…Hogy a Föld óceánjainak mely partján lévő technológiai nagyhatalom érjen el vezető pozíciót az információ megszerzésében, valamint az emberek gondolkodásának manipulálásában történelmi értelemben, egyáltalán nem részletkérdés. Mert az okostechnikák és az internet világában felmérni sem lehet, hogy milyen könnyű hozzáférni bármilyen adathoz. Még Angela Merkel is meglepődött, amikor kiszivárgott, hogy bár nem kínai, hanem amerikai NATO-szövetségese rendszeresen gyűjtött vele kapcsolatos bizalmas információkat. Szóval csak az nem elérhető ily módon, akinek nincs semmilyen kommunikációs eszköze, és az internetről még hírből sem hallott. Mindig gond az ellenőrizhetetlen technikai beépülés vagy a klasszikus ügynöki úton szerzett információ…
A KÉMKEDÉS MODERN FORMÁI
Földi László
„Ha ismerjük az ellenséget és ismerjük magunkat is, akkor száz csatában sem jutunk veszedelemre; ha azonban nem ismerjük az ellenséget, csak magunkat ismerjük, akkor egyszer győzünk, másszor vereséget szenvedünk; és ha sem az ellenséget, sem magunkat nem ismerjük, akkor minden egyes csatában feltétlenül végveszély fenyeget bennünket.”
(Szun-ce kínai hadvezér)
Néhány napja Lengyelországban kipattant egy kémkedési ügy, amelyben kínaiakat vádoltak azzal, hogy meg nem engedett tevékenységet folytattak. Ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok és több NATO-ország jelezte gyanúját, hogy Kína kötelezi az elektronikai cégeit – így a Huaweit is –, hogy működjenek együtt a kínai titkosszolgálatokkal. Praktikusan arról van szó, hogy a távol-keleti technológiai cégnek olyan számítástechnikai eszközöket kell gyártania, melyek egyéb másodlagos rendeltetést is betölthetnek. Például egy Huawei gyártmányú okostelefon nemcsak a felhasználónak, de a felhasználóról is képes adatokat szolgáltatni úgy, hogy az érintett erről nem szerez tudomást. Ez ma már csupán megfelelő kémprogram kérdése. A nyugati világ felháborodásának azonban kettős oka van. Az egyik, hogy a tiltakozók között vannak, akik már saját maguk is megtették ezen lépéseket, vagyis nemzetbiztonsági érdekből kötelezték saját országuk mamutcégeit, hogy kettős funkciós elektronikai eszközöket dobjanak piacra.
Legutóbb 2017-ben derült fény arra, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a brit titkosszolgálattal, az MI5-val együttműködve kifejlesztett egy Síró angyal névre keresztelt programot, amelynek segítségével internetkapcsolattal rendelkező, meghekkelt tévékészülékek és okostelefonok kameráit és mikrofonjait használhatták adatgyűjtésre. Az opponálók másik köre azokból tevődik össze, akiknek még nem jutott eszébe ez a megoldás. Hogy nem a kínaiak – bár több ezer éves kreativitással megáldott nép – találták fel elsőként a távolról irányított lehallgatásra alkalmas eszközöket, az teljesen biztos. Egyfelől lényegesen később kapcsolódtak be a modern kommunikációs eszközök gyártásába, másrészt a kínaiak eleve ipari kémkedéssel beszerzett tervek alapján kezdtek saját eszközöket fejleszteni és gyártani. Mindebből az következik, hogy a kínai fejlesztések még sehol sem voltak, amikor ezek a speciális alkalmazásra képes gépek már gyűjteni kezdték a célirányos, illetve az úgynevezett „halászott” információkat.
A kiberháború és a big data korát éljük. A XXI. század technológiai környezetében hihetetlenül nagy mennyiségű adat áramlik a hálózatokon, a modern infokommunikációs eszközök, adattároló és feldolgozó rendszerek pedig valós idejű kiértékelést tesznek lehetővé. Ebből következik, hogy az információk megszerzése messze előtte jár az ellene való védekezés képességének. Tényszerű, hogy mi magunk, egyszerű felhasználók is segítjük és támogatjuk ezt a tendenciát, hisz egyre fejlettebb eszközökre cseréljük elavult, korábbi gépeinket: úgymint okostelefonok, laptopok stb. Mire hát a felzúdulás lengyel honban a kínai technológiákat alkalmazók irányába?
Könnyű belátni, hogy mikroszinten üzleti konkurenciaharc áll a háttérben, mert a kínai telefonok gyártóinak stratégiája az egyre olcsóbb és versenyképes készülékek piacra vezetése. Ezzel viszont dollármilliárdokat buknak a versenytársak, például az amerikai gyártók. A makroszintű kihívás viszont nagypolitikai stratégiát érint, mondván, akié az információ, azé – persze csak részben – a hatalom.
Hogy a Föld óceánjainak mely partján lévő technológiai nagyhatalom érjen el vezető pozíciót az információ megszerzésében, valamint az emberek gondolkodásának manipulálásában történelmi értelemben, egyáltalán nem részletkérdés. Mert az okostechnikák és az internet világában felmérni sem lehet, hogy milyen könnyű hozzáférni bármilyen adathoz. Még Angela Merkel is meglepődött, amikor kiszivárgott, hogy bár nem kínai, hanem amerikai NATO-szövetségese rendszeresen gyűjtött vele kapcsolatos bizalmas információkat. Szóval csak az nem elérhető ily módon, akinek nincs semmilyen kommunikációs eszköze, és az internetről még hírből sem hallott. Mindig gond az ellenőrizhetetlen technikai beépülés vagy a klasszikus ügynöki úton szerzett információ.
A dolog kezelhetetlenségének a lényege viszont, hogy a múltban ilyen eszközök és módszerek kizárólag a speciális szervek – titkosszolgálatok – birtokában lehettek. Munkájukat pedig törvények és szigorú belső szabályok tartották keretek között. A szolgálatok struktúráján belül az operatív és bizalmas információk kezelése és hozzáférése rendkívül szabályozott módon működik. Napjainkban viszont óriási a trendváltás – a politikai akaratnak megfelelően –, hisz a lehallgatásra és manipulálásra alkalmas eszközpark bárki számára hozzáférhető. Hatalmas üzlet lett a törvények kijátszása azzal, hogy a gyártók tudatosan készítenek drága és mindenre alkalmas eszközöket civil felhasználásra. Az emberek többsége persze nem él vissza a potenciális lehetőséggel, még akkor sem, ha a legmodernebb eszközzel is rendelkezik.
Vannak azonban spekulatív szervezetek, amelyek komoly anyagi háttérrel társadalmaink szétverésében érdekeltek. Folyamatos manipuláció alatt tartják a közvéleményt, és a technika segítségével – persze törvények fölött – mérhetetlen hatalomra tesznek szert. Állami szinten az országok egymás között moderálhatják a folyamatot, például kínai fejlesztő mérnököket (technológusokat) utasíthatnak ki Lengyelországból vagy bárhonnan. De az az igazi veszély, amikor hataloméhes mikrorendszerek és azok irányítói szabadon garázdálkodhatnak. Ma ugyanis ez történik. E nemkívánatos helyzetek kivédésére kiképzett egységek felvehetik velük a harcot, de az elhúzódó operatív megoldás már nem elégséges. Sokkal drasztikusabb intézkedések kellenének a kialakult helyzet normalizálására.
Példának okáért, az internet szabadosságát – ha már megszüntetni nem lehet – közös nemzetközi akarat mentén kellene látványosan és egyértelműen visszaszorítani, egy kezelhető és főként ellenőrizhető szintre. Nem lehet tudni, hogy elértük-e már a 24. órát, de az biztos, hogy a visszaszámláló megállíthatatlanul ketyeg, miközben az okoseszközök csöndben dolgoznak.
Fogy az idő!
(MI)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
