Ajvékolnak a zsidók: már a húszik is „nácik”

Ajvékolnak a zsidók: már a húszik is „nácik”

Júniusban az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) jelentést tett közzé, amelyben kiemelte a húszi támadások hatását a vörös-tengeri kereskedelmi hajózásra. A jelentés lesújtó beszámoló arról, hogy Washingtonnak nem sikerült megvédenie a világ egyik legfontosabb vízi útvonalának kritikus tranzitfolyosóit. A Biden-kormányzat rögtönzött haditengerészeti koalíciója, amelyet Prosperity Guardian hadműveletnek neveztek el, nemhogy nem tudta biztosítani a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását a Vörös-tengeren, de még rontott is a helyzeten.

A húszik finomhangolták katonai műveleteiket, miközben egyre hatékonyabb fegyverekkel bővítették arzenáljukat. Röviden, megmutatták, hogy egy militáns csoport aszimmetrikus stratégiák végrehajtásával költséges büntetéseket szabhat ki ellenségeire. Az amerikai kormány saját elemzése szerint Biden vörös-tengeri politikája csúfos kudarcot vallott. A konténerszállítás 90 százalékkal csökkent, miközben a biztosítási díjak, az üzemanyagköltségek és a „kihajózott extra mérföldek” az egekbe szöktek. Az egész jelentésben nyoma sincs az optimizmusnak. A húszik lényegében minden stratégiai céljukat elérték, míg Washington beavatkozása semmit sem ért el.

A húszik elszánt és félelmetes ellenségnek bizonyultak. Öt hónappal az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásainak sorozata után, amelyek célja a képességeik „megzavarása és lebontása” volt, rendszeresen arra kényszerítik az Egyesült Államok vezette különleges egységet, hogy elfogja rakétáikat, bombahajóikat és drónjaikat, amelyek veszélyes és halálos folyosóvá tették a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl hajózási útvonalait. A húszik az elmúlt héten több hajóra is csapást mértek, és amerikai tisztviselők szerint ezek a támadások valószínűleg nem fognak egyhamar véget érni, ami aggodalmakat kelt, hogy az USA egy költséges és fenntarthatatlan patthelyzetbe került. Az amerikai haditengerészet hadihajói egy olyan vörös-tengeri csatában ragadtak, amelyet nem tudnak örökké vívni.

A vörös-tengeri hajózás elleni húszi támadások új jelenséget mutatnak be a geo-gazdasági konfliktusban: egy nem állami szereplő aszimmetrikus hadviselést alkalmaz, és nemcsak a hagyományos fegyveres erők ellen harcol, hanem a nemzetközi hajózás szelektív támadásával célzott gazdasági szankciókat is bevezet. A húszik két tényező kombinálásával tették meg ezt az ugrást: olcsó és csúcstechnológiás fegyverekkel, amelyek képesek fenyegetni, sőt elsüllyeszteni az óceánjáró hajókat, valamint a Bab al-Mandab-szoros feletti stratégiai fontosságú tengerparti terület ellenőrzésével.

A vörös-tengeri hajózás blokádja egyenlőtlenül átrendezte az Ázsia és Európa közötti kereskedelmet. Azokban az országokban működő hajózási cégek, ahol a kormányok felszólaltak a gázai izraeli offenzíva ellen, mentességet kaptak a húszi támadások alól, ami költségelőnyöket és nagyobb nyereséget eredményezett. Ezzel szemben az Izraelt támogató országokban székhellyel rendelkező szállítmányozók, valamint az Európába vagy az Egyesült Államokba irányuló rakományokat szállító vállalatok elvesztették az Ázsia és Európa közötti rövidebb vörös-tengeri útvonalat. Ennek eredményeképpen a hajók iránti kereslettel együtt nőttek a költségek és az utazások időtartama is. A húszi kampány versenyelőnyöket biztosított a kínai és orosz szállítmányozók számára, ugyanakkor leleplezte az USA és NATO-szövetségesei hatástalan ellenintézkedéseit is – derül ki a Business Insider írásából.

Amint az a fenti beszámolóból is kiderül, a nyugati média félre akarja vezetni a közvéleményt azzal, hogy a jemeni kormányt „húsziként”, „lázadóként”, „militáns csoportként” stb. emlegeti. Egy csomó ostoba nyugati valószínűleg azt gondolja, hogy a „húszik” valamilyen emberfaj neve vagy akár egy másik bolygóról érkezett idegenek. Valójában az „al-Húszi” egy bizonyos klán neve az északnyugat-jemeni Szaadah kormányzóságban. Ők az Anszarallah nevű politikai párt vezetői, akik fellázadtak Manszur al-Hadi bábkormánya ellen, és Jemen nyugati részén győzedelmeskedtek. Igen, 2015-ig „lázadóknak” is nevezhettük őket, amikor a szaúdiak és a CIA által kinevezett illegitim kormány ellen lázadtak. 2015 után ezt a rezsimet kirúgták Jemenből, és most „Jemen nemzetközileg elismert kormányának” nevezik, amely 5-6 pocakos alakból áll, akik Szaúd-Arábiában dekkolnak. Valójában a húszik Jemen de facto kormánya, az összes minisztériummal és egy hadsereggel, és az ország nyugati részét ellenőrzik, ahol a lakosság 85 százaléka él.

Mivel az összes arab ország közül gyakorlatilag ők álltak ki egyedül tettlegesen is palesztin testvéreik mellett, nem félve harcba szállni az egész Nyugattal, érdemes megismerkedni velük kicsit közelebbről is. Annál is inkább, mert az európai férfiak példát vehetnek róluk keménység, kitartás és kérlelhetetlenség tekintetében az angolszász-cionista világhatalom elleni felszabadító háború perspektívájában, amelyre mindenképpen sor fog kerülni, csak idő kérdése az egész.

Az alábbi összeállítás ehhez szolgáltat némi információs muníciót:

Jemen lepofoz mindenkit, aki kezet emel Palesztinára:

Talpalávaló húszi módra:

Egy húszi csónak legénysége, amint az egyik zsákmányolt izraeli konténerszállító hajót vontatja valamelyik jemeni kikötőbe. Az előtérben látható srác a TikTok sztárja lett, és százával kapja a szerelmes üzeneteket a világ minden részéről:

Hírdetés

Házilag barkácsolt föld-levegő rakéta működés közben. A húszik már legalább hatot lelőttek a világ legdrágább és legütőképesebbnek reklámozott harci drónjából a saját maguk gyártotta „kőkorszaki” rakétákkal. A Reaper kb. 20 millió dollárt kóstál, a húszi elfogórakéta kb. tízezret:

Jemeni fiatalokat oktatnak a cionizmus elleni harcra az egyik elfogott tengerjáró fedélzetén:

Ugyancsak Lucas Gage: „A húszik megmutatják a kövér amerikai férfiaknak, hogyan kell férfiként harcolni a (((gonosz))) ellen. (Az amerikai alt-right zsargonban a hármas zárójellel a zsidókra utalnak.) De a legtöbb kövér amerikai férfi inkább a kosárlabdameccseket nézi, magával játszik, vagy meghajol Slomó előtt. Isten áldja a ginekokráciát, amiért elférfiatlanítja a fiainkat: ez megkönnyíti a bevándorlóknak, hogy megerőszakolják a fehér nőket, akik a korlátlan bejövetelükre szavaztak. Ez egy lenyűgöző jelenség: egy arrogáns, bolondokból álló nemzet, amely azt hiszi, hogy a földkerekségen terpeszkedik, jobbágyokká alacsonyodik, akik a (((gonoszt))) szolgálják és készen állnak arra, hogy felfalják őket.”

Musztafa al-Mumari jemeni komikus Hajók, hajók c. legújabb videóklipje. Figyelemre méltó a mesterséges intelligencia bravúros alkalmazása a világ egyik legelmaradottabbnak kikiáltott országában:

H. T.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »