Több év kihagyás után újra megrendezték az Akrofesztet Miskolcon június 2-án, a Miskolci Egyházmegye ifjúsági irodájának (GIF) és bizottságának szervezésében. A központi téma a „mustármagnyi hit” volt.
2018-ban szervezték az első olyan görögkatolikus találkozót Miskolcon, melynek programjai elsősorban a fiatalokat szólítják meg, a mélyebb témák mellett zenével, tánccal, koncerttel, szórakozással, akárcsak egy fesztiválon.
A görög nyelvben az akro határt jelent. Az Akrofeszt szervezői idén is igyekeztek különböző szakterületekről, élethelyzetekből meghívni embereket, hogy több szemszögből megközelítve beszéljenek hitükről, élettapasztalataikról, de a közös határ mindannyiuk esetében az Isten. Az Akrofeszt név oka nem utolsó sorban az, hogy a rendezvény helyszíne az Akropolisz Szabadtéri Színpad.
Az idei Akrofeszt előkészít az egyházmegye jövő évi centenáriumi találkozójára – mondta a rendezvény főszervezője és házigazdája, Salai Szabolcs atya köszöntő beszédében.
A rendezvényen nemcsak a papoktól, hanem kortársaiktól is példát és megerősítést kaphattak a részt vevő fiatalok azzal kapcsolatban, hogyan lehet a lelkiéletükben fejlődni. Mindezek mellett koncert, táncház várta az érdeklődőket.
A program első részében a nap mottójával, a „mustármagnyi hit” témájával foglalkozott a közel kétszáz fiatal, akik szerte a metropóliából, Edelénytől Miskolcon át Sátoraljaújhelyig, valamint Budapestről, Nyíregyházáról és Debrecenből érkeztek.
A rendezvényt Makkai László, a Miskolci Egyházmegye egyetemi lelkésze, a rendezvény helyszínéül szolgáló Görögkatolikus Felsőoktatási és Kulturális Diákotthon igazgatója nyitotta meg, biztatva a fiatalokat a nyitottságra, hogy bátran ismerkedjenek egymással és kerüljenek közelebb Istenhez, aki mindenkit személyválogatás nélkül vár.
A „Rád találtam”, fiatalokból álló evangelizációs csoport, amely hasonló ifjúsági találkozók rendszeres fellépője, Zalaegerszegről érkezett a minifesztiválra. Tanúságtételükkel, zenéjükkel, dicsőítéssel igyekezték a résztvevőket közelebb vinni lelkük legmélyebb vágyához: hogy az Istenre rátalálva, vele együtt legyenek. Az énekes részek között Galambvári Sára, a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium tanulója tett tanúságot az Istenre való találásról, hogyan zajlott, zajlik ez az ő életében.
Majd Holló András kerekesszékes tánctanár beszélt élete nehéz pillanatairól, elmesélte balesetének körülményeit, és mindent, ami ezután várt rá.
A résztvevők hallhattak arról is, hogyan volt jelen Isten élete minden pillanatában. A fiatalok lelkét nagyon megmozgatták András gondolatai, ezt tükrözte a sok-sok kérdés is tanúságtétele végén. Később András táncra is perdítette a kevésbé szégyenlőseket.
Ezután kisebb csoportokba rendeződtek a fiatalok; önismereti és csapatépítő játékokkal folytatódott a program. A csoportvezetők a nap témáját boncolgató mélyebb kérdésekkel is igyekeztek mindenkit szóra bírni.
Az egyes csoportokat lelkiatyák, illetve olyan fiatalok vezették, akik az egyházmegye Malka elnevezésű önkéntes- és közösségszervező-képzésén vettek részt.
Egymásnak immár nem ismeretlenként érkeztek vissza a kiscsoportokból a fiatalok a nézőtérre. Mindegyikük kapott egy-egy követ, amely életük nehézségeit, sebeit jelképezte, s amelyet egy adott pillanatban letehettek a színpadra – az elcsendesedés és ráhangolódás után egymás után mindenki „megszabadulhatott” terheitől.
A nap első részét közös imádság zárta, amely előtt a megérkező Orosz Atanáz miskolci megyéspüspököt nagy tapssal fogadták a fiatalok.
A főpásztor beszédet intézett a fiatalokhoz, kérve a Szentlélek kegyelmét a rájuk váró kihívásokhoz.
A vecsernye végén Orosz Atanáz püspököt egy száz szemből álló csotkival ajándékozták meg a fiatalok. A száz szem az egyházmegye, pontosabban az apostoli kormányzóság százéves fennállását is jelképezi, amelyet jövőre ünnepelnek. Ezzel kérték a fiatalok a főpásztor további imáit az ifjúságért.
A nap második részében különböző sátrakat kereshettek fel a jelenlevők: az egyikben szentírási idézetet húzhattak; kaphattak málnás, bodzás, meggyes „lelkifröccsöt” Dudás György atyától, vagy megtanulhattak csotkit kötni Kiss Máté diakónustól; a Szent Damján sátornál sok mindent megtudhattak a tábor szépségeiről és szervezéséről a Szent Damján-tábor szervezőjétől, Szemerszki Mihálytól.
Késő délután egy kerekasztal-beszélgetésen kérdezte Nagy Luca, a rendezvény egyik szervezője Fedor Péter atyát, az egyházmegye ifjúsági referensét; Dánielfy Gergő színész, énekes, előadóművészt és Fogarasi Botondot, a miskolci jezsuita gimnázium öregdiákját, aki vezetőként maga is fiatalokkal foglalkozik. A beszélgetés a hit erejének kérdését járta körbe, de szóba került a Ferenc pápával való találkozás is.
Majd Fábry Kornél, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója tartott előadást, aki szemléletes, gyakorlati példákon keresztül boncolgatta a hit jelentését. Többek között arra is rávilágított, hogy a hit egyfajta bizalom is egyben.
Este az Akrofesztet Dánielfy Gergő és az Utazók fergeteges koncertje zárta.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »