A 20. század fordulóján bevándorlók milliói érkeztek az Egyesült Államokba, akiket azonban a hatóságok szigorú vizsgálatok alá vontak. Az egészségügyi állapot és az anyagi helyzet felmérése mellett igyekeztek kiszűrni a gyenge értelmi képességekkel megáldott embereket is. Ennek egyik eleme volt az egyszerű gyermekjátékra hajazó „arcprofil teszt” is.
A 20. század fordulóján bevándorlók milliói érkeztek az Egyesült Államokba azzal a céllal, hogy új életet kezdjenek az „Ígéret földjén”. Mielőtt azonban az Újvilágban szerencsét próbálni szándékozó emberek igazán amerikai földre tehették volna a lábukat, még egy utolsó állomás várt rájuk. New York városának tengerpartjától nem messze fekszik az apró Ellis-sziget, amelyet a korban előszeretettel emlegettek a Sóhajok-szigeteként is. Itt került sor ugyanis valamennyi bevándorló nyilvántartásba vételére, majd ellenőrzésére. Az Egyesült Államok ugyanis szigorú vizsgálatok alá vonta a letelepedni szándékozót és, akik nem feleltek meg, azokat könyörtelenül visszafordították Európa felé.
Az 1900-as évek elején a hatósági ellenőrzés kiterjedt a bevándorlók egészségügyi és fizikai állapotára, vizsgálták, hogy képes-e anyagilag fenntartani saját magát, illetve családját, végezetül pedig igyekeztek kiszűrni azokat, akik mentális betegségektől szenvedtek, vagy pusztán szerény értelmi képességekkel voltak megáldva.
Az értelmi képességek vizsgálata során sokáig hagyományos IQ teszteket töltettek ki a bevándorlókkal. Ezek a tesztek azonban nagy mértékben alapoznak egy adott kultúrkör, illetve nyelv ismeretére, így meglehetősen alkalmatlanok – és igazságtalanok – voltak sokakkal szemben, hiszen akár kiemelkedően okos embereket is „gyengeelméjűnek” minősíthettek ezek alapján.
Felismerte ezt a problémát Howard A. Knox is, aki az 1910-es években pszichológusként dolgozott az Ellis-szigeten. Knox 1913-ban már egy orvosi szaklapban is publikálta kifogásait a hagyományos IQ tesztekkel szemben és helyettük új, innovatív vizsgálati módszereket javasolt a bevándorlók értelmi képességeinek felmérésére.
A Knox által rendszeresített új technikák egyike volt az úgynevezett „arcprofil teszt”, amely lényegében egy egyszerű kirakós játék volt. A fából kifaragott darabokat helyesen összeállítva egy emberi arcot rakhatunk össze. Egy arc felépítését – fül, szemek, homlok, orr, száj és áll – pedig valamennyi kultúrkörből érkező ember bizonnyal ismerhette és különösebben erős angoltudásra sem volt szükség ahhoz, hogy valaki megoldja a feladványt.
Az új felmérés bevezetésével a teszt maga talán igazságosabb lett, de a mögötte álló elvek egy cseppet sem váltak emberségesebbé. A korabeli amerikai bevándorláspolitikát egyértelműen az eugenika szempontjai határozták meg, és deklarált cél volt, hogy a különféle fogyatékkal élőket a határokon kívül tartsák. Maga Knox is úgy vallott a tesztelésről, hogy annak célja „azon bevándorlók kirostálása, akik mentális állapotuk miatt később terhet jelenthetnek az állam számára és, akik olyan utódokat hozhatnak világra, akik felügyeletet igényelhetnek majd a börtönökben, elmegyógyintézetekben és más intézményekben.”
A ma talán egyszerű gyermekjátéknak tűnő feladványtól akkor sokaknak az egész jövőjük függött. Ha valaki a rendelkezésre álló 5 perc alatt nem tudta összeállítani a mosolygó, kopasz férfi profilját, akkor jó eséllyel számíthatott arra, hogy az orvosok „nehézfelfogásúnak” minősítik és visszaküldik az óceán túloldalára. Az 1914-ben megvizsgált mintegy egy millió emberből például 954-et fordítottak vissza mentális okokra hivatkozva.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
