Akinek a lengyelek az egységes országukat köszönik

Nyolcvanegy éve, 1935. május 12-én halt meg Józef Pilsudski lengyel marsall, államfő, aki meghatározó szerepet játszott a két világháború közötti Lengyelország életében, hazájában a független, modern lengyel állam megteremtőjét tisztelik személyében.

A litvániai Zulowo (ma Zalavas) faluban született 1867. december 5-én. A település az 1795-ig fennálló lengyel-litván államszövetség területén volt, majd Lengyelország harmadik felosztása után – amely 123 évre eltüntette az országot a kontinens térképéről – Oroszország uralma alá került. Az elszegényedő nemesi családba második fiúgyermekként érkező Pilsudski taníttatására anyja nagy súlyt helyezett, a hatalom oroszosító politikája ellenére mindent megtanult a lengyel kultúráról, történelemről és nyelvről.

A harkovi orvosi egyetemre járt, de 1886-ban felfüggesztették, mert részt vett a diákok szervezkedésében. A következő évben a III. Sándor cár meggyilkolására szőtt összeesküvés hamis vádjával letartóztatták, és Szibériába száműzték. Csak 1892-ben térhetett haza, a száműzetésben szerzett betegségeiből sohasem gyógyult ki teljesen. 1893-ban belépett az újonnan megalapított Lengyel Szocialista Pártba, melynek hamarosan vezetője lett. A párt általa szerkesztett illegális lapja a lengyel függetlenség gondolatát hirdette. A cári rendőrség elől bujkálnia kellett, 1900-ban elfogták és elmegyógyintézetbe zárták, de sikerült megszöknie és az akkor Ausztria-Magyarországhoz tartozó Galíciába jutnia.

1904-ben létrehozta a szocialista párt fegyveres szárnyát, amely több alkalommal próbált meg felkelést kirobbantani, a mozgalom anyagi alapját 1908-ban többek között egy postavonat kirablásával teremtették elő. Pilsudski a lengyel függetlenség legfőbb akadályát Oroszországban látta, és osztrák területen létrehozott, mintegy tízezer fős félkatonai alakulatai a központi hatalmak oldalán harcoltak az orosz hadsereggel szemben.

A központi hatalmak 1916-ban deklarálták egy félig autonóm lengyel állam megalakulását, abban a reményben, hogy még több lengyel fog fegyvert a keleti fronton. Pilsudski, aki az ideiglenes Államtanácsban a hadügyminiszteri és főparancsnoki tisztséget kapta, előre látva a németek vereségét, 1917-ben megtiltotta katonáinak, hogy esküt tegyenek a központi hatalmakra. A hatóságok ezért letartóztatták, egységeit feloszlatták és betagolták az osztrák-magyar hadseregbe.

A börtönből 1918. november 8-án, három nappal a német kapituláció aláírása előtt szabadult, a német hatóságok különvonattal szállították haza. November 11-én a Régenstanács a lengyel fegyveres erők főparancsnokává nevezte ki, két nappal később deklarálták a független lengyel állam, az első Lengyel Köztársaság létrejöttét. Pilsudski hamarosan az ideiglenes köztársasági elnöki címet is megszerezte. A nyugati hatalmak kezdetben gyanakvással tekintettek rá, mert a háborúban a vesztes központi hatalmak oldalán harcolt, de 1919 elejére elnyerte bizalmukat.

Az első világháborút lezáró versailles-i béketárgyalásokon, ahol ő képviselte Lengyelországot, rendezték az északi, déli és nyugati határok ügyét. A megoldatlan keleti határok miatt 1920-ban kirobbant a lengyel-bolsevik háború, melynek során a Vörös Hadsereg offenzíváját csak Varsó közelében sikerült megállítani. Az ellentámadásba lendülő lengyel hadsereg elfoglalta Fehéroroszország és Ukrajna nagy részét, amit az 1921-ben Rigában megkötött béke elismert.

Pilsudski 1922-ben alulmaradt az elnökválasztáson, és 1923-ban a hadsereg főparancsnoki tisztségéről is lemondott. Három visszavonultságban töltött év után, 1926 májusában katonai puccsot hajtott végre. A szejm felajánlotta neki az elnöki tisztséget, de ő ezt visszautasította, csak a hadügyminiszteri posztot vállalta el. A következő kilenc évben lényegében diktátorként vezette Lengyelországot. Az elnöki rendszer híve volt, az általa elfogadtatott alkotmány csökkentette a parlament és a szenátus hatalmát, miközben növelte a köztársasági elnökét és a kormányét. Ellenzékével kemény kézzel bánt, a lakosság harmadát kitevő kisebbségeket békés úton akarta asszimilálni. Külpolitikai téren a lengyel függetlenség biztosítása érdekében a nyugati hatalmak szövetségét kereste, s mindkét hatalmas szomszédjával, a Szovjetunióval és Németországgal is megnemtámadási szerződést írt alá.

Józef Pilsudski 1935. május 12-én Varsóban halt meg, a krakkói Wawelben temették el. Alakját már életében legendák övezték, de a második világháború után, a kommunista Lengyelországban kedvezőtlen képet festettek róla. A történettudományban megítélése ellentmondásos, a lengyel köztudat azonban nemzeti hősnek tekinti.

MTI – www.mult-kor.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »