Állítólag lemondatják Borkait az esetleges győzelem után – vagy csak azért szivárogtatják ezt, hogy továbbra is rá szavazzanak

Ha győz is a vasárnapi választáson, legfeljebb néhány hétig maradhat Győr polgármestere Borkai Zsolt – értesült a 24.hu. Noha a párt vezetése egyelőre nem foglalkozott külön Borkai szexvideójának ügyével – a magyarázat szerint az elnökség tagjainak a kampányhajrában nem volt idejük összeülni –, a kormánypárt irányítói közül senki sem tudja elképzelni, hogy Borkai akár csak néhány hónap múlva polgármester legyen, derült ki a lapnak a Fidesz befolyásos politikusaival folytatott beszélgetéseiből.

Igaz, abban is egyetértettek, hogy a politikusnak a botrány ellenére nem szabad a választás előtt visszalépnie, az ugyanis a város elvesztését jelentené, hiszen a jelöltállítás lezárult, vagyis a Fidesz nem nevezhetne helyette mást, Győr polgármestere pedig így minden bizonnyal a DK-s Glázer Tímea lenne (rajta és Borkain kívül két, civil egyesületek által támogatott jelölt indul csak). Az viszont a Fidesz vezetői számára világos, hogy Borkai nem vezetheti tovább Győrt. A polgármesterrel szemben állítólag az a központi elvárás, hogy megválasztása esetén rövid időn belül jelentse be a lemondását, és kérje fel a Fideszt egy új polgármesterjelölt kiválasztására.

Mindez sok magyarázatot nem igényel: az orgiákról készült felvételek és az időközben feltárt (illetve részben felidézett) gyanús pénzügyletek lenullázták a polgármester tekintélyét. Amint többen szóba hozták, már a nyilvános szereplés lehetősége sem adott a valóban egy hete bujkáló (mindössze egy beismerő videofelvételt közzétevő) Borkai előtt, kizárt, hogy akár protokolláris feladatait ellássa, legyen szó külföldi vendégek fogadásáról vagy egy iskolai ünnepségről. Volt, aki éppen ezért a Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásához vezető folyamathoz hasonlította Borkai helyzetét – emlékezetes, hogy az akkori államfő a doktori értékezésének plagizálása miatt vált vállalhatatlanná 2012 tavaszán. Bár a két ügy természetesen jelentősen különbözik, egy magát jobboldalinak hazudó párt számára különösen kellemetlen erkölcsi vonatkozásai mindkettőnek vannak. De a politikai haszonelv is ugyanazt mondatja: ahogy Schmitthez, úgy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki székében éppen őt váltó Borkaihoz sincs oka ragaszkodnia a pártvezetésnek, ráadásul egyikük sem ősfideszes, azaz nem több évtizedes kapcsolat ér véget a szakításkor.

Hírdetés

Ezzel együtt a Fideszben arra számítanak, hogy a párt elszánt támogatói most vasárnap is Borkaira szavaznak majd, a kevésbé elkötelezettek pedig otthon maradnak, de a botrány miatt nem fognak egy DK-s jelöltre voksolni. Ráadásul abban is bíznak, hogy a Borkai-ügy egyelőre helyi probléma, és, bár néhány más, billegő településen árthat, a Fidesz általános támogatottságát nem befolyásolja. Az viszont biztos, hogy hosszú távon nem szeretnék ezt a terhet cipelni, így gyors és zavarmentes lelépést várnak Borkaitól, esetleges győzelme esetén is heteken belül.

Az Indexhez hasonlóan a 24.hu is úgy tudja, a Fidesz vezetésében már tavaly hallottak arról, hogy Borkairól „terhelő felvételek” készültek. (Gulyás tehát hazudhatott, amikor ennek ellenkezőjét állította – a szerk.) A lap egyik kormánypárti forrása azt mondta, neki maga a győri polgármester említette, hogy egy nő több százmillió forinttal próbálta megzsarolni.

A fideszes vezetők természetesen azzal is tisztában vannak, hogy Borkai tevékenységét ügyvéd barátja, Rákosfalvy Zoltán befolyásolja, sőt sok esetben irányítja politikusi pályájának kezdete óta. Ez pedig egyikük szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Borkai kegyvesztett lett Orbán Viktornál – noha ennek látható jele a nagypolitikában nem volt, csak akkor mutatkozott meg, amikor Borkai hiába indult újra a Magyar Olimpiai Bizottság vezetéséért.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »