Akkora hisztit vágott le egy pár egy rendőrautó hátsó ülésén, hogy összesen 13 bűncselekménnyel vádolták meg őket

Akkora hisztit vágott le egy pár egy rendőrautó hátsó ülésén, hogy összesen 13 bűncselekménnyel vádolták meg őket

Akkora hisztit vágott le egy pár egy rendőrautó hátsó ülésén, hogy összesen 13 bűncselekménnyel vádolták meg őket

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség hat bűncselekmény elkövetésével vádol egy harmincöt éves nőt, míg társát hét bűncselekmény elkövetésével – közölte az ügyészség.

Hírdetés

2018 májusában a nő egy luxusautót vezetett ittas állapotban, Röjtökmuzsaj közelében. Amikor a rendőrök vér- és vizeletminta vétel miatt elő akarták állítani, beültették a szolgálati autóba. Ezt nehezményezte a vele lévő társa, egy férfi, aki beült a nő mellé, és nem hagyta magát kiszállítani, a rendőrautó ajtaját többször visszarántotta.

Ezután a férfi nagy erővel ütni kezdte a rendőrautó jobb hátsó ajtóüvegét, ami ki is tört és megvágta az ott álló egyik rendőr kezét és nyakát. A férfit a rendőrök kiemelték az autóból, amit a nő próbált megakadályozni, ezért őt is kiemelték. Eközben a nő ráütött a rendőr kezére is. Ezzel párhuzamosan pedig mindketten becsmérlő szavakkal sértegették a rendőröket.

A sérült rendőr sebei nyolc napon belül gyógyultak. A rendőrautóban keletkezett kár mintegy 130 ezer forintra tehető.

A vádlottakkal szemben hivatalos személy elleni erőszak és négy rendbeli becsületsértés a vád. Emellett az ügyészség a nőt ittas állapotban elkövetett járművezetéssel, a férfit rongálással és könnyű testi sértéssel is vádolja. A büntetési tétel mindkettejük vonatkozásában hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »