Amikor a nő éretlen érzelmileg – megtörtént eset

Amikor a nő éretlen érzelmileg – megtörtént eset

Hangot adunk a férfiak fájdalmának.

Főszereplőnket hívjuk Zsoltnak.

Egy társkeresőn kezdődött a története. Megadta az adatait, kerestek egy statisztikailag hozzáillő társat, majd, ezzel a lánnyal elkezdtek ismerkedni. Minden szépen indult: minden másfajta ismerkedést addig, amíg kiderül, valóban összeillenek-e – ezt beszélték meg – lezárnak. Ezt Zsolt meg is tette.

Mint kiderült, a lánynak – hívjuk Enikőnek – korábban volt egy bántalmazó kapcsolata, amelyben a férfi molesztálta, közös programoknál nem fizetett, és egyáltalán tiszteletlen, uram bocsá’ bunkó volt vele. Nagyon nehéz kapcsolat volt. Zsolt nagy gondot fordított arra, hogy megadja azt a tiszteletet, amit egy férfinek meg kell adnia egy nő felé. Sok időt töltöttek együtt. Munkát szerzett neki, fitnesz bérletet vett neki.

Enikő szerette volna mélyebbre fonni a kapcsolatot, három hónap után feleségül ment volna Zsolthoz. Zsolt beszélni szeretett volna ez ügyben Enikő szüleivel; megvette a jeggyűrűket. Enikő meghívta Zsoltot a szüleihez, ez a találkozó jól sikerült. Zsolt úgy érezte, álmodik, nagyon szépen látszott minden haladni előre a beteljesülés felé.

Hírdetés

Kevesebb, mint egy nappal később, Enikő közölte Zsolttal, délután három óra felé, hogy nem szereti, egy másik fiút szeret, akihez visszamegy, Zsolt boldoguljon egyedül, ahogyan tud.

Zsolt összetört, nagyon fájt neki az eset. Egy közös barátjuktól kérdezte Zsolt, mi történt. Kiderült ahhoz a korábbi kapcsolatához ment vissza Enikő, aki nem tisztelte, bántalmazta, és akiről már mesélt.

Pár hétre rá szakított vele ez a férfi, ekkor Zsolthoz akart visszatérni, amibe Zsolt nem ment bele. Ekkorra kiderült, hogy Enikő Zsolttal párhuzamosan ismerkedett egy harmadik férfivel is, akivel aztán házasságot is kötött. Zsoltot többszörösen becsapta, átverte.

Zsolt depressziós állapotba került, semmi nem érdekelte, semmit nem akart, nagyon megviselték a történtek. Étvágya sem volt, nő gyűlölővé vált szinte.

Hónapokig tartott míg Zsolt kiheverte Enikőt és enyhült a haragja a női nem irányába. Mostanra vált késszé rá, hogy elmesélje történetét egy érzelmileg éretlen nővel kapcsolatban, aki kapcsolatfüggő is.

 


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »