Szokványos családi fotó is lehetne, csakhogy nem az. Nem egy békés kirándulás emlékkönyvbe kívánkozó fényképe, hanem a felszabadult, szinte csodával határos öröm pillanata. Az a pillanat, amikor negyvenkét órányi keresés után a helikopterből észreveszik a fák között a kisfiút, s neki még van ereje visszainteni a neki integetőnek. Miután több százan fésülték át a Szeben megyei Alsósebes dombjait, rengetegjeit, kevesen gondolták, hogy életben találják. Mert az efféle keresgélések, amikor eltűnt gyermekek nyomában járnak a hatóságok, rendszerint tragikusan végződnek, és viszonylag gyakoriak is.
Alex múlt hétfő délután illant el gazdálkodó édesapja mellől. A család a Fogarasi-havasok tövében él, dombok, erdők ölelésében; külföldi munka után tértek haza – édesanyja kolumbiai származású –, és állattenyésztéssel, mezőgazdasággal foglalkoznak. Alex tehát rakoncátlankodhatott, bizonyára nem is először távozott édesapja mellől, hiszen vidéki legénykeként otthonos már e környéken. Pár perc alatt elcsatangolt, s aztán csak ment, mendegélt az erdőben. A riadt apa, Toma Zerestea jelezte a hatóságoknak, hogy fia eltűnt, s azonnal nagy erőkkel keresni kezdték. Rendőrök, csendőrök, hegyimentők, önkéntesek indultak el a környéken, abban bízva, hogy meg is találják. Alex két éjszakát töltött az erdőben.
Amikor szerdán Mihai Soare repülős tiszt észrevett valamit a helikopterből – a küldetés során a belügyminisztérium légiforgalmi főfelügyelőségének (IGAV) helikopterével repültek, egy hőkamera segítségével pásztázták a terepet, egyebek mellett medvét is észlelve –, eleinte arra gondolt, zacskó lehet az a kékes folt, amit megpillantott. Aztán látta, hogy mégsem az, hanem az eltűnt gyermek integet. Leszálltak a közelben, s gyorsan utána mentek. Alex didergett, de nem hisztizett, s habár ki volt már hűlve alaposan, azt mondta, hogy az édesanyjához szeretne menni. De erre még várnia kellett, előbb csokival és banánnal kínálták, bebugyolálták, s vitték is a helikopterhez. Megmentői, mindazok, akik látták, könnyeiket törölgették. Nagy a Jóisten hatalma, jegyezte meg az egyik falubéli.
Mintha egy feszültséggel halmozott, olykor rémisztő kalandfilm végső, nyugalmat árasztó képsorai lennének. Csakhogy ezt a forgatókönyvet az élet írta, s e történetnek nem csupán a túlélésben jeleskedő kis Alex – azaz Toma Alexandru Zerestea – a főhőse, hanem mindannyian, akik őt kitartóan keresték. Akik bebizonyították, hogy a hatóságok igenis képesek megoldani látszólag megoldhatatlan feladatokat, hogy teljesíteni tudják azt, amit ilyen esetben elvárnak tőlük. Ezt feltétlenül érdemes látni, ezért ők mindannyian elismerést érdemelnek. E szerencsés végkifejlet arra is rávillant, hogy nemcsak szörnyűséget és tehetetlenséget jelent ez az ország, hanem emberi is tud lenni.
Az eltűnt, majd megtalált kisfiú néhány nap alatt ismertebbé és rokonszenvesebbé vált, mint bárki, aki éjt nappá téve azért izzad, hogy népszerűségét felfelé srófolja. Persze, az ötesztendős Alex nem vágyott semmiféle ismertségre, ő csak gyermekként kószált az erdőben. Végül kórházba került, tüdőgyulladással és néhány kullanccsal testén. De jól van. A nagyszebeni gyermekkórház igazgatója szerint azért maradhatott életben, mert nem félt, legalábbis nem úgy érzékelte a veszélyt, mint egy felnőtt. Camelia Grigore úgy látja, a gyermek nem élhetett át olyan mértékű pánikot, mint amilyent egy, az erdőben éjjelre egyedül maradó felnőtt átélne. Túl kicsi ahhoz, hogy felfogja, mi történt vele – vélekedett –, ezért nem retteghetett attól, hogy medve vagy farkas támadhat rá, s az is előnyére vált, hogy a család vidéki gazdaságában sok időt töltött a szabadban.
Némiképp eltekintve eme extrém kalandtól, Alex gyermekkora valójában irigylésre méltó. Hiszen a szabadban cseperedik, és íme mindez előnyére is válik, erősíti. Ám hogy e két nap alatt milyen gondolatok cikázhattak benne, mi kavaroghatott az ő lelkecskéjében, azt az orvostudomány vagy a lélektan ismerői nehezen fejthetik meg. Ez Alex titka marad. Egy olyan kisfiú titka, aki maga a túlélés bajnoka, aki egy blúzocskában kibírt két éjszakát a vadonban, aki fázott ugyan, de még volt ereje megmentőinek integetni, majd lelkesen örülni a banánnak meg a csokinak, s csupán annyit kért, vigyék már az édesanyjához…
A Szeben megyei hegyimentők hordágyra helyezik az erdőben megtalált ötéves kisfiút. Fotó: Facebook / Serviciul Public Județean Salvamont Sibiu
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
