Egészen különleges hangulatú, varázslatos élményben lehetett részük azoknak, akik jegyet váltottak az öt év után újra hazánkba látogató kanadai énekesnő, Loreena McKennitt virágvasárnapi koncertjére. Terítéken az életmű kulcsalbuma, a The Visit volt, amely teljes egészében elhangzott a második félidőben.
S hogy miféle kerek évforduló alkalmából történt ez, tulajdonképpen felesleges is firtatni (a jeles lemezanyag tudniillik 1991-es): igazából bármilyen ürügy megfelelő arra, hogy a csodás hangú, több hangszeren játszó, s a hatvanas éveiben is példás fittséggel muzsikáló énekesnőt élőben hallgathassuk. Az ír és skót szülőktől származó, a kelta zene gyökereit máig kutató énekesnő amúgy sem a látványos külsőségekre épít, inkább magára a zenére koncentrál zenekarával a színpadon.
Mostani európai turnéja azért is különleges, mert pályafutásának talán legnagyobb sikerére tekint vele vissza: három korábbi nagylemez után a The Visit című album hozta meg McKennitt számára a szakmai és közönségsikert. Ne feledjük: akkoriban még előtte jártunk az ezredforduló nagy popkulturális kelta-divatjának, amelynek áldásait az énekesnő egy súlyos magánéleti tragédia miatt alig élvezhette. Bárhogy bővült is (és bővülhet még) ezután az életmű, úgy érzem, a The Visit mindenképpen központi helyet foglal el benne: McKennitt itt már teljes magabiztossággal ötvözi a kelta gyökerű ír népzenét a saját invenciójával és amerikai folkhatásokkal, egyedi hangulatot teremtve. A sajátos, kizárólag az énekesnőre jellemző hangzáskép áttetsző, az arányok a helyükön vannak, felsorakozik néhány megzenésített költő (ezúttal Tennyson és Shakespeare), s az egész lemez őriz valami olyasféle rejtélyes ősiséget, ami azonnal rabul ejti a hallgatót. Nem véletlen, hogy a rá következő lemezeken már ez a kiteljesedett összkép gazdagodik tovább mediterrán (The Mask and Mirror, 1994) és keleti (The Book of Secrets, 1997; An Ancient Muse, 2006) hatásokkal. A korszakban egymás után megjelenő egyéb (gyakran felszínes szinkretizmussal kibélelt) világzenei produkciókkal szemben McKennitt szintetizál: fölényes stílusérzékkel illeszti be alapvetően európai folk alapokon álló muzsikájába az egymástól gyakran térben és időben is távol eső kultúrák zenéit.
A koncert első valódi meglepetése nem is a visszafogott külsőségek, a diszkrét gyertyafény vagy a megragadó egyszerűség volt, hanem az, hogy McKennitt milyen megkapó bájjal és őszinte lelkesedéssel fogott bele zenekarával a közös muzsikálásba. S a hangja… Ez a csodálatosan szárnyaló, ezerszínű, mégis jellegzetesen egyéni orgánum mit sem kopott az évtizedek során! Döbbenetes élmény felfedezni pontosságát, törékenységét és hajlékony játékosságát, miközben énekesnőnk teljes természetességgel kíséri magát hárfán vagy zongorán. McKennitt játékát szerény alázattal támasztotta meg csapata – senki sem akart a frontember elé férkőzni –, és szemmel látható volt a közös zenélés felszabadultsága. S itt következett számomra a következő meglepetés: a zenekar a koncert során semmilyen ütőhangszert nem használt. Ez még az alapvetően lírai hangoltságú életmű ismeretében is meglepő, főként úgy, hogy McKennitt olykor szereti egzotikus ütős szólamokkal fűszerezni a dalait. Az utóbbiak ezúttal hiányoztak, ennek következtében a hárfa és a zongora lépett elő tempót adó hangszerré, jótékony többletenergiákat kölcsönözve a szerzeményeknek.
A koncert első felében felhangzó életmű-keresztmetszet során békében megfért egymás mellett régi és új, hangos és halk, szilaj és andalító – s egy-egy rövid történet, melyet McKennitt a számok között osztott meg a közönséggel. Már ekkor az előadás egyik fénypontja volt az összeszokott hegedű-cselló duó, amely folyamatos, jobbára gondosan megírt szólamokkal gazdagította a hangszerelést, olykor játékos rögtönzéseknek is helyet adva. A koncert második részében aztán belekezdett a zenekar a The Visit első taktusaiba, új energiákat adva a hallgatóságnak. Az album kilenc dala valóban életre kelt az előadásban: különösen emlékezetesnek bizonyult a Greensleeves friss, üde feldolgozása, a The Lady of Shalott csendes drámaisága és a The Old Ways rockos lendülete. Loreena McKennitt két ráadással búcsúzott lelkes közönségétől, s mire a Dante’s Prayer utolsó hangjai is elnémultak, csöndes megrendültség lobogott a teremben.
Loreena McKennitt: The Visit Revisited – Anniversary Tour, Budapest, MVM Dome, 2024. március 24.
Szerző: Paksa Balázs
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. április 14-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
