Aki még eddig nem látta, nem hallotta volna: Toroczkai Lászlónak a Jobbik tisztújító kongresszusán elhangzott, de a párt által ezidáig hivatalosan közzé nem tett felszólalása

Ugyan Toroczkai László joggal várta, hogy a tisztújító kongresszuson elhangzott beszédének hivatalosan is rögzített változatát adja közre a Jobbik médiája, ezt a mai napig nem tette.

Nos, hallva és látva az elhangzottakat, talán nem is kell csodálkozni azon, hogy ezzel az összefogott, kritikus, de mégis tárgyilagos és egyenes beszéddel az akkor még alelnöki minőségében szereplő Toroczkai nem nyerhette el a vezetőség tetszését. Jól átgondolt beszéde, retorikai eszközrendszere világosan bemutatja karizmatikus egyéniségét.

Látva és hallva Toroczkai Lászlót úgy gondoljuk, érthető, hogy a Jobbik átfordult irányvonalát képviselő vezetők joggal tartottak és tartanak a mai napig is az ásotthalmi polgármester karakán személyiségétől, aki képes a valódi nemzeti radikális gondolatokat maguknak valló tagok közös zászló alá gyűjtésére.

Hírdetés

A beszédet az egyik küldött rögzítette mobiltelefonjával. Ezért nézzük el, hogy a minőség mind hangban, mind képben nem a legtökéletesebb, de a lényeget mindenképpen jól áthozza. Köszönet érte a rögzítőnek. A felvétel eredetileg Toroczkai László Facebook oldalán  lett közzétéve.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »