Nézzünk rá kicsit alaposabban, ki is ma az európai Bizottság vezetője, tanulságos lehet. Akadnak német politikusok, akik alávetik magukat az USA-nak vagy a nyugati hegemónia fenntartására játszanak. És aztán vannak ilyenek, akik láthatóan személyes hadjáratot vezetnek. Ezen utóbbiakhoz tartozik Ursula von der Leyen.
Nézzünk rá kicsit alaposabban, ki is ma az európai Bizottság vezetője, tanulságos lehet. Akadnak német politikusok, akik alávetik magukat az USA-nak vagy a nyugati hegemónia fenntartására játszanak. És aztán vannak ilyenek, akik láthatóan személyes hadjáratot vezetnek. Ezen utóbbiakhoz tartozik Ursula von der Leyen.
Amikor Ursula von der Leyen manapság ukrán zászlónak öltözve jelenik meg, és az “indokolatlan orosz támadóháborúról” mesél, nem szabad elfelejteni, hogy milyen keményen próbálta Németországot a kezdetektől fogva belerángatni az ukrán polgárháborúba. Míg Angela Merkel legalább még úgy tett, mintha békét akarna, addig von der Leyen, akkori német védelmi miniszter a KSK-t a fronton akarta látni.
Hivatali ideje elsősorban a tanácsadó cégeknek adott nagyvonalú szerződéskötések és a Gorch Fock vastagon túlárazott felújítása miatt emlékezetes. De az ukrajnai polgárháború alakulásának kezelése legalább annyira kétes volt, és végül ugyanolyan megmagyarázhatatlan maradt, mint a pénzügyi ügyletei. Úgy tűnik azonban, hogy a német médiának nem érdeke felidézni ezeket az eseményeket.
Az első nagyobbfajta esete egészen elképesztő. Végül is az akkori tudósítások szerint az EBESZ-megfigyelők “elrablásáról”, “túszejtéséről” volt szó Szlavjanszkban. A történet egy hétig uralta a címlapokat – hogy aztán a végén nyomtalanul eltűnjön.
A történet 2014. április 25-én kezdődött. Ezen a napon egy Axel Schneider nevű német ezredes vezette nemzetközi tisztikar fogságba esett egy Szlavjanszk melletti milíciai úttorlasznál. Állítólag az EBESZ megfigyelői voltak; az EBESZ ezt még aznap cáfolta, de a német média ezt a cáfolatot valahogy soha nem vette át. Schneider két nappal korábban interjút adott, amely szerint azért volt a helyszínen, hogy ellenőrizze az ukrán hadsereg műveleti képességét. A valóságban katonai tanácsadó volt.
Két nappal az őrizetbe vételük után sajtótájékoztatót tartottak Szlavjanszkban. Világossá vált, hogy a teljes csapatot, amely állítólag a fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi dokumentum alapján utazott a helyszínre, civilben fogták el. Az állítólagos EBESZ-buszon pedig, a szervezet szokásaival szöges ellentétben, csak egy kézzel írt kartonpapír felirat volt a szélvédő mögött: “EBESZ”. Ráadásul volt egy térképük is ezekről az útakadályokról. Azt sem tisztázták utólag, hogy miért erre a területre és miért civilben utaztak. Ez utóbbi tény a lehető legfurcsább, mivel a bécsi dokumentum előírja az egyenruhát és névtáblát, és a háborús törvények szerint az ellenséges vonalak mögött civil ruhában elfogott katonákat nem védi a Genfi Egyezmény, mert kémnek minősülnek.
Függetlenül attól, hogy valaki már akkor háborúnak látta-e a helyzetet vagy sem, ez a viselkedés rendkívül meggondolatlan és talányos volt. Az a tény, hogy az egész csapatot a szlavjanszki sajtótájékoztatón “vendégként” és nem “fogolyként” mutatták be, jelezte, hogy a háborús jognak ez a részlete is szerepet játszott. Ha a kérés, hogy civil ruhában utazzanak, a német védelmi minisztériumból érkezett (ami nyilvánvaló, hiszen Schneider volt a legmagasabb rangú), bár aligha parancs formájában, akkor ezt a buszt szándékosan küldték csapdába. Valószínűleg azzal az elvárással, hogy az utasokkal úgy bánnak majd, ahogy a háborús jog szerint a kémekkel bánhatnak.
A Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Szlavjanszk közötti tárgyalások végül egy hét után a csoport szabadon bocsátásához vezettek. Furcsa módon ezután nem vetette rá magát a média a szereplőkre, noha már akkor is mindent megtettek a donbásszi felkelés démonizálására; az ember szinte várta, hogy a téma és a résztvevők az azt követő hetekben egyik talk show-ból a másikba kerüljenek. De a foglyok visszatérésével az egész történet egyszer s mindenkorra eltűnt a médiából.
Nem meglepő, hogy Szlavjanszk – amelyet már akkoriban is lőttek az ukrán hadsereg helikoptereiből, ahol a bevezető utaknál rendszeresen összetűzések voltak, és amelyet már megszórtak a támadást bejelentő röplapokkal – idegesen reagált a csoportra. A Jobboldali Szektor, az ukrán nácik tagjait már többször is elfogták a városban. Néhány nappal az odesszai horror előtt a donbassz lakossága és a kijevi puccskormány közötti konfrontáció már a polgárháború küszöbén állt – de még mindig meg lehetett volna akadályozni.
A német médiában a “túszejtők” elleni hangulatot óriási mértékben felkavarták. És Ursula von der Leyen volt akkoriban a német védelmi miniszter, aki követelte, hogy a KSK-t küldjék be a túszok kiszabadítására. Ha az ő akarata érvényesült volna, Németország már a kezdetektől fogva közvetlenül részese lenne az ukrán polgárháborúnak.
Ezt az akkori követelést akár botlásnak is tekinthettük. Legalábbis ha elfelejtjük a történetet övező összes furcsaságot, amelyek arra utalnak, hogy a német ügynökségek már részt vettek a helyzet kialakításában. Egyébként arról is beszámoltak, hogy a konvoj, amely végül Moszkvába vitte a kiszabadult foglyokat, ukrán tűz alá került; ez a részlet sem került be a német sajtóba.
Hogy mennyire pontos volt ennek a csoportnak a kémekként való besorolása, az néhány héttel később vált nyilvánvalóvá. Amikor kiderült, hogy nemcsak a BND készítette fel a csoport nyugati tagjait, hanem az amerikai katonai hírszerző szolgálat, a DIA is felkérte a Bundeswehrt, hogy továbbítsa feléjük az eredményeket. Ugyanakkor ez a kérés bizonyítja, hogy a német részvétel az akkori ukrajnai fejleményekben erősen vetekedett az USA-éval.
Nem ez volt azonban az egyetlen alkalom, amikor Ursula von der Leyen különös buzgalmat mutatott, hogy valahogyan német csapatokat szállítson Ukrajnába. 2014 őszén, miután az első minszki megállapodás az ideiglenes tűzszünethez vezetett, kijelentette, hogy az EBESZ német csapatokat kért fel békefenntartónak. Kétszáz ejtőernyősnek kellett felkészülnie a bevetésre. Ebben az esetben is napokba telt, amíg az EBESZ cáfolata, miszerint soha nem kért német csapatokat, eljutott a német sajtóhoz. Érdekes lábjegyzet ehhez a próbálkozáshoz, hogy a von der Leyen által a küldetésre való felkészülésre vezényelt 200 ejtőernyős közül egy már az első napon beteget jelentett, és az akkori sajtó szerint a donbásszi milíciáknál jelentkezett újra.
Még ha von der Leyen mindkét kísérlete, hogy Németországot közvetlenül bevonja az ukrajnai háborúba, kudarcot vallott, mégis nagyon sokatmondó, ha meg akarjuk ítélni, milyen szerepet játszik ma ez a nő az EU Bizottság elnökeként. Ma semmivel sem békésebb, mint nyolc évvel ezelőtt. Az, hogy éppen őt tették meg a szankciók úrnőjének, aligha lehet véletlen. A nepotizmusra való hajlamán kívül a legkiemelkedőbb jellemzője az Oroszországgal szembeni ellenséges hozzáállása.
Dagmar Henn, RT-DE
Hunhír.info (Fordította: S. Sz.)
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
