Amerikában is számos írás és hozzászólás szól manapság a mély állam (deep state) működésérőlNemrég még a vezető véleményformálók (balliberális világmédia) arról beszéltek, hogy mindazok, akik a modern demokráciákat aláásni igyekvő titokzatosan működő háttérerőkről és nemzetközi társulatokról szóltak, idült álmodozók, akik csak a közvélemény tisztánlátását zavarják, tehát ki velük a közbeszéd alakítói közül. Jobb esetben csak állásvesztés volt osztályrészük, könyveik nem jelentek meg, számukra tiltott gyümölcs volt a rádió mikrofonja és a tévé képernyője. Esetleg saját kockázatra és költségre terjeszthették gondolataikat. Ha a dolog így is balul ütött ki, mert elérte az „igazmondók” ingerküszöbét a mondanivaló, még a nézeteik miatti kriminalizálást (a vádak: izgatás, antiszemitizmus stb.), esetleg életük elvesztését is kockáztatták. Hála a modern demokráciákban mindig is fogyatékosan bár, de mégiscsak működő vélemény- és szólásszabadságnak, főleg egyes országokban a választói eszmélésből adódó újabb látványos politikai fordulatoknak, a helyzet erősen változóban van. Határozott fordulópontnak számít, mióta a jelenlegi világrend legfőbb országában, az Egyesült Államokban, Trump elnöksége óta is más szelek fújdogálnak. Amerikában is számos írás és hozzászólás szól manapság a mély állam (deep state) működéséről. Ezen megnyilvánulások mindegyike azzal foglalkozik, hogy ezek a titokzatos erők sikerrel akadályozzák meg a demokrácia szabályai és a törvények érvényre jutását és elérik deviáns cselekedetek felmagasztalását. Európa népei legalább részben felébredtek, amikor azt tapasztalták, hogy saját kormányaik az írott uniós jogot semmibe véve egyenesen meghívót küldtek az illegális migránsoknak, tiltott határátlépésre biztatták őket, azokat pedig, akik jogszerűen védték a schengeni határokat, politikai nyomás alá helyezték. Sajnos az eszmélés még csak részleges, pedig a teljes éberségre nagyon nagy szükség lenne. Szóval a deep state létezik, mégpedig nemzetközi méretekben, bár teljes terjedelmét átláthatatlan lepel fedi. Ám nem beszélhetünk új jelenségről. Eltekintve a régmúlt történéseitől, a háttérerők tevékenysége már jól megfigyelhető a szakrális monarchiák megdöntése kapcsán (Anglia 1642, Franciaország 1789). Ennél korábban is feljegyeztek esetet, hogy a Német-Római Birodalom császárának a Fuggerek szinte műveleti utasítást küldtek, hivatkozva a megválasztását biztosító néhány milliónyi kölcsön adott aranytallérra. Mit is akartak – és akarnak ma is – ezek az erők? Semmi egyebet, mint birodalmat szervezni maguk alá, aminek hasznait főként ők élvezik, alattvalóit pedig céljaik megvalósítása érdekében használhatják, ha kell katonának, ha kell gyengén fizetett bérmunkásnak. Határozottan állíthatjuk, ma sem szól ezeknek az erőknek a munkálkodása másról. Bonaparte Napóleon ugyan átmenetileg árokba borította a véres francia forradalom haszonélvezőinek ígéretesen haladó batárját, de ő sem akart mást, mint saját birodalmat. Az ehhez vezető utat is szépen követte, a hadvezetéshez mesterien értett, de pénzügyekben sem volt ügyetlen, bizonyítja ezt, hogy 1804-ben megalapította a Banque de France-t, ami neki fialt pénzt. Napóleon 1815-ös veresége után az állva maradt egyetlen világbirodalom (nem a brit, hanem lényegében a City) durchmarsot csinált, sikert sikerre halmozott. A City igényeit pedig az immár nem szakrális, hatalmától megfosztott korona hűen kiszolgálta. Történelmi léptékkel szemlélve orkánként söpörte el az ellenlábas birodalmi próbálkozásokat, fektette két vállra 1918-ig a még útjában lévő szakrális monarchiákat (orosz, német, osztrák–magyar). Tette ezt újra és újra, amikor ellenbirodalmakat: 1945-ben a Harmadik Birodalmat, majd 1990–91-ben a Szovjetunió birodalmát is felszámolta, miközben székhelyét már 1913-ban áthelyezte az Egyesült Államokba (a magántulajdonú Fed megalapítása).(…)A mély állam irányítói a nyilvánosan működő nemzeti intézmények közül újabban imádják a független státusúakat, főként akkor, ha ezek vezetőit kézben tudják tartani, vagy éppen maguk tették oda manipulatív technikákkal. Gondoljunk csak a magyar jegybank esetére. Surányi és Simor „érzékenyítése” vajon hány ezer milliárd forintunkba került? (Ez működtetési, forrásszerzési és célba juttatási előnyökkel járt.)(…)Tovább a cikkhez
Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »
