A helikopterszülőkről, akik védőszárnyaikat kiterjesztve köröznek a gyermekeik felett, és amint azoknak bármi problémájuk adódik, azonnal készek beavatkozni, a Vasárnap anyák napi számában írtunk.
A jelenség fordítva is létezik: nem ritkák azok a felnőtt gyerekek sem, akik idős szüleiket pátyolgatják agyon. Ezzel pedig nekik ártanak a legtöbbet, mert leszoktatják őket az önállóságról.
Amikor a gyerekek saját szüleik szüleivé válnak, nagyon nehéz megtartani a mértéket. Nemcsak azért, mert az idős ember is szeretné megőrizni a méltóságát és az önállóságát, hanem azért is, mert ezzel a gyerekeik élete sem szól másról, mint az állandó gondoskodásról és aggodalomról. „Vannak emberek, akik erre különösen hajlamosak, ők általában azok, akik már a gyerekeiket is túlzottan féltették, óvták. Mire a gyerekek kirepülnek, önállósulnak, addig a szülők megöregszenek, megbetegszenek, és rájuk vetítik át a szükségleteiket, hogy valakivel törődjenek. Ez nagyon szép és fontos, de csak abban a mértékben, amilyenben az idős ember valóban rászorul” – magyarázza Jozef Hašto pszichiáter.
Ne felügyeljük őket
Pont ez az, amit a szeretet és féltés szemszögéből nagyon nehéz megítélni, főleg, ha tanúi vagyunk idős szüleink gyámoltalanságának, megtapasztaljuk a feledékenységük vagy hiszékenységük következményeit. Nincs olyan idős ember, aki még soha nem felejtette el bevenni a gyógyszerét, nem hagyta nyitva a csapot, vagy nem kereste napokig a szemüvegét, kulcsait, bármit. Sokan mesélhetnének arról is, hogy az édesapjuk, édesanyjuk jól bevásárolt valamilyen bóvliárusnál, vagy csalóknak adott pénzt. De ezek még csak a természetes öregedésnek és annak a jelei, hogy az idősek az egyre gyorsabban változó világban egyre nehezebben tájékozódnak.
Ismerjük el, hogy az ő fiatalkorukban az ötvenes, hatvanas, hetvenes években tíz év alatt nem változott annyit a világ, mint most pár hónap alatt, soha nem kellett annyi új információt befogadniuk, annyi új eszköz kezelését megtanulniuk, annyi átverési módszeren átlátniuk, mint most, amikor már szellemileg nincsenek a csúcson. „De ez nem jelenti azt, hogy minden lépésüket felügyelnünk kell, és minden döntésüket szükséges felülbírálnunk. Sőt, a fordítottja igaz, minél több önállóságot hagyunk nekik a lehetőségeikhez és képességeikhez mérten, annál tovább lesznek képesek az önálló életre” – figyelmeztet Jozef Hašto.
Dönthessenek a saját dolgaikról
Ez a gyakorlatban olyan apróságokat jelent, hogy amíg a szülők akarnak és képesek is a saját házukban, lakásukban élni, addig hagyjuk őket, mert ott érzik magukat biztonságban, az az ő királyságuk, ahol ők dönthetik el, mi hol van, mikor mit tesznek. Időnként úgy, hogy az ne legyen számukra megalázó, ellenőrizhetjük, szedik-e a gyógyszereiket, mit esznek, tisztaság van-e náluk. Ha ezeknek az alapvető feltételeknek megfelelnek, nyugodtan élhetnek egyedül, kortól függetlenül, véli Marta Diatková geriátriai szakorvos. „Van, aki nyolcvanon túl is frissebb lelkileg, szellemileg, mint mások hetvenévesen. Amíg tiszta az idős ember tudata, addig meg kell hagyni neki a lehetőséget, hogy döntéseket hozzon a saját életét illetően. Ez általában gond nélkül működik addig, amíg nem történik valamilyen baleset, amelynek következtében a szülő nehezebben mozog, betegség, a kognitív képességek és a memória leépülésének jelei, vagy nem következik be a házastárs halála. A gyerekek akkor szokták újragondolni és időnként túlgondolni a dolgokat, amikor megváltozik a szülő egészségi állapota, élethelyzete. Ilyenkor nagyon meg kell fontolni, milyen mértékű változásra van szükség, és inkább apránként adagolni a felügyeletet, figyelve, mi az, amivel még elboldogul” – tanácsolja Marta Diatková, aki a saját praxisában is gyakran találkozik túlzottan aggodalmaskodó gyerekekkel.
Kiskorúsított szülők
A doktornő úgy véli, szép az, amikor a gyerekek elkísérik a szüleiket orvoshoz, figyelnek, hogy mindenük meglegyen, de amíg az idősek mozgékonyak és értelmesek, ennél többre nincs szükség.
„Amikor azt hallom a betegeimtől, hogy a gyerekeik folyton rájuk telefonálnak és megkérdezik, hogy vannak, nem engedik őket a kertbe vagy főzni, nehogy valami bajuk essen, akkor figyelmeztetni szoktam a gyerekeket. Akárhány éves az ember, amíg érdeklődik a külvilág iránt, addig hasznossá is szeretné tenni magát. Kevés olyan idős van, aki addig, amíg bír járni és el tudja látni magát, megelégszik azzal, hogy egész nap tétlenül üljön, vagy sorozatokat nézzen és várja, hogy mindent elé tegyenek. Ha mégis, akkor azokat sok esetben a gyerekeik rontották el. Mindig azt mondom nekik (persze úgy, hogy az idős ember ne hallja): ne könnyítsék meg annyira a szüleik életét, hogy azoknak semmit ne kelljen tenniük, semmire ne legyen gondjuk, de ne is nehezítsék meg annyira, hogy már semmiről ne dönthessenek egyedül. Ne tegyék őket idő előtt gyerekké, mert ha hagyják, hogy legalább részben önálló, felelősségteljes életet éljenek, ezzel kitolják azt az időt, amikor már valóban állandó felügyeletre és gondoskodásra lesz szükségük” – magyarázza Diatková
Kisajátított gyerekek
Természetesen arra is van példa, hogy az idős ember megszokja, sőt már el is várja a túlzott gondoskodást, és nincs tekintettel arra, hogy a gyerekeinek saját életük is van.
Jozef Hašto szerint ez főleg akkor szokott előfordulni, ha a gyerekükkel egy háztartásban élnek, annak nincs családja, vagy már megnőttek, elköltöztek az ő gyerekei. Ilyenkor előfordulhat, hogy az idős ember felrója a felnőtt gyerekének, ha az szórakozni, kirándulni menne ahelyett, hogy vele ülne itthon, morcos, ha nem kapja meg percre pontosan az ételét, vagy nincs meg a napi közös tévézés, séta, társasjáték. „Az idős ember számára ez lehet roppant kellemes és kényelmes, de a gyereke számára inkább kimerítő és lehangoló. A szülőknek is be kell látniuk, hogy nincs kizárólagos joguk a gyerekeikre, azoknak joguk van hasonló korúakkal, a saját érdeklődésük szerint is tölteni az idejük egy részét. Aki időnként szabadulni tud a kötelességek szorításából, az utána sokkal nagyobb energiával, több kedvvel teszi, amit tennie kell. Ha depressziós, a gondozásba belefáradt páciensekkel beszélek, szinte mind azt szokták mondani, hogy nem az a baj, hogy ez van, hanem az, hogy az életükben már nincs semmi más. Erre mindenkinek figyelnie kellene, a saját jól felfogott érdekükben a szülőknek is” – figyelmeztet a pszichiáter.
Gyerekek és szülők közt ingázva
A helyzet még összetettebb, ha valakinek egyszerre vannak kiskorú gyerekei és idős szülei, akikkel törődni kell, ráadásul olyan a természete, hogy mindent irányítani, ellenőrizni szeretne. Ma, amikor a párok többsége jóval harmincon túl vállalja az első gyerekét, ez egyáltalán nem ritkaság, hiszen alighogy a gyerek iskolába megy, a nagyszülők már hetven felé tartanak. Nem csak hogy nem tudnak annyit segíteni, mint ha egy-másfél évtizeddel fiatalabbak lennének, de nem ritkaság, hogy már őket is orvoshoz, gyógytornára kell vinni, kitakarítani a lakásukat, főzni, esetleg ápolni is szükséges. Ahol van pénz, mindez megoldható házi ápolással, ebédkihordással, gondozónővel, ahol nincs, ott marad a nyugdíjasotthon, vagy a gyerekek szakadatlan ingázása a saját gyerekeik és az idős szüleik között.
A mértéket, hogy mikor csap át a törődés jogos elvárása érzelmi zsarolásba, vagy a féltő gondoskodás túlzott kényeztetésbe és kontrollba, nem könnyű megtalálni. De amíg nem feltétlenül szükséges, ne bánjunk úgy a szüleinkkel, mintha a gyerekeink volnának, mert ez számukra megalázó, számunkra pedig felesleges teher.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/39. számában jelent meg
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
