Olyan összehangolt, több állam anyagi támogatásával és titkosszolgálati műveletével állunk szemben, amire a hidegháború vége óta nem volt példa.
Így a tél vége, a tavasz kezdete felé az immunrendszerünk kimerül, lemerül. Orvosok, természetgyógyászok javasolják, hogy újra felerősítsük szervezetünk védelmi rendszerét. Egyszerű ez, beveszünk néhány tablettát, megiszunk néhány üveg csodaszert, és máris üdén, fitten várjuk a nyarat.
Bár ilyen egyszerű lenne nagyobb közösségünk esetében is a védekezés. Az állam, a társadalom immunrendszerének fenntartása, sőt erősítése állandó munkát, erőfeszítést igényel. Amit ha egyszer elrontunk, akkor évek alatt lehet helyrehozni. Vagy sosem múlik el nyom nélkül a közösen átélt trauma. Ezeket generációkon, nemzedékeken át hordozzuk magunkban. Legtöbbször a közös emlékezet működik, ez munkál a családok és az egyének tudatában, mindennapjaiban is.
Ezt hívjuk kollektív bölcsességnek, nemzeti összetartó, megtartó erőnek.
Erre az önvédelmi reflexre lesz szükségünk az előttünk álló választáson. A magyar társadalom immunrendszere jól működött az elmúlt másfél évtizedben. 2014-ben nemet mondtunk a társadalmat belülről felőrlő ultraliberális tanokra, ideológiákra, és igent mondtunk a rezsicsökkentésre. Nem hagytuk, hogy adósrabszolgákká silányítsanak bennünket, az IMF csapdájából sikerült kimenekülnünk. 2018-ban határozott nemet mondtunk a migrációra. Hiába akarták elhitetni velünk, hogy a színes, multikulturális társadalom hozza el a kánaánt, mi nem dőltünk be a szirének hamis énekének.
Ezért nincs nálunk terrorfenyegetettség, nők és gyerekek elleni erőszakhullám, és külföldi szervezett bűnözés. Ezért nem lett Budapesten a leggyakoribb fiú név Mohamed, mint Bécsben, Berlinben, Párizsban. Ezért sétálhatunk félelem nélkül esténként a városainkban. 2022-ben pedig keményen kiálltunk a béke mellett. Hiába akarta akkor még Joe Biden Amerikája és a mi Ursulánk uniója pedig a mai napig is.
Hiába zsaroltak, fenyegettek bennünket, a mi kollektív tudatunkban még ott van a XX. század minden tragédiája. Két világháború, Trianon, holokauszt, levert forradalom, német és szovjet megszállás, tömeges kivándorlás. Túléltük a kommunizmus kísértetét is. A zsigereinkben élnek ezek, ezért nem akarjuk, hogy még egyszer megtörténhessen velünk. Mert az végzetes lenne.
És így érkeztünk el a 2026-os választáshoz. Aminek a tétje épp ezért soha nem látott jelentőségű. Ugyanis az előző választások összes, közösen elért sikere, eredménye forog kockán. Hiszen most mindent elveszíthetünk. Rezsicsökkentést, a migráció megállítását, a mindennapi életünk biztonságát, gyerekeink, unokáink jövőjét, nemzeti függetlenségünket. All inn – mondják a pókerben, amikor a játék végén mindent kockára tesznek a hazárdőrök. Csak itt most nem egyéni sorsunk a tét, hanem egész nemzetünk jövőjét akarják elkártyáztatni velünk. All inn – mert az ellenfeleink, ellenségeink mindenünket akarják.
Ennek a célnak az érdekében pedig soha nem látott módszerekkel igyekeznek gyengíteni a magyar állam immunrendszerét, hogy most végre győzhessenek. Meggyőződésem, hogy így kell értelmeznünk az elmúlt hetek, hónapok történéseit. A magyar honvédség, rendőrség és a titkosszolgálataink, valamint a diplomáciánk, a nemzeti szuverenitásunk legfontosabb garanciális elemei. Aki ezeket gyengíti, elbizonytalanítja, lejáratja vagy elárulja, az a legfontosabb védelmi rendszereket teszi kockára.
Márpedig napjainkra a napnál világosabb, hogy olyan összehangolt, több állam anyagi támogatásával és titkosszolgálati műveletével állunk szemben, amire a hidegháború vége óta nem volt példa. Ráadásul egyik oldalról azok is feltűnnek, akikkel elméletileg egy szövetségi rendszerben élünk. Sőt, kettőben, ha az unió mellett egyes NATO tagországokról is beszélünk.
Mi több, ezek az országok a céljaik eléréséhez felhasználják a szomszédos Ukrajnát is. Gázzal, olajjal zsarolás, katonai támadással fenyegetés. Valamint a magyar miniszterelnök elleni merényletre felbujtás mellett aktív titkosszolgálati műveletek kereszttüzébe is kerültünk. Ha ezekkel a külső fenyegetésekkel szemben nem tudunk hatékonyan védekezni, ha közben széles körben felülnek a magyarok a hazug üzeneteknek, akkor ellenfeleink célt érnek. Egy olyan politikai pártot segítve hatalomra, amely szerint a szuverenitásunknak „csupán” egy kis szeletéről kellene lemondanunk, eltörölnék a rezsicsökkentést, dobra vernék a magyar energetika zászlóshajóját, „néhány” tízezer migránst engednének be, és beszállnának a háborús őrületbe is.
Mindezek megállításáról szól az idei választás. Ebben az egyre keményebb, egyre durvább földharcban el akarják lopni tőlünk a szavaink eredeti jelentését is. Hon-védelem, rend-őrség, haza-szeretet, nemzet-biztonság. Igyekeznek lejáratni, kiüresíteni ezek mélységét, értelmét. Ahogy relativizálni akarják, hogy ki a hős és ki az áruló. El akarják hitetni velünk, hogy hős lehet az, aki megszegi az esküjét, elárulja a hazáját. Aki – akár tudatlanságból, vagy szándékosan – idegen ország ügynökének áll, az nem lehet hős. Aki ténybeli ismeretek nélkül vádol meg nemzetbiztonsági szolgálatokat, azt nem tarthatjuk hősnek. Még akkor sem, ha influenszerek tisztelegnek neki néhány lájk reményében. Ha pedig valaki azzal akar nevet szerezni, ismertséget építeni, hogy egykori nemzetbiztonsági múltjával kérkedve ítélkezik magabiztosan és buzdít szavazásra, ezt sem hívhatjuk jószándékú véleménynek. Mert akkor csak azt írná magáról, hogy személyi tréner. Csak akkor éppen senki sem kapná fel, senki sem sztárolná az önként jelentkezőt.
Ezzel a választással arról is dönteni fogunk, hogy engedjük-e, elfogadjuk-e, hogy ellopják a szavaink jelentését, átírják a valóságot, relativizálják az igazságot. Ebben a kampányban már az állam immunrendszerét támadják, hogy sikeresen legyengítsék társadalmunk védekező mechanizmusát.
Az elmúlt tizenhat évünkről elmondhatjuk, hogy ha egyszer is engedtünk volna a külső nyomásnak, akkor már végünk lenne. Aki egyszer megadja magát, azzal feladja, hogy sorsát önmaga irányítsa. Manapság sokszor hallom azt az érvet, hogy Orbán Viktor mindig harcol valami ellen, és most már békét akarnak a magyarok. Gondoljuk végig, ha nem így tett volna, és egyszer is hibázik, akkor most hol tartanánk.
Horváth József
A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
