Akasztófák helyett – letölthetők portálunkról Prónay Pál naplórészletei

1963-at írunk. Vége a Rákosi-korszaknak, az 1956-os forradalomnak, az azt követő megtorlásoknak is, a korai Kádár-korszak a kényelmes, de szellemileg annál pusztítóbb fridzsider-szocializmus ingoványos talajára tereli a magyarságot. Mármint a köznépet. A kulturális életben – beleértve a humán tudományokat is – folytatódik a diktatúra legelnyomóbb formája, persze csak azok számára, akik látszat helyett tényleg a rendszer ellenségei voltak.

Ilyen körülmények között látott napvilágot 1963-ban a kissé színpadiasra sikeredett A határban a Halál kaszál címmel ellátott kvázi Prónay-életrajz, jobban mondva egy feljegyzésekből, visszaemlékezésekből álló gyűjtemény, melyet Prónay 1943-44-ben vetett papírra.

A név, illetve a baljós, akasztófákkal teli borító természetesen nem a véletlen műve. A cím utalás a „fehérterror bűntetteire”, az akasztófák pedig ennek gyakorlati megvalósítására.

Mindez nem csak utalásként jelenik meg, Pamlényi Ervin kommunista történész egy olyan, közel 50 oldalas előszót írt a kötethez, hogy az a legsötétebb Rákosi-időszakban is megállta volna a helyét. Ez pedig kiválóan alátámasztja, amit írtam, vagyis, hogy mennyire nem cserélődött ki a garnitúra a kulturális élet egyes területein, de most ne szakadjunk el az akasztófáktól.

Pamlényi bevezetését jómagam végigszenvedtem – már csak azért is, hogy megfelelő képet tudjak alkotni róla, – de az egyszeri olvasónak az ilyen szintű szellemi kútmérgezést nem ajánlom, csak azoknak, akik eléggé elszántak ahhoz (no meg elég idejük van), hogy kihalásszák belőle a fontos információkat. Hogy mégis mi lehet fontos egy 61 éves marxista szellemi maszturbációból, mindjárt rátérek, de előtte hadd adjak egy kis ízelítőt ebből a bevezetésből:

Nos hát, éljen az objektivitás, melyet ennek a szellemi toprongynak a liberális-neomarxista örökösei istenítenek. A bevezető első pár oldala szinte csak ilyen, történészhez nem méltó firkálmányokkal van tele, utána néha-néha azért rátér a konkrét korszakra is, mi meg arra, amit az előbb írtam a fontosságról.

Prónay befeketítésén túl a kiadvány célja, hogy marxista szemszögből ábrázolja a két világháború közötti korszakot. Ennek alapvetése – mely Pamlényinél is kiviláglik –, hogy a korabeli szélsőjobboldal (a nemzetiszocialistát Pamlényi következetesen nem használta) kritikái ellenére a Horthy-korszak teljes egészében „fasisztoid” volt, eltérések nem világnézetben voltak, hanem a fasizmus megvalósítását képzelték el másképp. Erre remek példa a bethleni konszolidáció, mely idejében Prónay is befolyásos ember volt még. Pamlényi szerint hiába Prónay kritikája a Bethlen-féle megalkuvók felé, a marxista történész szerint a konszolidáció is a „fasizmust” képviselte, csak „eladhatóbb” formában. Ezen logika mentén Bethlen István nem az elvi különbségek miatt számolt le a nemzeti és szociális szegedi gondolattal, hanem más úton képzelte el „a nagybetűs fasizmus” megvalósítását. Tekintve, hogy milyen álnok módon számolt le Bethlen (és köre) ezekkel az ellenforradalmi csoportokkal (politikai működésének utolsó pillanatáig a nemzetiszocializmus kérlelhetetlen ellensége volt), a marxista Pamlényi feltételezése teljességgel abszurd, és akkor még nem is beszéltünk arról, ami egy átlagember szájából is szánalmas, de történészéből egyenesen bűn: Magyarország esetében a fasizmus szót használni mint a korszak fő ideológiai vonulata.

Mindezzel pedig még egy probléma is van, nevezetesen hogy Pamlényi fő tézise végig erre épül, ha éppen nem a „véreskezű Prónayt” gyalázza.

No, de miért írtam én erről augusztus első napjaiban, amikor éppen egy bárban kellene hűsölnöm valami jó sör mellett?

Olvasónk könyvtárában megtalálható a szóban forgó mű, és digitalizáció útján minden kedves olvasónk számára elérhetővé tette. Ehhez azonban gondoltuk, hogy a gyalázatos marxista előszó mellé nem ártana pár gondolatot hozzáfűzni egy másik nézőpontból sem.

Megvallom őszintén, hogy dacára az érdekes fejezeteknek, A határban a Halál kaszál – Fejezetek Prónay Pál naplójából című kötethez hasonló memoárokat nem azért nem szeretem, mert ne lenne forrásértékük, hanem azért, mert a szakma a naplókkal, személyes feljegyzésekkel tud a legjobban visszaélni, ha rossz kezekbe kerül a nyersanyag. Szinte lehetetlen utánajárni, ha a történész szándékosan kihagy egy-egy félmondatot, vagy olyan döntő jelentőségű gondolatot, mely alapjaiban befolyásolná az ominózus személyről kialakított képet. Ez az eshetőség pedig 1963-ban, egy ellenforradalmi történelmi személyiség esetében halmozottan fennáll.

Pedig pótolhatatlan oldalról tudja a történelmet megvilágítani egy-egy memoár. Friss példám is van, Petrusz Tibor önéletrajzi ihletésű kötete, mely egészen biztosan jó szerkesztői kezekben látott napvilágot.

Azonban, ha lefejtjük a naplóról a marxista mocskot, és nem tántorítanak el a helyenként kissé tényleg kaotikus, rengeteg személynévvel tűzdelt feljegyzések, akkor elénk tárul Prónay Pál eseménydús, mozgalmas élete, vagy legalábbis az a szelete, ahogyan ő magát látta. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, így a visszaemlékezést szükséges kellő történelmi tájékozottsággal, kritikai érzékkel kezelni (különösen igaz ez, amikor valaki saját személyének jelentőségét ábrázolja mások ellenében), de az egészen biztos, hogy Prónay Pálnak, a XX. század egyik nagy magyar alakjának útját nem a zabolázatlan terror és a megszámlálhatatlan akasztófa jellemezte.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Utóhang: Tudta, hogy a marxista történész Pamlényi Ervinnek mind a mai napi emléktáblája van a XI. kerületben? A gazdasági rendszerváltás mellett a szellemi is elmaradt.

A kötet a képre kattintva tölthető le: