Ami nyugaton két millió eurót ér, az itthon még gyerekcipőben jár

Ami nyugaton két millió eurót ér, az itthon még gyerekcipőben jár

Sztevanovity Zorán szerint ahhoz, hogy az ember megértse, egy pohár víz mit ér, hőség és sivatag kell. Ahhoz pedig, hogy egy labdarúgásban dolgozó vezető megértse, játékosmegfigyelője mennyit ér, befektetett pénzre, időre és türelemre van szükség. A nemzetközi labdarúgó-nyelvezetben scoutként emlegetett személy feladata összetett és jövedelmező (lehet) – főként annak a klubnak, amely számára összegyűjti a tehetségeket. Nevük manapság egy-egy világsztár átigazolása vagy egy, az „ismeretlenségből” felemelkedő csapat kapcsán kerül a köztudatba.

A Leicester City 2015–2016-os szezonban elhódított Premier Leauge-elsősége például nagyban köszönhető annak a Steve Walshnak, aki a klub játékosmegfigyelő rendszere vezetőjeként kiszúrta Riyad Mahrezt, N’Golo Kantét és Jamie Vardyt. A Monaco scouthálózata nélkül Bernardo Silvából nem húzott volna busás, 36,5 millió eurós hasznot a francia csapat. Ha nincs a Southamptonnál a fiatalok felkutatásáért felelős Rod Ruddick, akkor lehet, hogy Gareth Bale még mindig egy newporti pályán rúgná a bőrt.

http://mno.hu/

Hírdetés

 Nézzük, mennyire értékes ez a pozíció! Az Arsenal nemrég kétmillió eurót fizetett a Dortmund vezető játékosmegfigyelőjéért, Sven Mislintatért. A Gyémántszemnek becézett szakember olyan labdarúgókat fedezett fel a sárga-feketéknek, mint Kagava Sindzsi, Ousmane Dembélé és Pierre-Emerick Aubameyang. – A történelemben talán ez az első eset, hogy egy scoutért ekkora összeget fizetett egy klub, és ez nyilvánosságot is kapott. (Csak érdekességként: a magyar válogatott védő Kádár Tamásnak a Transfermarkt.com szerint pontosan ennyi a piaci értéke.)

– Azért ez valahol megmutatja, merre tart a világfutball – érzékelteti a Mislintat-üzlet jelentőségét Balogh Tamás. A Videoton játékosmegfigyelője segítségével megpróbáltuk feltérképezni a kelet-európai, benne a magyar viszonyokat. Idehaza összesen harminc-ötven játékosmegfigyelő dolgozik, de közülük csak tízen-tizenöten főállásban. Mint Balogh rávilágított, a Magyar Labdarúgó-szövetség a kiemelt akadémiák számára előírja, hogy scoutot foglalkoztassanak, de a felnőtt csapatoknál nincs ilyen kötelezettség. Központi képzés pedig egyelőre nincs, a magyar szövetségben is még csak tervezik a szakterület oktatását.

Amikor lapunk korábban körbejárta a témát, kiderült, sok élvonalbeli klubnál sincs főállású megfigyelő. Balogh összehasonlításképpen elmondta, a gigakluboknak kiterjedt scoutrendszerük van: a Manchester United vagy a Bayern München harminc-negyven fős megfigyelőcsapatot tart fenn régiónként világszerte. Egy szakemberre két ország jut egy régión belül. De még az Európa-ligás FC
Bruges-nél is akad tíz ilyen munkatárs, tehát közel annyi, ahány az egész magyar piacon van főállásban. A nagyobb egyletek tisztán látják: ha nincs meg a kiterjedt hálózatuk, versenyhátrányba kerülnek a piacon. Balogh szerint arra most nincs esély, hogy itthon egyik csapat fizessen a másiknak a játékosmegfigyelőjéért. – Öten dolgozunk most a Videotonnál, nekünk nincs kivásárlási árunk, de más magyar csapatnál sincs ilyen, jelenleg ez nem reális.

A scoutok „leigazolásának” egyelőre más kelet-európai csapatnál sincs kultúrája. – Jó kapcsolatot ápolok a Vojvodina egykori scoutjával, a szerb kollégának a Sampdoria kínált szerződést, de a korábbi csapata ezért egy fillért sem kapott – mondta. Mivel Nyugat-Európában kezd elszállni a focisták ára, felértékelődhetnek a keleti régióban dolgozók, így öt-hat év múlva már lehet, hogy értük is jelentős összeget fizetnek. – Engem a múltban egy amerikai klub keresett meg, hogy dolgozzam nekik Európából. Én azonban jól érzem magam a Vidinél. Itt a tulajdonostól és sportigazgatótól is minden támogatást megkapunk ahhoz, hogy kiemelkedő szinten tudjunk dolgozni a kollégáimmal – tette hozzá.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »