A védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők intézményes megkülönböztetése nem csak az arányosságot, de a puszta észszerűséget is nélkülözi, hiszen az őszinél sokkal kedvezőbb járványügyi számok mellett vezetnek be sokkal súlyosabb, diszkriminatív jogkorlátozást, pusztán egy közvélemény-kutatásra, a nemzeti konzultációra mutogatva.
Emiatt az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulok.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali és a Magyar Tudat álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket.
A múlt héten már bővebben írtam (és egy kereskedelmi adó vitájában beszéltem is) arról, hogy a védettségi igazolványokkal és a csak a koronavírus ellen beoltottaknak visszaadott egyes jogosultságokkal tulajdonképpen zsarolással akarják rávenni az embereket arra, hogy beoltassák magukat.
Másképp nagyon nem értelmezhető, hogy az oltatlanok nem mehetnek koncertre, moziba, színházba, de sportrendezvényekre vagy edzőtermekbe sem, nem nyaralhatnak itthon, hiszen szabadidős célból nem szállhatnak meg belföldi szálláshelyen, és az éttermeknek, kávézóknak is csak a teraszain ülhetnek le.
Ezt a kvázi apartheidrendszert úgy vezették be, hogy a koronavírus elleni védőoltás elméletileg nem kötelező.
A papíron ily módon „önkéntes” oltás visszautasításának jogával én is éltem, méghozzá azért, mert egy jól körülhatárolható veszélyeztetett réteg kivételével a lakosság túlnyomó részére többnyire nem veszélyes megbetegedést okozó vírus esetén szerintemhagyni kell az embereket szabadon, felelős polgárként dönteni arról, hogy akarják-e viselni a megbetegedés kockázatát.
Én akarom, aki meg nem akarja, az válassza szabad belátásából az oltást, de ne azért, mert azzal nyomasztják, hogy csak így vehet igénybe egyes szolgáltatásokat!
Amit a lockdownról írtam, most is érvényes: a polgári felelősségvállalás azt kellene jelentse, hogy nem fogadjuk el a félelem jegyében a szabadságjogaink súlyos és mind tartósabb korlátozását, sem újabban a társadalom felosztását egyenlőkre és egyenlőbbekre.
A jelen járvány esetén ugyanis – mivel a koronavírus csak az esetek elenyésző hányadában okoz súlyos tüneteket vagy halált – fontosabb közérdeknek tartom egy szabad társadalom fenntartását és a kínai társadalmi pontrendszer felé vezető út elkerülését, mint a mindenáron való kockázatminimalizálást.
Mit lehet tenni ez ellen?
Mivel szeretnék hinni abban, hogy Magyarország a Fidesz-kormány évtizedes közjogi ámokfutása ellenére továbbra is jogállam, ezért az engem az oltás visszautasítására vonatkozó szabad és teljesen legális döntésem miatt érő jogsérelmet a jogállamokban szokásos bírói úton próbálom orvosolni.Alkotmányjogi panaszt adtam be tehát az Alkotmánybíróságra, amelyben azt kérem, hogy a testület állapítsa meg, hogy a védettségi igazolvánnyal nem bírókat hátrányban részesítő veszélyhelyzeti kormányrendelet vonatkozó rendelkezései alkotmányellenesek.
Az ügyvédem Karsai Dániel, akivel és akinek a segítségével az ügyet az AB-n kívül párhuzamosan a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára is elviszem, mivel – az AB előtt beragadt veszélyhelyzeti jogkorlátozásokra vonatkozó ügyeket elnézve – nem nagyon lehet arra számítani, hogy az Alkotmánybíróság az ügyemet észszerű időn belül elbírálja. Márpedig amíg nem mondják ki az érintett kormányrendeleti rendelkezések alkotmányellenességét, addig a különböző szolgáltatók jogszerűen tagadják meg tőlem és az összes oltatlantól, hogy bemenjünk mondjuk egy koncertre, fürdőbe, vagy épp egy kávézó belterébe.
Ha a panaszom sikeres lesz, azzal nem csak én járok jól, hanem mindenki, aki bármilyen okból nem akarja vagy nem tudja magát beoltatni.
Sőt, igazából össztársadalmi érdek, hogy az Alkotmánybíróság végre egyértelműen kijelölje azokat a határokat, ameddig az alapjogokat veszélyhelyzetben korlátozni lehet, hiszen amint az AB nemrég már leszögezte egy határozatában: az oké, hogy veszélyhelyzetben a szokásosnál szigorúbb jogkorlátozás is megengedett, de csak addig, amíg ez a járványügyi védekezés céljával arányos, azaz nem korlátlanul.
Az oltatlanok szívatása több sebből vérzik
Azt, hogy egy megkülönböztetés mikor jogellenes és mikor elfogadható, kétféle teszt alapján ítélik meg.
Az „alap” az észszerűségi teszt, ami azt jelenti, hogy ha a diszkriminációnak észszerű indoka van, akkor az elfogadható (ezzel érvelt a védettségi igazolványok puszta ötlete mellett korábban a TASZ, amely időközben jelentősen finomított az álláspontján).
Azonban ha a megkülönböztetés alapjogokat érint, akkor nem elég az észszerűséget igazolni, hanem az alapjogok korlátozására irányadó szokásos arányossági tesztet is le kell folytatni: ez azt jelenti, hogy a jogkorlátozások csak az elérni kívánt célhoz szükséges, azzal arányos mértékben elfogadhatók.
Erre az arányossági érvre a kommentekben sokan azzal legyintettek, hogy ugyan már, nem létezik étterembe meg moziba járáshoz való alapvető jog.
Ez egyrészt nem ilyen egyszerű, hiszen az élet számos területét érintő korlátozások összességében elérik azt a szintet, ami a személyi autonómiát, így az emberi méltóságot is sérti.
Másrészt pedig az – ügyvédem, Karsai Dániel által szerkesztett – alkotmányjogi panaszom érvelése szerint a védettségi igazolványokkal kialakított rendszer már az észszerűségi teszten is megbukik.
Mindjárt elmondom, hogy hogyan, előbb azonban van még itt egy fontos és beszédes előkérdés.
0. Közvélemény-kutatás alapján nem korlátozzuk mások alapjogait!
Az alapvető jogok korlátozását a jogalkotónak – konkrét esetben a kormánynak – mindig meg kell indokolnia.
Azonban a védettségi igazolványhoz fűződő joghatásokat bevezető rendeletmódosítás preambuluma indokolásként mindössze annyit tartalmaz, hogy „a védettségi igazolvány használatáról a magyar emberek döntöttek az újraindításról szóló online konzultáció során.
A konzultációt kitöltők 65 százaléka támogatta azt, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők felmentést kapjanak egyes korlátozások alól.”
Vagyis a kormány írásba adta, hogyegyes alapvető jogok gyakorlásának védettségi igazolványhoz kötése nem szolgál más célt, minthogy eleget tegyen egy jogi kötőerővel nem bíró közvélemény-kutatásnak, miközben a kormányzat alkotmányos kötelessége, hogy a tudomány eredményeinek felhasználására törekedjen. Bízom benne, hogy az Alkotmánybíróság nem enged teret annak, hogy mások jogainak gyakorlásáról közvélemény-kutatások dönthessenek.
1. Észszerű volna tömegeket diszkriminálni javuló számok mellett?
Arra, hogy a diszkrimináció miért nem állja ki az észszerűség próbáját, csak az egyik, gyakran elhangzó érv, hogy a védettségi igazolvány valójában nem a védettséget igazolja, hiszen már az első dózis oltás megkapása után kiküldik azt az embernek.
Ezen kívül az is ad hoc jellegű, hogy mihez követeli meg a védettségi igazolványt a kormányrendelet és mihez nem.
Mi a különbség például a járvány továbbadásának kockázata szempontjából aközött, hogy valaki egy fürdőben napozik (amit ugye csak védettségi igazolvánnyal tehet meg) vagy egy zsúfolt kocsmateraszon sörözik (amit lehet anélkül is)? Vagy hogy egy színházban ül (védettségi igazolvánnyal), vagy buszon utazik (anélkül)?
A legfőbb érv azonban a járványügyi védekezési érdek nyilvánvaló hiánya, hiszen közvetlenül mielőtt a veszélyhelyzetet kihirdették tavaly november 11-én, még sokkal enyhébb korlátozások voltak érvényben, mégis aznap csaknem négyezer új fertőzöttet találtak, száz körül volt a napi elhunytak száma és hatezernél valamivel több embert ápoltak kórházban a koronavírus miatt.
Ehhez képest most májusban, a védettségi igazolványon alapuló apartheidrendszer bevezetésekor a napi új fertőzöttek száma csaknem tizedére esett vissza, az elhunytak és kórházban lévők száma pedig nagyjából a harmadára.Vagyis sokkal kedvezőbb járványügyi helyzetben alkalmaznak sokkal súlyosabb, diszkriminatív jogkorlátozásokat ráadásul úgy, hogy novemberben nulla fő volt beoltva Magyarországon a koronavírus ellen, míg most több, mint négy és fél millióan kapták meg legalább az első dózist és a hárommilliót közelíti azok száma, akik már a másodikat is.
És akkor még nem beszéltünk azokról, akik átestek a fertőzésen és úgy szerezhettek védettséget, bár az ő számukat nem tudjuk pontosan megbecsülni, írja Bakó Bea.
Ezen számok fényében mindenesetre nem látszik az értelmezhető kockázat, ami észszerűen indokolná, hogy miért kell az oltatlanok tömegét alapvető jogaik gyakorlásában korlátozni.
Márpedig arctalan félelmekkel való hadakozás nem lehet alapjogok korlátozásának alapja.
2. Igenis egy sor alapjogát sértik az oltatlanoknak
Az oltatlanok jogainak aránytalan korlátozása nem „luxustól” való megfosztást jelent, hiszen a vendéglátó- és szabadidős létesítmények a társas érintkezés színterei, a magánélet minőségét pedig alapvetően meghatározza, hogy kikkel hogyan tölti el valaki a szabadidejét. Mindezt a magánszférához való jog védi.
A koncertek, színházak, múzeumok látogatásának védettségi igazoláshoz kötése a művelődéshez való jogot korlátozza aránytalanul, ahogy a sportolási lehetőségek beszűkítése a testi és lelki egészséghez való jogot.
Az pedig, hogy az embert könyvtárakba se engedik be, ha nem oltatta be magát, a tudományos kutatás szabadságát sérti.
Ezeket a jogokat pedig mind garantálja az Alaptörvény, és ezen jogsérelmeknek pedig semmilyen szükséges és arányos indoka nincsen, hiszen az „indok” a fentiek szerint még a puszta észszerűség próbáját sem állja ki.
Kíváncsian várom tehát, hogy az Alkotmánybíróság miként és mikor dönt az ügyben, párhuzamosan pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság előtti pert is elindítjuk.
Magyar Tudat
Megosztás
The post ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG ELÉ VISZEM AZ OLTATLANOK DISZKRIMINÁCIÓJÁT appeared first on Magyar Tudat.
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
