Aki magyar volt, az mind büszke lehetett

Bevezető

Kanada 150 éves születésnapját a magyarok együtt ünnepelték a kanadaiakkal. A FILI elsöprő sikert aratott Kanadába. Be kell ismerni, hogy az Orbán-kormány szorosra fűzte a kanadai – magyar barátságot. Mi kanadai magyarok a saját hazánkként szeretjük Kanadát. Kanada NATO szövetségesünk, és az egyik legjobb őszinte barátunk. Szeretettel:

Csokai János magyar – kanadai állampolgár. 

A turnéról részletesebben:

Hazajött Kanadából a Gyerekfili, Haáz Sándor tanár urat kifaggattuk a nagy turné részleteiről.

Hírdetés

Tizenkét napos turné alatt hódította meg Kanadát a szentegyházi Gyermekfilharmónia 127 tagja. A 35 éves együttes képviselte a magyarságot Kanada 150. születésnapján Torontóban. Hosszas előkészületek után 13 felnőtt kísérővel indultak útnak angol és francia dalokkal a tarsolyukban, és lelket öntöttek a világ másik felére vándorolt honfitársainkba.

Most jutott el először a Fili a tengeren túlra. Hogyan sikerült ezt megvalósítani?

Úgy, hogy a nagyon sikeres brüsszeli filmünk megjárta Kanadát. Farkas Antal készített a 2011-es turnéról egy egyórás anyagot, annyira friss és szemléletes, nagyon jól sikerült film volt, hogy a magyarországi televízió is többször leadta. Farkas Antal barátja, Maros Zoltán pedig tévésként betette a kanadai szórásba is, elkészült egy rövidített változat angol felirattal, óriási érdeklődésnek örvendett a kanadai magyarság körében. Tehát Kanadában így jelent meg a Fili először, virtuális úton.

Aztán később a Kanadai Magyarokért Egyesület vezetője, Takács Kati néni három és fél évvel ezelőtt ide látogatott, felvette velünk a kapcsolatot és meghívott. Sokszor jött még, rengeteget levelezett, sokszor próbált rábeszélni. Számunkra akkor a kanadai utazás elképzelhetetlennek tűnt. Folytatás: ITT

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Beszámoló, Esemény, Zene


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »