„Alig van nyoma a kormányváltásnak” – tiltakozik a kulturális szakma

„Alig van nyoma a kormányváltásnak” – tiltakozik a kulturális szakma

Közös nyilatkozatban tiltakoznak kulturális szakmai szervezetek a 2027. évi költségvetés tervezete miatt. A Tarr Zoltán miniszternek címzett szövegben azt írják, hogy „a kulturális költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak”, és szélesebb körű egyeztetést sürgetnek.

A 2027. évi központi költségvetés tervezetének megismerése után egyre több szakmai közösség, érdekképviselet, intézményvezető és alkotó fogalmazza meg aggodalmait – hangsúlyozzák az aláíró szervezetek, köztük a Független Előadó-művészeti Szövetség, a Magyar Színházi Társaság, a Szépírók Társasága Facebook-oldalán is közzétett dokumentumban.

Mint írják, a tervezet nem egy új kultúrpolitika alapjait teremti meg, jelentős részben annak a rendszernek – az előző intézményi és finanszírozási struktúráknak – a további működését biztosítja, amelynek megváltoztatására Tarr Zoltán is ígéretet tett.

A levelet aláíró tizenegy szakmai szervezet a költségvetésre vonatkozó mielőbbi egyeztetésre kéri a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert.

A levelet a Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület, a SzíDoSz Színházi Dolgozók Szakszervezete, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ), a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, a Szépírók Társasága, a Színházi Kritikusok Céhe, a Színházi Dramaturgok Céhe, a Magyar Műfordítók Egyesülete, a Magyar Zenei Tanács és a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége írta alá, a közlemény tartalmával a Színházművészeti Bizottság, a Táncművészeti Bizottság és a Zeneművészeti Bizottság is egyetért.

A szakmai szervezetek szerint a miniszter felelőssége, hogy a kultúra érdekei megfelelő súllyal jelenjenek meg a kormány döntéseiben, hogy az ágazat a társadalmi jelentőségének megfelelő figyelmet és forrásokat kapjon, valamint az, hogy ne a szakmai szervezetek nélkül szülessenek döntések a kulturális élet jövőjéről.

Véleményük szerint a költségvetés azt mutatja, hogy nem történt meg a korábbi támogatási rendszer érdemi felülvizsgálata, lényegében változatlanul érvényesülnek az eddigi rendszer finanszírozási arányai és prioritásai.

Számos kulturális intézmény és alkotóközösség működési feltételei továbbra is bizonytalanok, a kulturális élet legsürgetőbb problémái megoldatlanok. Nem látható a kulturális dolgozók helyzetének rendezéséhez szükséges források biztosítása, és az sem, hogy milyen szakmai szempontok határozták meg a támogatások elosztását – hangsúlyozták az aláírók, hozzátéve:

Hírdetés

a költségvetésnek akkor is világosan jeleznie kellene a változás szándékát, ha a rendelkezésre álló források szűkösek.

A kormánynak meg kell határoznia a kulturális terület fejlesztésének irányait, a szükséges változtatások ütemezését, meg kell teremtenie a kulturális intézmények, az alkotóközösségek, a független műhelyek és az ágazatban dolgozók számára a kiszámítható működés és munkavégzés feltételeit – mutattak rá.

Mint írták, a költségvetésről akkor kell tárgyalni, amikor még lehet változtatni rajta, és a szakmai szervezetek bevonása nem merülhet ki az elkészült tervezet utólagos ismertetésében. A levélben ezért azt kezdeményezik, hogy mielőbb valósítsanak meg a kulturális és művészeti szakmai szervezetek képviselőinek részvételével egy olyan egyeztetést, amelyen a 2027. évi kulturális költségvetés előirányzatait, a finanszírozás legfontosabb problémáit és a szükséges módosítások lehetőségét is megvitathatják.

Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén a kultúra területéről szólva már ígéretet tett arra, hogy a Tisza módosító javaslatokat nyújt majd be, változtatni fognak több területen is.

„A benyújtott tervezet a ma hatályos törvények szerint, egy átalakítás kellős közepén készült, ami még nem öltött jogi formát, azt törvényesen nem lehetett átvezetni a költségvetés tervezetén” – mondta.

Több mint egy tucat kulturális intézményben zajlik átfogó átvilágítás, ezek eredménye meg fog látszani a jövő évi költségvetésben is – ígérte.

Kitért a Magyar Művészeti Akadémiára is, hangsúlyozva, hogy a tervezet nem jelenti az MMA finanszírozási igényének végleges jóváhagyását. A kormánytól független köztestület, költségvetési javaslatát a saját közgyűlése hagyja jóvá. Működésének átalakítása alaptörvénymódosítást és mintegy 150 jogszabály átírását igényli – emelte ki.

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményben megerősítette, hogy a 2027-es költségvetési tervezet a kormány kulturális politikája tekintetében átmeneti, még részben a korábbi intézményi és finanszírozási rendszert tükrözi. Ez azonban nem jelenti a korábbi rendszer változatlan fenntartását – hangsúlyozta a tárca a közleményben, hozzátéve: a reformok előrehaladtával a finanszírozási rendszer is változni fog, és ez meg fog jelenni a költségvetés tervezetében is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »