Orbán Viktor megint provokál. Hergeli a mainstream akol juhait. A fősodratú média azonnal fel is kapta a vizet, jól megszívta magát, és fröcsögött egy egészségeset. Nem mellesleg a magyar szurkolók címére is, akik kifütyülték – tévedés ne essék, nem az íreket – a térdeplősdit.
Magyarországi jobbágyaik és lakájaik szintén siettek megnyilvánulni, mert a (természetesen nem létező) háttérhatalom elvárja tőlük, hogy felmondják a leckét: a magyar emberek úgy, ahogy vannak, egy fasiszta csürhe. Persze csak addig, amíg a polgári kormányt támogatják.
Ha megfordítanák a köpönyeget, és visszasegítenék a hatalomba Szemkilövő Ferenc testvért és köreit, nem lennének se nácik, se idegengyűlölők. Bár ki tudja.
Szerintük az Európa-bajnokság utolsó felkészülési meccsén, amikor az írek jó szolga módján térdre ereszkedtek, míg a magyarok állva maradtak, jobb volt írnek lenni, mint magyarnak. Ezt gagyogta például egy Niedermüller névre hallgató, a hazáját buzgón feljelentgető egykori uniós képviselő, napjainkban Budapest hetedik kerületének szellemi udvarseprője, aki a másképp zenélőknek egyszerűen elhúzza a nótáját. A másságot feltétlenül tisztelő liberális kiskáté parancsolata szerint.
Természetesen nem erre válaszolva mondta a magyar kormányfő, hogy nem szokás provokálni a házigazdát. Hiszen hová jutna a világ, ha Európa egyik legkarakánabb vezetője egy ilyen alakkal állna le eszmét cserélni. De mondott Orbán ennél egyértelműbb evidenciát is:
a magyar ember csak a jóisten, a hazája és a szerelme előtt szokott térdelni. Élek a gyanúperrel, hogy rajta kívül több millió magyarnak ugyanez jutott az eszébe.
Néhányunknak talán az is földerengett, hogy az írek Európa egyik legbüszkébb nemzete volt sokáig, és legalábbis furcsa, hogy a valamelyik amerikai elmekórtani intézet laboratóriumából kiszökött Black Lives Matter-féle vírus őket is megfertőzte. Persze térdelgessen mindenki, ahol és ahogyan jólesik neki, csak azt ne várják el, hogy az egykori gyarmatosító és rabszolgatartó politika miatt Magyarország is hamut szórjon a fejére. (Aranykoporsóban eltemetett fekete bűnözők miatt meg pláne nem.)
Mi, magyarok ugyanis sosem gyarmatosítottuk se Dél-Afrikát, se Indiát, és – ellentétben más kultúrnépekkel – az arab tavaszt sem erőltettük túlságosan, amelynek a következményei miatt majd úgy húsz-harminc év múlva fognak térdepelni Nyugaton.
Tartok tőle, hogy hasalni (sőt elhasalni) is fognak emiatt. Mert azt már a gyerekek is sejtik, hogy a demokráciaexport és a tömeges bevándorlás között igen erős az összefüggés.
De vissza a focihoz. Erről is volt megjegyzése Magyarország vezetőjének: A sportolóinktól nem azt várjuk, hogy letérdeljenek, hanem azt, hogy harcoljanak, győzzenek, és ha ez nem sikerül, és úgy hozza, állva haljanak meg.”
Finomítsunk a retorikán: A nemzeti csapattól azt várjuk, hogy focizzon, mi, szurkolók pedig élvezhessük a játékukat.
Valahogy úgy, mint a legutóbbi Európa-bajnokságon, amikor éppen a portugálok ellen értek el 3:3-as döntetlent. Az a meccs volt a kontinensbajnokság legszebb mérkőzése, mert gólokra játszották, mert küzdöttek és harcoltak a magyar futballisták. A meccs vége felé nem kapkodták a levegőt, nem rogyadoztak, és főleg nem szenvedtek az alibizmustól, amikor mindenki szabadulni akar a labdától és a felelősségtől, mint láttuk évtizedekig. A magyar foci élvezhető lett, s a magyar szurkoló felemelte a fejét.
Egy biztos, a magyar válogatott a Puskás Arénában nem térdel(t) le, és a többi meccsén sem vesz részt abban a megalázó színjátékban, amely egyesek szerint a demokrácia és az emberi szabadságjogok csimborasszója.
Hanem a térdeplős népi játékot űző nemzetek figyelmébe ajánlhatunk két történelmi felvételt, amelyek a világhálón köröznek (portálunk, a ma7 is közölte őket). Az egyik 1938-ban készült Berlinben, ahol százezer néző előtt áll a német és az angol válogatott. A fotó mindkét csapatot náci karlendítés közben örökíti meg. A másik felvétel 1940-ből való, rajta a német és a magyar futballválogatott. A helyszín ugyancsak Berlin, a nézőszám szintén százezer. A fotón a német csapat heilozik, míg a magyar csapat méltóságteljesen áll.
Ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni: no comment.
Megjelent a Magyar7 2021/24. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
