Amerikaiak által kiképzett ellenzéki fegyveresek érkeztek Szíriába

Amerikaiak által kiképzett ellenzéki fegyveresek érkeztek Szíriába

Hetvenöt olyan mérsékelt ellenzéki fegyveres lépett be Szíriába, akit az Egyesült Államok kiképzői készítettek fel az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemre – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű emigráns szíriai szervezet vasárnap.

A harcosok gépfegyverekkel felszerelt járműveken lépték át a török–szíriai határt. Az ellenzékieket Ankara közelében képezték ki egy katonai táborban, s az észak-szíriai Aleppó tartományban fognak harcolni – mondta Rami Abdel Rahman, a londoni székhelyű szervezet igazgatója.

Az Egyesült Államok hadereje az év elején bejelentett tervek szerint évi 5400 szíriai ellenzéki fegyveres kiképzését tervezte a négy és fél éve polgárháborúban őrlődő Szíriával szomszédos Törökország és Jordánia területén. A májusban indult program egyelőre a tervezettnél jóval szerényebb eredményt ért el.

Nem volt jó a kezdés

Az első 60 kiképzett bevetésük után azonnal az al-Kaida terrorszervezet szíriai szárnya, az an-Nuszra Front támadása alá került, sokukat megölték vagy elfogták, mások közülük elmenekültek. Llyod Austin tábornok, a közel-keleti és a közép-ázsiai térségért felelős amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetője egy eheti washingtoni kongresszusi meghallgatáson azt mondta, hogy közülük mindössze négyen-öten  harcolnak még.
A Pentagon közölte, hogy új tervek szerint most kis számú kiképzettet akarnak már működő felkelői csoportokba integrálni, hogy így segítsék az IÁ elleni harcot.

Hírdetés

Szintén vasárnap az OSDH arról is hírt adott, hogy három ostromlott településen ideiglenes helyi tűzszünetet kötöttek a felkelők és a kormányerők. A nyugati Idlíb tartományban két, a kormányhoz hű erők kezén lévő alavita falu körzetében hirdettek ki átmeneti fegyvernyugvást. Az egész tartományban ezek az utolsó települések, amelyeket még a kormányerők ellenőriznek. Emellett a felkelők kezén lévő, libanoni határ közelében fekvő Szabadani városában is időlegesen elcsitultak a fegyverek.

Nem szűnő légicsapások

Aleppó városában ugyanakkor folytatódtak a harcok vasárnap, az OSDH és a szíriai állami hírügynökség jelentése szerint a felkelők támadásaiban 14 civil, köztük hét gyermek vesztette életét a kormányerők ellenőrzése alatt lévő városrészben. Az OSDH szerint a kormányerők légicsapásai egy gyermekkel végeztek egy másik, felkelők uralta városrészben.

Aleppó a polgárháború kirobbanása előtt Szíria második legnépesebb városa és fontos gazdasági központja volt. Jelenleg nyugati részét a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők, keleti részét az elnök megdöntéséért harcoló felkelők uralják.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de a rezsim erőszakos fellépésének hatására véres harcokba torkolló szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 250 ezer ember halt meg. A konfliktusban mérsékelt és szélsőséges felkelőcsoportok egymás és Bassár el-Aszad elnök ellen is harcolnak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »