtt fejjel románra átültetett Madách- és Arany-műveket olvas.
Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »
