Állítottak a gyújtásán: A Nissan felborította Macron autóipari hódító terveit

Állítottak a gyújtásán: A Nissan felborította Macron autóipari hódító terveit

A hét elején nagy megrázkódtatás érte az autóipart, amikor a Renault-Mitsubishi-Nissan szövetség fejét, Carlos Ghosnt egy „palotapuccs” segítségével eltávolította a három autógyártó stratégiai szövetségének éléről a Nissan japán vezetője, Hiroto Saikawa. Ghosn ellen pénzügyi csalás miatt indítottak eljárás, ám a háttérben komoly gazdasági nemzeti érdekek húzódnak meg. Egyelőre lehetetlen megmondani, mi lesz a folytatás, ám az idáig vezető út is magáért beszél.

Idén márciusban röppent fel a hír, hogy a francia Renault és a Nissan 1999 óta működő stratégiai együttműködését Ghosn „visszafordíthatatlanná” tenné egy fúzióval vagy közös holding létrehozásával. Az elmúlt közel két évtizedben a Mitsubishivel kiegészülve a két autógyár a gyártási és ellátási láncok összekapcsolásával és a fejlesztési költségek közös viselésével próbált versenyképes maradni egy minden oldal számára előnyös szövetségben.

A nyugdíjaskorú Ghosnnak a fúzió lett volna az öröksége, Emmanuel Macron francia államfőnek pedig a lehetőség, hogy a VW-nél is nagyobb autókonszernt létrehozva nemzeti sikert érjen el. Valljuk be, nagy szüksége lenne rá a mindössze 25 százalékos népszerűségnek örvendő  francia államfőnek.

Érdekkülönbözőségek

A problémát azonban – mint mindig – a politikai és a gazdasági érdek közötti szakadék okozta. A Renaultban a francia állam 15 százalékos tulajdonrésszel szerepel, ám a szerződésekbe foglalt szabályok szerint 30 százalékos szavazati jogot biztosít számára. A francia állam a tulajdonrészét a Renault munkásainak megtartására használja, ami így közvetlenül összefügg Macron népszerűségével.

A gond az, hogy a francia munkások feleannyi pénzt termelnek ki fejenként, mint nissanos kollégáik, így a japán autógyár joggal érzi úgy, hogy a Ghosn által vizionált összeolvadás a gyakorlatban azt jelentené, hogy az ő pénzén szerezne politikai pontokat a francia elnök. A termelés racionalizációját elkerülhetetlennek tartják a rendkívül feszített fejlesztési versenyben. A kereslet azonban világszinten elérte a maximumát, új piacok szerzésére aligha van lehetőség. Új perspektívát az elektromos és önjáró autók trendje nyithat, ám a fejlesztésekhez rengeteg pénzt kell átcsoportosítani – az alacsony termelékenységű francia munkások pedig nem effektív többletköltséget jelentenek. A Nissan sokkal több autót ad el, és jóval több nyereséget is produkál, mint a Reanult.

Franciaország célja, hogy lehetőleg francia vezetéssel fúzióra léptesse a három autógyártót, ezzel létrehozná a világ legnagyobb személyautó-gyártó konszernjét, amely lepipálná még a Volkswagen csoportot is. A Nissan-Mitsubishi-Renault szövetség 2017-ben 10,6 millió járművet gyártott, a VW-csoport 10,7-et, de ha ebből leszámoljuk a MAN és Scania tehergépjárműveit, a francia-japán trió jönne ki győztesen.

Hírdetés

Visszanyalt a fagyi

A japánok vonakodásának voltak előjelei. Mikor idén márciusban először cikkeztek arról, hogy a három vállalat fúzióra léphet, a Renault részvényei 8 százalékkal lódultak meg, majd az ütem 5 százalékra mérséklődött. A japán tőzsde azonban a hír megjelenésekor már bezárt.

Ghosn letartóztatásánál jött a revans: a tőzsdén a Renault egycsapásra 15 százalékos esésbe kezdett, bár a Nissan is megtépázódott, de csal feleannyi veszteséget szenvedett el. A Nissan lépése Ghosn eltávolításával azonban nem ért véget.

A szövetségkötéskor egymás vállalataiba vásárolták be magukat az érintett felek. Jelenleg a Nissan igazgatótanácsának vannak francia tagjai is, akiket nem tudnak eltávolítani, míg a francia részesedés nem csökken egy bizonyos szint alá. Ám a Reanult részvényárfolyam csökkenése folytán a Nissan könnyedén hozzájuthat még 10 százalékos részesedéshez a Renaultban. A kereszttulajdonlás japán szabályai szerint a Renaultban szerzett plusz szavazati jog semlegesítheti a Nissanban lévő francia szavazati jogot, és eltávolíthatják a francia igazgatótanácsi tagokat. Ez az egyetlen módja annak, hogy a Nissan felmondja az együttműködést a franciákkal, vagy legalábbis fenyegetőzhessen vele jobb feltételek kiharcolása érdekében.

Nehéz válás lenne

A Bloomberg szakírója, David Fickling szerint a szövetség felbomlása a jelenlegi gazdasági viszonyok között a Nissan számára sem lehet előnyös, túl költséges a versenyelőny fenntartása a szűkülő piaci körülmények között, így a szövetségben való együttműködés még mindig a legjobb megoldás lenne. Ráadásul a gyártás szintjén sem egészen egyszerű a kivitelezése. Közös üzemekben szó szerint egymás mellett gurulnak le a futószalagról a Nissan és Renault autók, a karosszéria alatt nincs különbség a két márka között.

A legvalószínűbb, hogy olyan új status quot keres a két a vállalat, amely fenntartja a jelenlegi állapotot. Japán nyilván örülne, ha a franciák kissé visszavennének az arcukból. Kérdés, hogy a népszerűtlenséggel küzdő államvezetés mennyire engedheti meg magának a félmegoldásokat.

Körkép.sk

Nyitókép: BBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »