Mindenszentek ünnepének estéjén szép számban gyűltek össze a hívek a komáromi katolikus temető Szent Kereszt-kápolnájában, hogy közös szentmisével és imádsággal emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A november 1-jén bemutatott ünnepi liturgiát Mons. Kiss Róbert kanonok, komáromi esperesplébános, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke celebrálta Szöllősi Márton diakónus közreműködésével.
A temetőben ezekben a napokban különös jelentőséget kapnak az emlékezés egyszerű, mégis sokatmondó gesztusai: a sírokra helyezett virágok, a mécsesek fénye és az imádság.
Az ünnepi alkalom kezdetén Róbert atya Mindenszentek és Halottak napjának üzenetére irányította a figyelmet, hangsúlyozva, hogy ezek a napok nem csupán az elhunytakról való megemlékezésre, hanem a hit és az örök élet reménységének elmélyítésére is hívnak bennünket.
A komáromi esperesplébános homíliájában először azokra a személyes emlékekre hívta fel a figyelmet, amelyek egy-egy sírfelirat láttán elevenednek fel bennünk.
Amikor elolvassuk szeretteink nevét, nem csupán egykori jelenlétükre gondolunk: felidéződnek mosolyuk, hangjuk, mozdulataik, a hétköznapok apró, máig szívünkben őrzött pillanatai.
Különösen a szülőkhöz kötődő emlékekben élnek tovább azok a gondoskodó szavak és gesztusok, amelyek talán akkor természetesnek tűntek, ma azonban felbecsülhetetlen értéket jelentenek.
A helynök atya kiemelte: a szeretet nem ér véget a halállal, és a gyásznak is időre van szüksége.
A sírok gondozása, a virágok elhelyezése és a mécsesek meggyújtása mind annak a ragaszkodásnak a kifejezései, amely tovább él bennünk. Mindez azonban az imádság lelkületével válik teljessé.
Mindenszentek ünnepén azokra is gondolunk, akik már elhunyt szeretteink közül a szentek közösségéhez tartoznak, Halottak napján pedig különösen is imádkozunk azokért, akiknek még szükségük van a tisztulásra.
Mint fogalmazott, a földi zarándokútját járó, a tisztulás állapotában lévő és a mennyei dicsőségben élő Egyház Krisztus misztikus testében kapcsolódik össze.
Kiss Róbert atya arra is rámutatott, milyen vigasztaló tudat, hogy Isten előtt egyetlen ember élete sem névtelen. Ő azokat is ismeri, akiknek sírjához már senki sem látogat el, és számon tartja mindazt a jót, amelyet másokért csendben, sokszor észrevétlenül tettek. Ismeri a családért vállalt áldozatokat, a betegek gondozását, a gyermekek nevelését, ugyanakkor az emberi gyengeségeket, a sebeket és az elrontott döntéseket is.
Éppen ezért fontos, hogy szeretteink teljes életét Isten irgalmába ajánljuk, és imádkozzunk értük
– emelte ki a komáromi esperesplébános.
A homília központi gondolataként a feltámadásba vetett reménység jelent meg.
A helynök atya Jézus Lázár sírjánál tanúsított magatartását idézte fel:
bár tudta, hogy feltámasztja barátját, együtt érzett a gyászolókkal, és könnyekre fakadt.
Ez a jelenet az isteni szeretet közelségét mutatja meg, amely a gyászban sem hagyja magára az embert. Jézus halála és feltámadása pedig a keresztény reménység alapja, hiszen – Szent Pál apostol tanítását felidézve – Krisztus feltámadása nélkül hiábavaló volna a hitünk.
A síroknál égő mécsesek fénye ugyanakkor az élők számára is üzenetet hordoz – folytatta gondolatait Kiss Róbert atya.
Arra emlékeztet, hogy
még van időnk megfogni egymás kezét, felhívni azt, akit régóta halogatunk, bocsánatot kérni, megbocsátani, és kimondani azokat a köszönömöket, amelyeket sokszor természetesnek veszünk.
A szeretet cselekedeteit nem érdemes későbbre halasztani: a Jóisten által ajándékozott időben kell élnünk velük. A helynök atya arra biztatta a híveket, hogy a temetőből hazatérve ne csupán az emlékezés élményét vigyék magukkal, hanem engedjék, hogy a szentmise megerősítse hitüket, reményüket, és a mindennapokban is szeretetre ösztönözze őket.
A szentmise áldással zárult, ezt követően a hívek az atyákkal együtt átvonultak a kápolna közelében, a katolikus temető főbejárati nagykapujának közelében található papi sírokhoz.
A fákkal övezett, csendes sarokrészben a papok és a bencés atyák nyughelyénél közös imádsággal emlékeztek meg azokról, akik életüket Isten és a rájuk bízott közösségek szolgálatára szentelték.
Kiss Róbert atya felidézte
a komáromi temetőben nyugvó atyák emlékét, és arra emlékeztetett, hogy azokról is fontos megemlékeznünk, akik lelkipásztorként gondoskodtak a hívekről, kísérték őket életük meghatározó pillanataiban, és szolgálatukkal gazdagították a közösséget.
A papi sírok közvetlen közelében található dr. Majer Imre pápai prelátus, egykori komáromi apát-plébános megújult síremléke is. Ennél a nyughelynél szintén imádsággal rótták le tiszteletüket az emlékezők.
Az este folyamán a temetőben sorra gyúltak ki a mécsesek, fényeik csendesen világították meg a sírokat és az emlékezés helyszíneit.
A Szent Kereszt-kápolnában bemutatott szentmise, majd a papi síroknál elmondott imádság méltó alkalmat teremtett arra, hogy a hívek elhunyt szeretteikre gondoljanak, és a keresztény hit reménységével bízzák életüket és emléküket a Jóisten irgalmára.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


