A szlovák frekvencia tanács elnökasszonya tegnap napvilágot látott szavai hallatán (a videórészlet itt megtekinthető) az ember elgondolkodik azon, hogy több, mint ezer év együttélés után hogy lehet az, hogy a szlovák és a magyar nemzet ennyire nem érti egymást. Nem a szavak szintjén, hanem érzelmi síkon.
Vagy netán szándékos az inzultus? Egyfajta össznemzeti ráerősítés arra az szláv alapvetésre, hogy a hun betolakodó csak amolyan megtűrt pária e Kárpátok övezte katlan közepén? A sértegetésünknek pedig van két fokozata.
Van a „slovenskí maďari” szint. Azaz a „szlovák magyarok”, ami az ő olvasatunkban a magukat magyarnak valló szlovákokat jelenti.
Nekünk, felvideki magyaroknak, akik az egyetemes magyar nemzet szerves részeként definiáljuk magunkat, már ez a szint is megalázó, de van ennél még egy fokkal rosszabb is!
Mégpedig a „maďarsky hovoriaci Slovák” szintje. Azaz a „magyarul beszélő szlovák”.
Ezt úgy értik, ahogy az le van írva, vagyis olyan szlovák, aki (még) beszéli azt a furcsa, érthetetlen idegen nyelvet.
Az említett rádió és tv frekvenciákat osztó országos állami szerv vezetője pedig erre, a lehető legmegalázóbb szintre helyezett minket, magyarokat, „magvas” okfejtése kapcsán.
És itt jön az április elsejei illuzórikus elrugaszkodásom a szürke és lehangoló szlovákiai valóságtól. Elképzeltem ugyanis, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor végre nemzeti közösségként ismernek el és kezelnek bennünket a szlovákok itt Szlovákiában. Nem várják el, hogy szlovákok legyünk, hanem elfogadnak büszke, öntudatos magyarnak. Alkotmányjogilag is államalkotó, egyenrangú állampolgárként. Nem korlátozzák jogaikat, eltörlik kollektiv bűnösségünket és nemcsak hagynak élni és gyarapodni, de proaktívan elősegítik eme folyamatot.
Hogy túlságosan elvetettem a sulykot? El. De álmodni szabad. Ma szabad. Elvégre április elseje van.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
